Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Molnár Gyula


szaxofon, klarinét

Születési hely
Szeged
Születési dátum
1944

 
Született Szegeden, 1944. január 30-án. Iskoláit is Szegeden végezte. Biológia-kémia szakos középiskolai tanárként 1968-ban kapott diplomát a József Attila Tudományegyetemen, 1983-ban doktorált ornitológia, ökológia, állatrendszertan tudományokból.
Tizenhat évig kollégiumi nevelőtanár, illetve igazgatóhelyettes volt. Két évig zenészként dolgozott, egy évet itthon, egy évet Norvégiában. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület főállású szervező titkára volt 1986-tól 1994-ig. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Biológia Tanszékén oktat 1994 óta, természetvédelem, környezetvédelem, állatrendszertan, ökológia, ornitológia tárgyakat.

Tíz éves korától kezdve tanult zenét; klarinétozott, zongorázott. Már tizenöt éves korától szórakoztató zenét játszott, ennek kapcsán 1964-ben megalakította a @@KAR_263##-et, amely azóta is folyamatosan működik, és Európa-, majd világhírnévre tett szert.

A Magyar Rádióban rendszeresen, több televíziós műsorban is szerepeltek. Hat nagylemezük és három CD-jük jelent meg. Megkapták Salgótarján város Pro Urbe díját, a Szegedért Emlékérmet, legutóbb pedig az eMeRton díjat. Molnár Gyula Juhász Gyula-díjas, eMeRton díjas előadóművész.

A zöld civil mozgalmakban (MME, Csemete, MÖTE) fiatal kora óta aktívan részt vesz. A Zöld Párt tagja 1990 óta, jelenleg a Zöld Demokraták országos alelnöke. Természetvédelmi munkásságáért megkapta a Környezetünkért miniszteri kitüntetést.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1978 Molnár Dixieland Band
(Molnár Dixieland Band)
Hungaroton SLPX 17520
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD