Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gálfi Csaba


brácsa

 
1974-ben született Budapesten. Hétéves korában kezdte meg hegedűtanulmányait a Magyar Rádió Gyermekkórusánál Balsay Krisztina növendékeként. Tíz évig volt tagja - brácsa-szólamvezetőként is - a Szent István Szimfonikus Zenekarnak. Zeneakadémiai évei alatt Devich Sándor és a Bartók-vonósnégyes, Isaac Stern, Norbert Brainin és Siegmund Nissel, valamint az Alban Berg és a Cleveland-kvertett kamarakurzusain vett részt. 1999-ben az országos Lukács Brácsaverseny győzelmével diplomázott Bársony László tanítványaként. 1998-2000 között a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál dolgozott. 2000 őszétől tagja a Liszt- és Artisjus-díjas Auer-vonósnégyesnek, mellyel számos hazai és nemzetközi fesztiválon szerepelt, rádió- és hanglemezfelvételt készített. 2005-ben nősült, két gyermek édesapja.