Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kővári Eszter Sára


ének - szoprán

Születési hely
Kaposvár
Születési dátum
1975

 
Zenei tanulmányait 4 éves korában kezdte a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában. Az általános iskola elvégzését követően a Toldi Gimnázium művészeti osztályába járt, itt érettségizett, 1993-ban.

Tanulmányait a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Konzervatórium magánének szakán folytatta. A konzervatóriumi évek után a Magyar Állami Operaház Operastúdiójának ösztöndíjasa, majd 1999-2005 között a Magyar Állami Operaház magánénekese lett, ahol 1998-ban debütált Ligeti György: Le Grande Macabre című operájában.

Számos kurzuson és fesztiválon vett részt, vendégművészként fellépett a Pécsi Nemzeti Színházban, a Kolozsvári Operaházban, a Szolnoki Szigligeti Színházban, az Egri Gárdonyi Géza Színházban. Koncertjein nemcsak koloratúr-áriákat énekel, rendszeresen fellép operett-gálákon, egyház-, és kortárs zenei rendezvényeken.

A NobilArt Művészeti Egyesület tagja, mint előadó, s mint - Csemiczky Miklós zeneszerzővel - alelnök. Öt alkalommal nyerte el az előadóművészek komolyzenei Artisjus-díját.