Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kovács Zoltán


fagott, karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1969

 
Kovács Zoltán 1969-ben született Budapesten. Hétéves korától zongorázni tanult, később 13 évesen fagottozni kezdett. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, ahol zeneszerzést Kocsár Miklósnál, fagottot ifj. Hara Lászlónál tanult. 1987-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Zeneszerzés tanára Petrovics Emil volt, fagottot Fülemile Tibortól és Janota Gábortól tanult.

Ezekben az években írta első zenekari művét (Kísérőzene, 1988) mely szakmai körökben is elismerté tette, s amely a Rádiózenekarral készült felvétellel 1990-ben elnyerte a Magyar Rádió Nívó díját. 1991-ben megnyerte a Magyar Állami Operaház Zenekarának próbajátékát I. fagott helyre. 2001-től az Új Concordia Fúvósötös tagjaként számos hangversenyt adott itthon és külföldön.

Zeneszerzés diplomáját 1993-ban vehette át, ez alkalommal mutatták be Hegedűversenyét - melyet ő maga vezényelt - Soltész Ágnes és a Magyar Állami Operaház zenekarának közreműködésével. 1994-től 1996-ig a Zeneakadémián tanított hangszerelést és partitúraolvasást.

Kovács Zoltán 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja.

Díjak, elismerések
2007 Artisjus-díj
2008 Istvánffy Benedek-díj
2009 Erkel Ferenc-díj
2021 Bartók-Pásztory-díj
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2009 A XX. század hangjai
(Sounds of the 20th Century)
Hungaroton HCD 32598-99 2 CD