Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tóth Sándor


szaxofon

Születési hely
Debrecen
Születési dátum
1971
Együttes

 
1971. március 3-án született Debrecenben. Gimnazistaként kezdett előbb alt-, később tenorszaxofonozni. Nem sokkal később több helyi amatőr zenekarba is bekerült, akikkel tehetségkutató versenyt nyert, sőt a Magyar Rádióban felvételt is készített. 1991-ben Budapestre költözött, és megkezdte tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán, ahol 1996-ban diplomázott. Ez idő alatt szinte az összes ismert magyar jazz-zenésszel játszott, számos jazz- és popzenei lemezen közreműködött, rendszeresen fellép klubokban, fesztiválokon. 1996-ban bekerült Pege Aladár kvartettjébe, amellyel több CD-t készített, turnékon és jazzfesztiválokon vett részt. Rendszeresen lép fel funky- és popzenekarokkal, valamint tanít is. 1999-ben kilépett a Pege-zenekarból, és szabadúszóként folyamatosan dolgozott számos színházi, jazz- és egyéb produkciókban. 2000 májusában megalakította a Jazzpression együttest.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Aladár Pege: Aladár Pege's 60th Birthday Concert Magánkiadás PEGE 5
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2006 Jazzpression: Night Driving Magánkiadás
2007 Dörnyei Gábor: Drums, Music and Friends Hunnia Records HRCD 700