Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Horváth Plútó József


basszusgitár, nagybőgő

Születési hely
Hatvan
Születési dátum
1980
Együttes

 
1980. augusztus 6-án született tradicionális zenész családban. Tízévesen kezdett el nagybőgőzni, majd 1995-ben beiratkozott az OSZK nagybőgő tanszakára, ahol Egri János volt a tanára. Két év intenzív tanulás után autodidakta módon kezdett el basszusgitározni.

Elsőként a jazz zene egyik nagy öregje, Balogh Csibe Jenő zenekarában próbálta ki magát. Ezután fellépések sorozata következett. Ekkor volt szerencséje együtt játszani Szakcsi Lakatos Bélával is.

Később fiatal barátaival együttest alapított (Trio Heaven), amellyel élete első komolyabb megmérettetésén, az 1998 MAY Jazz Versenyen első helyezést ért el.

2000-ben Oláh Tzumo Árpád hívta meg a zenekarával fellépni. Ezzel a formációval nagy sikereket értek el külföldön is. 2001 nyarán a németországi Wilshofenben megnyertek egy rangos szakmai jazz versenyt. 2001 szeptemberében Brüsszelben a Jazz Hoeilaart International Europa zenei verseny legjobb bőgőseként végzett, az együttes pedig az összes fődíjat megnyerte (a legjobb triónak és a kötelező darab leginvenciózusabb előadásáért járó díjakat, valamint Tzumo a legjobb európai szólistának járó, Jelinek Emil pedig a legjobb európai dobosnak járó díjat is megkapta). 2003. május 30-án első helyezett lett a Magyar Rádió által rendezett Dandó Péter Jazz Basszusgitár Tehetségkutató Versenyen.

Eddigi pályafutása során olyan neves zenészekkel játszott együtt, mint Tony Lakatos, Chico Freeman, John Patitucci, Rick Marticca, Liane Carroll, Oláh Kálmán, Ann Malcolm, Torsten Devinkel, Berki Tamás, Jávori Vilmos, Emilio, Rácz Kati, Kőszegi Imre, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Németh Ferenc, Csepregi Gyula, Jónás Rezső és Snétberger Ferenc.

Jelenleg a következő zenekarokban játszik: Berki Tamás Band, Jávori Sound Machine, Csepregi Hip-Bob, Jáger Latin Band, Jágersoul, Jáger Bandi Group, Blue Step Trió, Finucci Bros Quartet, Jónás Rezső Project, Rácz Kati Zenekara, Jazz Garden Trio, Jazzrael, Oláh Dezső Junior Trió, Oláh Dezső Septet, Salsa Cubano, Tzumo Trió.

A közelmúltban megalakította zenekarát, a jazz-rock műfaját képviselő Plútó Band-et, melyben saját szerzeményeit adja elő.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2001 Cumo: My Time EMI 7243 537453 2
2003 Jávori Sound Machine: Szivárvány havasán Magánkiadás JSM 001
2004 Berki Tamás: A híd
(Tamás Berki: The Bridge)
TOM-TOM Records TTCD-65
2004 A Híd TOM-TOM Records TTCD-65
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2007 Dörnyei Gábor: Drums, Music and Friends Hunnia Records HRCD 700
2009 Columbus Jazz Nights Vol.1 - Live At The Columbus Jazz Ship Hunnia Records HRCD 922