|
1980-ban született Székesfehérváron, kétéves kora óta Budapesten lakik. Az általános iskola mellett kilenc évesen a kerületi zeneiskolában szolfézs és gitár-, majd klarinétórákra kezdett járni, első helyezést ért el budapesti gitár-, és szolfézsversenyen, illetve országos klarinétversenyen. Az általános iskolát követően a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta zenei tanulmányait klarinét szakon. Részt vett a szakiskolások fafúvós versenyén is, amelyen harmadik helyezést ért el.
A szülei által vásárolt szaxofonnak köszönhetően 17-18 évesen érdeklődése a könnyűzene, de főképp a jazz felé fordult. Konzervatóriumi tanulmányait nem fejezte be, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett, ahol 2005-ben szerzett diplomát. Mindeközben először autodidakta módon, később Zsemlye Sándor tanár segédletével próbálkozott meg a jazz-szaxofonozás elsajátításával. Felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének Jazz Tanszakára, ahol 2006-ban szerzett diplomát.
|