Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Cséry Zoltán


billentyűs hangszerek

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1983
Együttes

 
1983. március 18-án született Budapesten. 4 éves korától kezdett el zongorázni. Először csak hallás után pötyögtette a zongora billentyűit, ezután 6 évesen kezdte meg zeneiskolai tanulmányait. Balatonfüreden járt 4 évet, majd Balatonalmádiban még két évet tanult Lovas Józsefnél. Ezek után felvételt nyert a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola szolfézs-zeneelmélet, zeneszerzés szakára. Itt a zeneírásra fordította a legtöbb figyelmet. Zeneszerzés tanárának Reményi Attilának a mai napig sok mindent köszönhet. A zenei érettségi után a Kőbányai Zenei Stúdió zongora szakára nyert felvételt. Itt jött a klasszikus zenéről való áttekintés a "könnyű" műfaj felé és ez maradt meg számára fő irányvonalaként. Itt alapította meg Markó Ádám barátjával a Special Providence zenekart. A dalok nagy részét Cséry Zoltán szerzi, de Papp Ernő is alkotott a hamarosan elkészülő lemezre. A hangszerelés, a kreatív munka természetesen közösen történik.

Kőbányai évei alatt bekerült a Kimnowak zenekarba és emellett a Ganxta Zolee és a Kartel produkció tagja Markó Ádámmal együtt. Célja a saját zene megalkotása, és hogy mindez az emberekhez eljusson. Nagyon szeret komponálni és ezt a Special Providence-szel megmutatni a világnak. Sokat köszönhet tanárainak: Fogarasi Jánosnak, Esze Jenőnek, Babos Gyulának, Tóth János Rudolfnak, György Ákosnak, Póka Egonnak.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2007 Special Providence: Space Café Hunnia Records HRCD701
2008 Special Providence: Labyrinth Hunnia Records HRCD 802