Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szendrey-Karper László


gitár

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1932

 
1932. január 28., Budapest - 1991. február 12., Budapest

Szendrey-Karper László 1932. január 28-án született Budapesten. Apja Szendrey-Karper József a magyar énekművészet kiválóságainak gégeorvosa, édesanyja Edvi Illés Klára középiskolai matematika-fizika szakos tanárnő volt. Fiuk tehetségének jelei először a matematika területén mutattak megdöbbentő eredményeket. Mindössze négyéves volt ekkor. Ötévesen vett először gitárt a kezébe, és 1939-től már Kárpáthy Ernő, később Kováts Barna növendéke lett. Kisebb fellépések után 1948-ban 16 éves korában kérte fel a rádió az első nyilvános élő stúdióhangversenyére. 1950-től két évig a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult, de végül a gitározás mellett döntött. 1952-ben beiratkozott a konzervatóriumba zeneszerzés szakra Sugár Rezsőhöz.

1955-ben részt vett a Varsói VIT-en, ahol művészetét VIT-díjjal, aranyéremmel jutalmazták. Ebben az évben megkapja itthon a Munka Érdemrendet is. 1957. április 1-jétől az Országos Filharmónia szólistája lett, ettől kezdve koncertet koncert után játszott itthon és külföldön egyaránt. Egy év múlva, 1958. március 26-án játszotta az első zeneakadémiai szólókoncertjét, ami haláláig minden évben megrendezésre került.

Szendrey-Karper László pedagógiai munkásságának első nagy lépése volt, hogy 1962-ben megalapította a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában a gitár tanszakot, majd 1966-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola budapesti tanárképző szakán is elindította a gitártanárok képzését. Ezzel megalapozta a magyarországi szervezett gitároktatást, ami a mai napig az ő elképzelései szerint működik. 1962-ben kiemelkedő művészi munkájáért Liszt Ferenc-díjban részesült. 1963-ban házasságot kötött a kiváló opera-énekesnővel, Ágay Karolával. Ettől az időtől kezdve egyre többet lépnek fel együtt itthon és a világon mindenfelé.

1973-ban Esztergom város fennállásának 1000. évfordulójára szervezte meg az első nemzetközi gitárfesztivált, ami kétévente a világ gitárosainak találkozójaként, magát az elsők között világhírűvé kinőve, azóta is megrendezésre kerül. 1973-ban a nagyrabecsülés és az elismerés jeleként megkapta a második Liszt Ferenc-díjat. 1977-ben "Hat húron pendülünk" címmel egy 18 részes gitáriskola-sorozatot vezetett a televízióban. Koncertekkel, tanítással, rádió- és lemezfelvételekkel, ezenkívül a fesztivál szervezésével teltek évei. 1985-ben Budapest főváros Pro Arte-díjban részesítette.

1988-ban, egy súlyos szívinfarktus után a Brazil Köztársaság nagykövetétől első európai gitárosként a Villa-Lobos-díjat vehette át. Minden figyelmeztetés ellenére töretlenül, nagy lendülettel dolgozott tovább. A tizedik fesztivál szervezését még elkezdte, de a jubileumi rendezvényt már nem érhette meg. 1991. február 12-én, életének 59. évében hunyt el.