Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tihanyi László


karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1956
Weboldal

 
1956. március 21. Budapest

1970 és 1974 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult zeneszerzés szakon, tanárai Huzella Elek, C. Nagy Béla és Fekete Győr István voltak. Tanulmányait 1974-ben folytatta a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Sugár Rezsőnél zeneszerzés szakon, Kóródi Andrásnál karmester szakon tanult. 1981-ben zeneszerzői és zeneelmélet-tanári, majd 1982-ben karmesteri diplomát szerzett.

1979-től tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 1999-től egyetemi docens, 2000 és 2004 között rektorhelyettes, 2004-től a zeneelmélet tanszak egyetemi tanára. 2000-ben habilitált. 1978-tól 1990-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában szolfézst és zeneelméletet tanított.

Első szerzői estje 1989-ben került megrendezésre, első szerzői lemeze 1992-ben jelent meg. Ezt követően számos darabja került bemutatásra itthon és külföldön egyaránt. Elsősorban szimfonikus zenekarra és kamaraegyüttesre illetve kamaracsoportokra komponált. A művek jelentős része megrendelésre, felkérésre készült. Az Irrlichtspiel kamara-versenymű hegedűre és együttesre 1991-ben a Magyar Rádiónak, a Summer Music 1992-ben az Ensemble Contrechamps-nak, az Épitaph du Soldat, a Katona történetéhez (Stravinsky) „ragasztott" speciális utószó 1994-ben a Francia Rádiónak, a Serenata négy hangszerre 1996-ban a Bath-i Fesztiválnak, a Schattenspiel 1997-ben a Forrás Kamarazenei Műhelynek íródott. 1998-ban a svájci Pro Helvetia és a Zuger Kulturstiftung Landis & Gyr rendelte a négykezes Matrixot, az Atte 1999-ben az UMZE Berlini bemutató-hangversenyére készült el, 2002-ben a Musikfabrik mutatta be a Kosmos c. versenyművet (zongorára négy kézre és együttesre. A 2. rádiózenekari megrendelésre írt 24 éjszakai meditáció 2007-ben a Juilliard School-ban (New York) is elhangzott. Anyaisten (Genitrix) című operáját François Mauriac regénye alapján a Francia Állam felkérésére komponálta. A művet 2007. november 25-én a bordeaux-i operaházban mutatták be, 2008. március 19-én pedig a magyarországi premierre is sor került, az előadás a Művészetek Palotájában hangzott el a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából. Műveinek jelentős része megjelent a Hungaroton Classic és a BMC Records gondozásában.

Tihanyi László zeneszerzőként és karmesterként egyike a magyar zenei élet legaktívabb és legkeresettebb résztvevőinek. 1980 és 1988 között a Budapesti Műszaki Egyetem Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere. A huszadik századi és kortárszenei kamarazenét előadó @@KAR_104## alapítója (1985) és művészeti vezetője. A legtöbb magyar zenekarral dolgozott már együtt, megfordult Európa szinte valamennyi zenei központjában, olyan kiváló kortárs zenei együttesekkel lépett fel, mint az Ensemble Modern, a Contrechamps és a Musikfabrik. 1991-ben Eötvös Péter társkarmesternek kérte fel Bruno Maderna: Hyperion című művének előadására és turnéjára. Ugyancsak Eötvös felkérésére a Három nővér című opera 2002-es bécsi (Wiener Festwochen) és budapesti bemutatóján a második zenekart vezényelte.

Tihanyi László 2007 óta a Széchenyi Művészeti Akadémia tagja.

Munkássága elismeréseképpen 1981-ben Szirmai Albert díjat, 1988-ban a Magyar Zeneművészek Szövetségének különdíját, 1986-ban, 1988-ban, 1989-ben, 1992-ben, 1993-ban és 1998-ban Artisjus díjat, 1997-ben Erkel-díjat, 1999-ben Lengyelország kulturális és tudományügyi miniszterétől "Merite culturel" díjat, 2001-ben Bartók-Pásztory díjat kapott. 2002-ben elnyerte Kassel Város Hans Martin Ziegler díját.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

lásd még: Tihanyi László - zeneszerző
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1995 Hommage Magyar Rádió MR 011 4 CD
1997 Madarász Iván: Concerto F(L)A; Hímzett hangok; Echo; Sebességek két fuvolára; Egy történet fejezetei
(Madarász, Iván: Concerto F(L)A; Embroidered Sounds; Echo; Speeds for Two Flutes; Chapters of a Story)
Hungaroton HCD 31671
1999 Tihanyi László: Árnyjáték (Schattenspiel)
(Shadowplay)
BMC Records BMC CD 027 Saját
1999 Faragó Béla: 353 nap - "Mise"
(353 days - "Mass")
BMC Records BMC CD 023
1999 Tihanyi László: Summer Music, Winterscene, Nachtszene etc. Hungaroton HCD 31792 Saját
2000 Fekete Gyula: Római láz; Elégia
(Fekete, Gyula: Roman Fever; Elegia)
Hungaroton HCD 31914
2001 Cage, John: Harminc darab öt zenekarra; Zene zongorára
(Cage, John: Thirty Pieces for Five Orchestras; Music for Piano)
Hungaroton HCD 12893
2003 Olsvay Endre: Tengerszem
(Tarn)
Hungaroton HCD 32178
2003 Sugár Miklós: Vihar után; Dalok; Luxatio; Három dal...; NO.2; Francia dalok; Miniatűrök
(Miklós, Sugár: After Storm; Songs...; Luxatio; Three Songs...; NO.2; French Songs; Miniatures)
Hungaroton HCD 32180
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2005 Láng István: Inquieto, Sempre in tensione, Ist es möglich ohne B-A-C-H, VII. Szimfonia
(Láng, István: Inquieto, Sempre in tensione, Ist es möglich ohne B-A-C-H, Symphony No.7)
Hungaroton HCD 32357
2008 Tihanyi László: Képzelt utazások
(Tihanyi, László: Imaginary Journeys)
Hungaroton HCD 32484
2009 Victimae - Vokális és kamarazene
(Victimae - Vocal and Chamber Music)
Hungaroton HCD 32628
2009 Lendvay Kamilló: A mennyei város; Requiem
(Lendvay, Kamilló: The Heavenly City; Requiem)
Hungaroton HCD 32574
2009 Láng István: Broken off Paragraphs, 6th Smyphony for 39 strings, Diamond in the Dust of Earth - Cantata Based on the Lines of Ottó Orbán Hungaroton HCD 32575