Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gál Erika


ének - szoprán, ének - mezzoszoprán

Születési hely
Debrecen
Születési dátum
1977

 
A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni konzervatóriumában diplomázott 2001-ben, kitűnő minősítéssel. 1998-ban a Simándy Emlékversenyen figyelt fel tehetségére Komlóssy Erzsébet Kossuth-díjas művésznő, aki azóta is Gál Erika mestere. 2000-ben a Budapesti Operabarát Alapítvány ösztöndíjasa lett, és ebban az évben Mascagni Parasztbecsület című operájának Lolájaként debütált az Operaház Erkel színházi előadásában. A 2001/2002-es színházi évadban a Magyar Állami Operaház Stúdiójában tanult tovább, ahol többek között Hamari Júlia, Renata Scotto és Anna Reynolds mesterkurzusait is látogathatta. Lehetősége volt az Operaház és az Erkel Színház színpadán több szerepben feltűnni: Parasztbecsület - Lola, Manon Lescaut - Zenész, Rómeó és Júlia - Gertrude, A varázsfuvola - Harmadik dáma, Figaro házassága - Marcellina, Otello - Emilia, Rigoletto - Maddalena, A Rajna kincse - Flosshilde, Az istenek alkonya - Első norna. 2002 augusztusában a Richard Wagner Társaság ösztöndíjasaként a Bayreuth-i Fesztiválon vett részt. 2002 óta a Magyar Állami Operaház szerződéses tagja.

2003-ban elnyerte az Év hangja címet, 2004-ben pedig a Mándy Alapítvány díjnyertese volt. 2005 júniusában felkérést kapott a Bukaresti Nemzetközi Operafesztiválra, ahol Carmen szerepét énekelte. A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál rendszeres közremûködője, ahol énekelte már Csajkovszkij Pikk dáma címû operájában Polinát, az Anyeginben Olgát és Donizetti Boleyn Annájában Giovanna Seymour szerepét énekelte. Olyan világsztárok partnereként lépett fel, mint Rost Andrea, Renato Bruson, Anja Silja, Maria Gavrilova, Lubica Vargicova, Jurij Szimonov és Ricco Saccani. Énekelt Finnországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Romániában, Japánban és Thaiföldön.

2020-ban Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át. A Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek járó Závodszky Zoltán-díjban részesült 2023-ban.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2004 Kodály Emma: Dalok és Zongoradarabok
(Kodály, Emma: Songs & Piano Pieces)
Hungaroton HCD 32289 Saját
Első felvétel