Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Németh Ferenc


dob

Születési hely
Keszthely
Születési dátum
1976
Weboldal

 
1976-ban született Keszthelyen. Érettségi után Budapesten folytatta tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazztanszakán. Hamarosan Magyarország legígéretesebb jazzdobosává vált. 1999-ben elnyerte a Berklee College of Music ösztöndíját, és három évre Bostonba költözött. Végzős hallgatóként ezután még egy esztendőt töltött a New England Conservatory falai közt, majd 2001-ben - az első dobosként, és úgyis, mint az első magyar nemzetiségű hallgató - felvételt nyert a Thelonious Monk Institute posztgraduális képzésére, ahol további két évig tanult, többek között John Ramsay, Gary Chaffee, Bob Moses és Peter Erskine társaságában. A Los Angeles-i évek alatt olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Bob Sheppard, Dave Carpenter, John Clayton, Jimmy Heath, a Billy Childs Trio, vagy Henry Mancini zenekara.

2003-ban New Yorkba költözött, ahol azonnal koncertezni is kezdett; ekkor már a jazzvilág nagyjai hívták vendégszerepelni: olyan művészekkel lépett fel, vagy készített lemezfelvételt, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, Christian McBride, Terence Blanchard, John Abercrombie, Dave Samuels, Dave Grusin, Chris Cheek, Aaron Goldberg, Kenny Wheeler, Eli Degibri, Jonathan Kreisberg, John Ellis, Omer Avital - és még sorolhatnánk. 2003-ban két zenésztársával - Lionel Loueke (gitár és ének), Massimo Biolcati (nagybőgő) - megalapította a GilFeMa triót. Az együttes első lemezét 2004-ben az ObliqSound adta ki.

Németh Ferenc ezek után zeneszerzőként is bemutatkozott, Javier Vercherrel közös albuma a FreshSound gondozásában jelent meg. 2005-ben indította el saját lemezkiadóját Dreamers Collective Records néven, melynél a Night Songs című szerzői lemezzel debütált John Patituccival, Chris Cheekkel, Mark Turnerrel, Lionel Louekével, Aaron Parksszal. Immár kilenc éve tagja a Lionel Loueke Triónak, a zenekar Karibu című albumát a Blue Note adta ki 2008-ban. Ezen olyan ritka sztárvendégek is hallhatók, mint Herbie Hancock vagy Wayne Shorter.

Németh Ferencet eddig háromszor tüntette ki az IAJE a jazz oktatásában elért kimagasló érdemeiért: 2002-ben, 2006-ban és 2008-ban. 2000-ben Berklee-Elvin Jones Díjat, 2007-ben a magyar Gramofon jazzdíját nyerte el. Bemutatkozó albuma az Independent Music Award jelöltjeinek döntos listáján szerepelt 2008-ban.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2000 Vasvári Pál: Tales of the Princess Periferic Records PRCD 1003
2003 Kálmán Oláh Trio: Contrasts and Parallels MA Recordings M065A
2005 Tóth Viktor Tercett Gramy Records GR-059
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2008 Alteregos BMC Records BMC CD 148
2010 Szabó Dániel Trió / Chris Potter: Contribution BMC Records BMC CD 151
2012 Bacsó Kristóf Quartet: Nocturne BMC Records BMC CD 195
2014 Bridges of Souls Dreamers Collective Records DCR 1004