Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Csontos Ferenc


nagybőgő

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1946

 
Zenei tanulmányait hatesztendős korában hegedű szakon kezdte. Nagybőgő tanulmányait Montág Lajos irányításával folytatta, akinél 1969-ben diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Több ízben vett részt nagybőgő-mesterkurzusokon és szemináriumokon. Ludwig Streicher mesteriskoláján oklevelet szerzett. Eredményesen szerepelt több nemzetközi nagybőgőversenyen (Genf, Markneukirchen).

1964 óta zenekari muzsikusként dolgozik. 1967-től a Magyar Állami Operaház Zenekarának tagja. Rendszeresen fellép szólistaként és kamaramuzsikusként Magyarországon és külföldön. 1989-ben Londonban vendégszerepelt, ahol mesterkurzust is vezetett. Gyakran szerepel a Magyar Rádióban és Televízióban, ahol számos felvétel készült a közreműködésével. Külföldi rádiók is készítettek vele felvételeket, többek között a kölni WDR, a londoni BBC, valamint svájci és osztrák rádiótársaságok.