Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Herczenik Anna


ének - szoprán

Születési hely
Vác
Születési dátum
1977

 
A gödöllői zeneiskola zenei előkészítő foglalkozása után zenetagozatos általános iskolába járt, amely mellett 10 évig hegedülni, majd 1992-től négy évig énekelni tanult. 1996-ban megnyerte a II. Ádám Jenő Országos és Nemzetközi Dalversenyt és a 10. "Ki-Mit-Tud?" televíziós verseny opera kategóriáját. Többször énekelt az MRT Szimfonikus Zenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekarral. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének tanszakán végzett, ahol tanára Pászthy Júlia volt.

2001-től az Opera Stúdió, 2002-től az Operaház magánénekesnője. Első jelentős szerepe Nannetta volt Verdi Falstaffjában. Legjelentősebb alakításai Mozart operáihoz, verista illetve XX. századi művekhez kötődnek: Micaela (Bizet: Carmen), Nedda (Leoncavallo: Bajazzók), Fiordiligi (Mozart: Cosi fan tutte), Pamina (Mozart: A varázsfuvola), Musette, Mimi (Puccini: Bohémélet), Lauretta (Puccini: Gianni Schicchi), Ghitta (Zemlinsky: A törpe).