Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Lubik Hédy


hárfa

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1934

 
Lubik Hédy 1934. június 20-án született zenei családban. Édesapja Lubik Imre trombitaművész, édesanyja Elek Hedvig balerina, unokabátyja pedig Lubik Zoltán kürtművész volt. Kezdetben zongorázni tanult, csak később, az akadémiai felvételekor (12 éves korában) találkozott a hárfával. Zenei tanulmányait 1946 és 1956 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hárfa szakán végezte Rékai Miklós növendékeként.

1952-től 1987-ig a Magyar Állami Operaház hárfása; egyidejűleg tagja a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának is. 1959-től a Zeneakadémia hárfa- és kamarazene-tanára, 1984-től 1996-ban történt nyugalomba vonulásáig egyetemi tanár. 1968-tól megszűnéséig a Budapesti Kamaraegyüttes alapító tagja és szólistája volt.

Európa valamennyi országában, valamint Japánban, Mexikóban és az Egyesült Államokban is hangversenyezett, az ország szinte valamennyi szimfonikus zenekarával fellépett, pl.: Magyar Állami Hangversenyzenekar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Liszt Ferenc Kamaraegyüttes.

1974-ben Liszt-díjat, 1987-ben az Érdemes Művész, 1995-ben pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Számos rádió- és lemezfelvétel őrzi munkásságát.

2022-ben, életének 88. évében hunyt el.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1976 Csendes éj
(Silent Night)
Hungaroton SLPX 16598 Újrakiadás CD-n: HCD 16598 (1994)
1978 Liszt Ferenc: Kamaraművek
(Liszt: Chamber Music)
Hungaroton HCD 11798
1994 Csendes éj
(Silent Night)
Hungaroton HCD 16598 A Hungaroton SLPX 16598 (1976) újrakiadása
1995 Esküvői zene
(Wedding music)
Hungaroton HCD 31472
2001 Psy: A cimbalom varázsa
(Psy: Charm of the Cimbalom)
Hungaroton HCD 32015
2001 Liszt Ferenc: Kantáták és himnuszok
(Liszt: Cantatas & Hymns)
Hungaroton HCD 31960
2001 Lotti Antonio: Kyrie; Gloria; Missia del sesto tuono Hungaroton HCD 32042
2005 Farkas Ferenc: A bűvös szekrény
(Ferenc Farkas: The Magic Cupboard)
Hungaroton HCD 32419-20 2 CD
2019 The Masters Collection: Liszt Ferenc Chamber Orchestra Hungaroton HCD 32837-39 3 CD