Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Fischer Annie


zongora

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1914

 
1914. július 5. Budapest - 1995. április 10. Budapest

Fischer Annie a magyar zenei előadó-művészet legendás, kiemelkedően nagy alakja. Budapesten született 1914-ben. Pályáját csodagyerekként kezdte, már nyolcéves korában pódiumra lépett, Beethoven C-dúr zongoraversenyét játszotta. 12 évesen adta első hangversenyét külföldön; Zürichben debütált Mozart A-dúr és Schumann a-moll zongoraversenyével.

A budapesti Zeneakadémián 12 éves korától Székely Arnold és Dohnányi Ernő tanítványa lett. Fischer Annie így a Lisztig visszavezethető nagy magyar zongoraiskola neveltje, örököse. Dohnányi és Székely Arnold egyaránt Thomán István - az egyik legjobb Liszt-tanítvány - növendékei voltak. Ez a tradíció voltaképp Beethovenig nyúlik vissza, hiszen Lisztet Carl Cerny tanította, aki pedig Beethoven kedvenc növendéke volt.

Fischer Annie világraszóló karrierjét az első budapesti Liszt-zongoraverseny fődíjának elnyerése indította el 1933-ban. A következő években már Európa legnagyobb városaiban és leghíresebb koncerttermeiben játszott. Olyan karmesterek találtak szólista partnerre benne, mint: Fritz Busch, Bruno Walter, Knappertsbusch, Mengelberg, Ansermet, Karajan, Böhm, Matačic, Weingartner, Maazel, Barbirolli, Riccardo Muti, Adrian Boult, Sawallisch, Klemperer, a magyarok közül Dohnányi, Fricsay, Ormándy, Solti, Széll, Ferencsik.

Fischer Annie 1937-ben a kiváló zenekritikus, esztéta Tóth Aladár felesége lett. 1941-ben férjével Svédországba mentek, s csak a háború befejezése után, 1946-ben tértek vissza Magyarországra. A háború utáni két-három esztendő a magyar történelem nehéz és bonyolult, de egyértelműen felívelő korszaka volt, amelyben a művészeti élet is virágzásnak indulhatott. Tóth Aladár elfogadta a magyar művészeti élet egyik legjelentősebb pozícióját, az Operaház igazgatója lett. Ebben az időben jött Budapestre Otto Klemperer, s hároméves jelenlétével megtermékenyítette az újraindulás gondjaival küzdő zenei életet.

Fischer Annie-t visszatérésekor euforikusan köszöntötte a közönség és a kritika egyaránt. Az ötvenes években a kritika Magyarországon és külföldön egyaránt szuperlatívuszokban fejezte ki hódolatát. Ekkorra lényegében megszilárdult a repertoárja: Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin, Liszt legnagyobb művei alkották műsorainak gerincét. Az idő múlásával, a hatvanas évektől lassan megváltozott Fischer Annie zongorista-habitusa, és a virtuóz pódiumművészből egyre elmélyültebb, eszköztelenebb, szinte csak a zenei igazságra figyelő muzsikus lett. Idős korában a beszámolók a század legnagyobbjaival együtt kezdik emlegetni.

Fischer Annie egy ma már letűnt - sokak által aranykorként emlegetett - világ előadó-művészi hagyományát őrzi, menti át a háború utáni korba, amikor a zenei ízlés apránként, de gyökeresen megváltozott.

Az utolsó másfél évtizedben megritkultak hangversenyei, Budapesten szinte egyáltalán nem lépett föl, de külföldön még vállalkozott egy-egy turnéra. 1984-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal tüntették ki. Visszavonultságában is állandó figyelemmel kísérte a zenei életet, s amikor ereje engedte, még utolsó évében is megajándékozta néhány hangversennyel a hazai, az olasz és a japán közönséget. 1995 tavaszán halt meg, szülővárosában, Budapesten.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Mozart, W.A.: Concerto for Piano and Orchestra in D minor K.466 Hungaroton LPX 1223 LP
Mozart, W.A.: C-dúr zongoraverseny K.467 - C-dúr fantázia és fúga K.391 Hungaroton LPX 1249 LP
1991 Fischer Annie - Beethoven, Mozart, Schubert Hungaroton Saját
1995 Esküvői zene
(Wedding music)
Hungaroton HCD 31472
1997 Hungaroton Classic - 1998 Hungaroton HCD 31774 Sampler CD
1997 Beethoven, Ludwig van: Piano Sonatas Complete Vol.6 Hungaroton HCD 31631 Saját
1998 Hungaroton Classic - 1999 Hungaroton HCD 31842 Sampler CD
1998 Beethoven, Ludwig van: Piano Sonatas Complete Vol.5 Hungaroton HCD 31630 Saját
1999 A bécsi klasszicizmus lassú tételekben II.
(The Vienna Classicism in Slow Moments Vol. 2)
Hungaroton HRC 1048 Echo sorozat
2000 Bartók Béla: Piano Concerto No.3 - Csajkovszkij, Pjotr Iljics: Symphony No.6 "Pathétique" ORFEO Music Foundation C200891B
2001 50 éves a Hungaroton - Zongoraművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Pianists)
Hungaroton HCD 32088-90 3 CD
2001 Ismerd meg... Beethoven szimfonikus zenéjét
(Get to Know... Beethoven's Symphonic Music)
Hungaroton HCD 32048
2013 Annie Fischer - The Complete Piano Sonatas of Ludwig van Beethoven Hungaroton HCD 41003 Saját
9 CD
2013 101 Essential Classical Masterpieces: Mozart Hungaroton
2014 Annie Fischer: The Essential Collection Hungaroton HCD 32730 Saját
2014 Annie Fischer: The Centennial Collection Hungaroton HCD 41011 Saját
3 CD
2014 Encore - In Concert (Amatőr felvételek) Hungaroton HCD 32750–51 Saját
2 CD
2020 Annie Fischer: Secrets Hungaroton HCD 32845-46 Saját
2 CD
2021 Beethoven - The Essential Classics of the Great German Composer Hungaroton HCD 32857