Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Berki Sándor


kürt

Születési hely
Születési dátum
1970

 
Zenei tehetsége már gyermekkorában, a debreceni Kodály Zoltán Zenei Szakközépiskolában kibontakozott, ahol első kürttanára Szilágyi Pálma volt, aki a Zeneakadémiáig figyelemmel kísérte fejlődését. A főiskolán Tarjáni Ferenc növendékeként kürtművészi és tanári diplomát szerzett 1993-ban. Főiskolai évei alatt számos hazai verenyen szerepelt sikerrel. Több nemzetközi mesterkurzuson vett részt Rimon Meil, Hermann Baumann, Francis Orval, Eyal Vilner, Kubina Barnabás és Nikos Spinulas vezetésével. Végzett zenészként a Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekarában kezdett játszani. 1993 óta a Budapest Szimfonikus Zenekar (a Magyar Rádió És Televízió együttses) tagja. Kamarazenészként és szólistaként egyarát fellép itthon és külföldön. 1998-ban Fische Annie ösztöndíjat nyert.