Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Rónaszéki Tamás


hegedű

Születési hely
Születési dátum
1961
Együttes

 
1961-ben született, zenei tanulmányait 1976-ban kezdte meg. 5 évig a kiskőrösön tanult, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Sós Natasa növendéke volt. 1980-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Kapás Géza tanítványaként 1985-ben szerzett diplomát.

1983-tól tagja volt a Budapesti Fesztiválzenekarnak, egészen a zenekar fesztivál jellegének megszűnéséig. 1984-ben játszott a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában, és ugyanettől az évtől kezdve tagja a Budapesti Vonósok Kamarazenekarnak is. 1984-től 1989-ig a Kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, majd 1989-től a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára volt. 2003-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamaratanszékének adjunktusa. Jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.

Növendékei számos országos verseny győztesei, díjazottjai. A zenekari játék mellett rendszeresen kamarázik szonáta, trió és kvartett formációban idehaza, továbbá Németországban, és Olaszországban is.

A Budapesti Vonósok Kamarazenekarral több mint 40 lemezen szerepelt a Hungaroton, a Nuova Era, a Laserlight és a Capricco gondozásában, továbbá saját kiadásban két, Hargitai Imre zongoraművésszel közös szonáta lemeze is megjelent.

Zenekari tagként elnyerte a Bartók-Pásztory díjat, valamint az országos hegedűversenyeken győztes növendékei után 3 alkalommal felkészítő tanári díjjal, továbbá Halász Ferenc díjjal tüntették ki.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2003 Olsvay Endre: Tengerszem
(Tarn)
Hungaroton HCD 32178
2009 Bach, Johann Christian: Symphonie concertanti Capriccio C7005
2020 Budapesti Vonósok 40
(Budapest Strings 40)
Budapesti Vonósok Alapítványa