BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Klukon Edit
Név: Klukon Edit
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1959
Hangszer: zongora
 
1959. február 22. Budapest

Zongoratanulmányait Teöke Mariann és Hambalkó Edit, majd Kadosa Pál, Jandó Jenő és Kurtág György irányításával végezte. Zongoraművészi diplomáját 1982-ben szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Tizenhat évesen egyike volt annak a három fiatal zongoristának, aki bemutatta Kurtág György Játékok című sorozatát. Szólókoncertjei mellett neves énekesekkel dolgozott együtt (Gulyás Dénes, Polgár László, Lucia Popp), ezenkívül évtizedek óta koncertezik Ránki Dezső kamarapartnereként is; a magyarországi hangversenyek mellett felléptek többek között Párizsban, Münchenben, Londonban, Tokióban, Washingtonban, Sao Paulo-ban, a luzerni, a La Roque d'Anthéron-i és a Lockenhaus-i fesztiválon is.

Közösen mutatták be 1986-ban Liszt Via crucis című ciklusának négykezes, 1990-ben pedig a Faust szimfónia eddig publikálatlan kétzongorás változatát. Repertoárjuk magában foglalja a zongoraduó-irodalom jelentős részét, többek között Bach, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Brahms, Liszt, Debussy, Ravel, Bartók, Erik Satie és Messiaen műveit. Liszt Ferenc Via Crucis és Erik Satie Socrate című művének kétzongorás átirata 2005-ben jelent meg hanglemezen.

2016-ban Liszt Ferenc díjat kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

Klukon Edit aktuális koncertjei
Koncertkalendárium (www.muzsikalendarium.hu)
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
BonBon Matiné zeneszerzői pályázat
Budapest
Beethoven Budán - I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny pályázati felhívása
Beethoven Budán Fesztivál
Zenetanári továbbképzés – szakmai nap 3/3.
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek