Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Hartyányi Judit


karnagy

Születési hely
Székesfehérvár
Születési dátum
1948

 
1948. december 9. Székesfehérvár

Zenei tanulmányait Székesfehérváron kezdte 1963-ban a Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola zongora és fuvola szakán. 1967-ben érettségizett, ugyanebben az évben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Maklári József és Vásárhelyi Zoltán tanítványaként szerzett énektanár-karvezetés szakon diplomát 1972-ben. Már a főiskola alatt tagja volt a Liszt Ferenc Kamarakórusnak, a Primavera Kvintettnek, a Budapesti Madrigálkórusnak, az OKISZ Ars Musica Kamarakórusnak, a Szilágyi Erzsébet Nőikarnak, valamint állandó kisegítője volt a Magyar Rádió Énekkarának.

A diploma megszerzése után, 1972-től 1980-ig a Vasvári Pál Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolában tanított Székesfehérváron. 1977 és 1984 között Kecskeméten a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet Kodály Szemináriumainak oktatója volt. Közben 1979-től zeneelméletet és karvezetést tanított Budapesten, a Népművelési Intézetben, egészen 1990-ig. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán 1978-tól 1988-ig dolgozottt, a sárospataki Református Kántorképző Tanfolyamon 1993-tól 1995-ig tanított, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés szakán pedig a mai napig oktat.

Karvezetői tevékenysége is kiemelkedő. 1974-től 1984-ig a székesfehérvári VOLÁN „Vasvári” Leánykar, 1992 és 1995 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Nőikarának, 1999-től 2005-ig a Budapesti Tanárképző Intézet Nőikarának, 1984-től 1988-ig és 1992-től 1993-ig a Vándor Kórusnak volt a karvezetője. 2007-ben vendégkarnagy az Erkel Ferenc Vegyeskarban.

1995-től a Kodály Program vendégtanára az Egyesült Államokban, 2007-ben fél évig vezette a VOCI Women’s Vocal Ensemble-t Kaliforniában. Angliában 1995-től 2005-ig, Írországban 1998-ban és 2000-ben, a Fülöp-szigeteken 2002-től 2006-ig volt vendégtanár, de oktatott Olaszországban, Szlovéniában, Malajziában és Új-Zélandon is.

1978 óta tart előadásokat világszerte a pedagógusképzés témakörében. Részt vett előadóként a Nemzetközi Kodály Társaság szimpóziumain, 2004-ben megválasztották a társaság alelnökének. Tagja az OAKE-nek (Organization of American Kodály Educators), a Magyar Kodály Társaságnak és a Bárdos Társaságnak. Számos nemzeti és nemzetközi kórusverseny zsűrijének tagja. Elnöke a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége Művészeti bizottságának, tagja a KÓTA elnökségének. 2009 szeptembere óta meghívott karnagya, majd októbertől karvezetője a Vox Humana Énekkarnak.

2022-ben a Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1983 The Glory of Contemporary Choruses for Children Nemzetközi Kodály Társ. R-870004 LP
2003 Dalok és táncok a Vietórisz-kéziratból
(Songs and Dances from the Vietórisz Tabulature)
Hungaroton HCD 32133