Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Mazura János


tuba

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1970
Együttes

 
1995-ben szerezte meg a tubaművészi diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd 1998-ban hangmester szakon végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. 1992-93-ban két évet töltött az Isztambuli Operaház Zenekarában, azóta szabadúszó muzsikusként a legkülönfélébb zenei műfajokban tevékenykedik. Budapest összes szimfonikus zenekarában megfordult már kisegítőként, gyakran lép fel szólóban és feleségével, Lévai Mária hárfaművésznővel. Tagja a Dr.Valter and the Lawbreakers akusztikus blues együttesnek is. Gyakran lép fel jazz szólistaként, valamint alkalmanként az Odessa Klezmer Band koncertjein. 1997-ben az olaszországi Riva del Gardában rendezett Nemzetközi Tuba és Euphonium Konferencián Utcazene kategóriában második díjat, 2000-ben Kanadában a Rick Mattheson Tuba Jazz Versenyen szintén második díjat nyert. Az első tubás volt Magyarországon, aki lehetőséget kapott arra, hogy szóló jazzkoncertet adjon a Magyar Rádióban 2001 márciusában. Még ebben az évben a finnországi Lahti-ban, majd a 2002-ben Greensboroban (USA) rendezett Nemzetközi Tuba és Euphonium Konferencián meghívott művészként vett részt, és több jazz hangversenyt is adott. Számos klasszikus, jazz és egyéb műfajú lemezen játszott közreműködőként, első önálló lemeze, amely egyben az első magyar jazz tubás szóló CD, 1999-ben jelent meg Vukán György és a Creative Art Trio közreműködésével. Házigazdája a 2004-ben Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Tuba és Euphonium Konferenciának.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1999 János Mazura, György Vukán with The Creative Art Trio: : I Let The Song... Periferic Records BGCD 030 Saját
2002 Ágoston Béla: Meles Meles Magánkiadás Nana 01
2006 Papajazz Papajazz 001
2008 Dévényi Ádám: Olyan jó Gryllus Kft. GCD 074
2013 Budapest Bár: Szerdán tavasz lesz - válogatás Fényes Szabolcs slágereiből Magánkiadás