Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gyöngyösi Levente


Zeneszerző

Születési hely
Kolozsvár (Cluj Napoca - Romania)
Születési dátum
1975

 
1975-ben született Kolozsvárott. A helyi Művészeti Líceumban zongorázni tanult. 1989-ben családjával Magyarországra települt, ahol felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, zeneszerzés (tanára: Fekete Győr István), ill. zongora (Schweitzer Katalin) szakra. 1993-ban érettségizett, jeles osztályzattal. Még ebben az évben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakának II. évfolyamára, ahol Orbán György növendéke volt.

Többszörös díjazottja különféle zeneszerző versenyeknek. Eddigi legfontosabb munkája „A gólyakalifa” című kétfelvonásos operája, mely Babits Mihály azonos című regénye alapján készült; a librettót Balla Zsófia költő írta. A művet a Magyar Állami Operaház rendelte a 2000. évi millenniumi operapályázatra (a pályázaton II. helyezést ért el).

1999. május 5-én diplomázott a Zeneakadémia Nagytermében, kiváló minősítéssel. A hangversenyen, ahol többek közt kórusdarabjai és kamaraművei, valamint „A gólyakalifa” c. opera I. felvonása hangzott el, a MÁV Szimfonikus Zenekart Vashegyi György vezényelte.

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában 1997-től 1999-ig korrepetitorként dolgozott, ill. partitúraolvasást tanított. 1999 júliusától több koncerten lépett fel continuo-játékosként a Vashegyi György által vezetett, korhű hangszereken barokk és klasszikus zenét játszó Orfeo Zenekarral. Az 1999-2000. tanévtől doktoranduszként részt vesz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 3 éves zeneszerzés DLA programjában. A programot Jeney Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár vezeti. 2000-ben és 2001-ben Kodály Ösztöndíjban részesült.

2006-ban első helyezést ért el az Európai Kórusszövetségek Munkaközössége által kiírt versenyen

Díjak, elismerések
2005 Erkel-díj
2008 Talentum Művészeti Díj
2009 Márciusi Ifjak Díj
2009 Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat


lásd még: Gyöngyösi Levente - zenész
 
Cím Típus Dátum
2 Cantiones Sacrae Vegyeskarra 2009
2 chanson Szőcs Géza verseire Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2002
5 darab a Mikrokozmoszból - Hangszerelés Ensemble 1997
A Dunánál Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2015
A Mester és Margarita Színpadi mű 2016
A gólyakalifa Opera 1999
A menyasszony éneke Egyéb 2011
Ady-dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1995
Allegro furioso zongorára Szólóhangszerre 1994
Alleluia Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2014
American Pie Egyéb 2001
Amicus meus Vegyeskarra 2023
Asperges me Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2015
Assumpta est Maria Kórusra és szólóének(ek)re 1999
Ave Maria Nőikarra 2016
Ave verum corpus Vegyeskarra 2016
Az eleven tükör - Duett Weöres Sándor versére Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1996
Az ember tragédiája Vokális zene 2020
BDZ Fanfár Szimfonikus zenekarra 2019
Beati pauperes spiritu Vegyeskarra 2019
Beatus omnis Nőikarra 2017
Beatus vir (1. zsoltár) Kórusmű kísérettel 2004
Beatus vir (1. zsoltár) Kórusmű a cappella 2002
Caelum et terra Nőikarra 2018
Cantate Domino (Psalmus 95.) Nőikarra 1997
Cantate Domino 2019 Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2019
Cantici Frartis Sole Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2003
Caritas patiens est Nőikarra 2018
Concertino zongorára, ütőkre és zenekarra Concerto 1993
Concerto per zimbalo ungherese e archi Concerto 2001
Confitebor tibi, Domine Nőikarra 2017
Confitemini Domino (136. zsoltár) Gyermekkarra 2010
Convertere, anima mea Kórusmű a cappella 2011
Csendes éj Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2008
Csodálatos országban Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2006
Csudálkozunk az életen Kórusmű a cappella 2002
Da pacem, Domine Kórusmű a cappella 2017
Das Hohelied der Liebe Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2004
De profundis Vegyeskarra 2019
Deus ultionum Nőikarra 2011
Divertimento 1. per 11 violoncelli e 1 contrabasso Kamarazene 2002
Divertimento 2. per orchestra d´archi Vonószenekarra 2002
Divertimento 3 Vonószenekarra 2019
Dixit Dominus Nőikarra 2018
Dixit Dominus Domino meo Vegyeskarra 2017
Dixit in corde suo Vegyeskarra 2012
Domine Deus meus Vegyeskarra 2011
Dominus Iesus in qua nocte Kórusmű a cappella 2016
Dominus regnavit Vegyeskarra 2014
Don Quijote Szimfonikus zenekarra 2004
Don Quijote - Bábzene Színházi zene 2004
Elhagy Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2006
Futó folyam hullámai - Petőfi énekek vegyeskarra Vegyeskarra 1996
Fuvolaverseny Concerto 2018
Gloria Kajoniensis Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2008
Ha én kedvesemről gondolkodom Vegyeskarra 0
Hama dal Egyéb 2007
Hodie Christus natus est Vegyeskarra 2002
I. szimfónia Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2009
II. szimfónia Szimfonikus zenekarra 2011
III. (Születés) szimfónia Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2011
IV. (Az Illés szekerén) szimfónia Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2015
Ifjúsági Atlétikai Világbajnokság 2001 Kísérőzene 2001
In te, Domine, speravi Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2017
Istenkép - Kantáta 1956 emlékére Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2006
Iubilate Deo Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2012
Iubilate Domino Nőikarra 2017
Jót kívánás Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
Karácsony Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2014
Karácsonyi oratórium Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2013
Katonasirató Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2015
Két Csokonai-dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
Két keserű népdal Vegyeskarra 2000
Laudate Dominum Kórusra és szólóének(ek)re 2013
Laudate Dominum de caelis Nőikarra 2011
Laudate pueri Dominum Nőikarra 2016
Lenni vagy nem Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2020
Lukács-passió - Domini nostri Iesu Christi secundum evangelistam Lucam Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2008
Magnificat Kórusra és szólóének(ek)re 1996
Menekülés - Vegyeskar Szabó Lőrincz versére Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1997
Mindig - Dal Weöres Sándor és Johannn Wolfgang von Goethe verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1996
Misericors Dominus Nőikarra 2016
Missa Lux et Origo Nőikarra 2004
Missa Quarta Nőikarra 2017
Missa Quinque Auctorum - Gloria / Öt szerző Miséje - Glória Vegyeskarra 2006
Missa Vanitas vanitatum Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2010
Missa brevis Vegyeskarra 1995
Mozart: A kairói lúd Egyéb 2005
My love is strengthen´d Vegyeskarra 2014
Nihil est per omni parte beatum Kórusra és szólóének(ek)re 2001
Nolite timere Nőikarra 2018
O Maria, noli flere Nőikarra 2014
O clavis David Vegyeskarra 2007
O magnum mysterium Vegyeskarra 2016
O vos omnes Nőikarra 2014
Omni die dic Mariae Nőikarra 2014
Ouvertura Festiva Szimfonikus zenekarra 1999
Ouvertura Sopianaensis Szimfonikus zenekarra 2012
Overture of the Clocks / Órák nyitánya Szimfonikus zenekarra 2018
Partita brácsára és zongorára Kamarazene 1995
Parvulus natus est nobis Nőikarra 2010
Pastores loquebantur Vegyeskarra 2016
Puer natus in Bethlehem Vegyeskarra 2011
Pulchra es, amica mea Vegyeskarra 2014
Quintet Kamarazene 1996
Quis habitabit Vegyeskarra 2018
Quo ibo a spiritu tuo Nőikarra 2012
Regina coeli Nőikarra 2016
Reihe Kamarazene 1996
Rejtelmek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2010
Rózsa Kórusra és szólóének(ek)re 1996
Rózsa - Weöres Sándor verse Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Salve Regina Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2000
Sicut cervus - A 42. zsoltár nőikarra Kórusra és szólóének(ek)re 2013
Sicut lilium inter spinas Vegyeskarra 2010
Sinfonia concertante Concerto 2013
Sinfonietta Szimfonikus zenekarra 1992
Sinfonietta 2. Szimfonikus zenekarra 2003
Solvere volo Vegyeskarra 2019
Sonata per clarinetto, viola e piano Kamarazene 2015
Super flumina Babylonis Nőikarra 2016
Sussurrat iniquitas Vegyeskarra 2018
Szextett Kamarazene 1994
Szimfónia zenekarra Szimfonikus zenekarra 1995
Szirmok Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1998
Szonáta csellóra és zongorára Kamarazene 1995
Szonáta piccolóra és zongorára Kamarazene 2007
Szonáta trombitára, csellóra és zongorára Kamarazene 2013
Szépen Vegyeskarra 1996
Sámánfohász Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2003
Találkozás Vegyeskarra 2007
Te Deum 1914 Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 0
Te lucis ante terminum Vegyeskarra 2003
Trahe me, post te curremus Vegyeskarra 1997
Tre sonetti di Petrarca Kórusra és szólóének(ek)re 1996
Tószunnyadó Egyéb 2009
Tűzijátékzene Egyéb 2001
Ubi caritas et amor Kórusmű a cappella 2011
Vanitatum vanitas Nőikarra 2001
Veni Iesu, veni amor Nőikarra 2003
Veni Iesu, veni amor Férfikarra 2018
Venite, exultemus Domino (94. zsoltár) Kórusmű a cappella 2002
Verkündigung Szimfonikus zenekarra 2001
Vihar Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2002
Villon szerelme Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Vulnerasti cor meum Vegyeskarra 2018
Zongoraverseny Concerto 2011
Zorongo Kórusra és szólóének(ek)re 1997
Átirat - J.S. Bach: 190. kantáta (Singet dem Herrn ein neues Lied) 1. tétel Kórusra és zenekarra 2012
Úgy elmennék, ha mehetnék Concerto 2016