Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Teleki Miklós


orgona

Születési hely
Születési dátum
1970
Weboldal

 
Orgonaművész, 1970-ben született. 1989-től Lehotka Gábor tanítványa volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, diplomáját 1995-ben szerezte meg. 1993-ban részt vett Virágh András mesterkurzusán Assisiben, ugyanebben az évben elnyerte a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaverseny különdíját. 1996-ban a Douwe Egberts Alapítvány díjazottja.

2000-ben Fischer Annie ösztöndíjas volt, 2000 és 2001 nyarán a Siófoki Nemzetközi Orgona Mesterkurzus tanára. 2001-től a Tinódi Lantos Sebestyén Református Művészeti Alapiskola igazgatója és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mesteriskolájának hallgatója.

2002-ben és 2003-ban részt vett David Titterington (London) mesterkurzusán. 2007-től a Székesfehérvári Zeneiskola és Zenei Szakiskola orgonatanára. 2009-2010-ben 3 turnén összesen 24 koncerten lépett fel Sass Sylvia operaénekesnővel közösen.

Sikeres hangversenyeket adott Magyarországon, Finnországban, Romániában, Ausztriában, Szlovákiában, Szerbiában, Olaszországban, Hollandiában, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban és az Egyesült Államokban. Több rádió- és televíziófelvétele készült Magyarországon és külföldön (pl. Kanada, Hollandia, Ausztria). Számos magyar szerző művének ősbemutatója fűződik a nevéhez.


Díjak:
2006 Artisjus-díj

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1994 Organ Music Magánkiadás VBP 020 Saját
1996 Organ Music II. Magánkiadás ET 9601 Saját
2000 Organ Music III. Magánkiadás CD-TM20001 Saját
2002 Klasszikus zenetár - Évszázadok orgonamuzsikája Arcanum ISBN 963 9374 73 3 MP3 formátum
2003 A Kecskeméti Református Templom újjáépített orgonája Magánkiadás CD-TM2004 Saját
2014 Bach, J. S.: Orgonaművek
(Bach, J. S.: Organ Works)
Hungaroton HCD 32735 Saját
2016 Johann Sebastian Bach: Orgona művek II
(Johann Sebastian Bach: Organ Works II)
Hungaroton HCD 32782 Saját
2018 Miklós Teleki: Organ Favourites Hungaroton HCD 32809 Saját
2024 César Franck: The Major Organ Works Hungaroton 32888-89 Saját