Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Oláh Szabolcs


gitár

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1982
Együttes
Weboldal

 
1982. június 15-én született Budapesten. 8 éves korától hegedűlni tanult, majd 15 évesen váltott gitárra. 4 éven keresztül Csikós Attila magánnövendéke volt, majd 2000-2005-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának hallgatója Babos Gyula és Horányi Sándor kezei alatt.

A 2000-ben rendezett Ifjúsági Jazzfesztiválon a legjobb szólista különdíját kapta. 2002-ben alapította meg az Oláh Szabolcs Quartetet, mely azóta is működik. 2004-ben első helyezést értek el a Belvárosi Lipót Napok jazzversenyén, rendszeres fellépői hazai és külföldi fesztiváloknak, kluboknak. 2004-ben a Magyar Jazzszövetség által megrendezett II. Jazz Zeneszerző és Hangszerelő Versenyen big band hangszerelés kategóriában első díjas lett. Ezt követően meghívást kapott a Budapest Jazz Orchestrába, ahol 2005. szeptemberéig gitárosként és hangszerelőként is közreműködött. 2005 őszén örömmel csatlakozott a Modern Art Orchestrához, mely óriási inspirációt jelent számára. 2006-ban Ablakos Lakatos Dezső Jazz Előadóművészi Ösztöndíjban részesült.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2005 Örömkoncert 2005
(Concert of Joy 2005)
Magánkiadás DVD - Not for sale
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2006 Oláh Szabolcs Quartet: Inner Spring Magánkiadás Saját
2008 Golden Earrings Gramy Records GR-079
2008 Dés András Trio: Unquiet Stillness X-produkció XP035
2008 Piccolo Inn: The First Spider in a New House Magánkiadás
2009 Eclectic Path BMC Records BMC CD 159
2013 Oláh Szabolcs Quintet: Connection Magánkiadás
2013 Oláh Szabolcs: Gleam Magánkiadás