Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kocsár Miklós


Zeneszerző

Születési hely
Debrecen
Születési dátum
1933

 
1933. december 21. Debrecen - 2019. augusztus 29.

Gyermekkorában kezdett zongorázni, de rendszeres zenei tanulmányokat csak később, a Debreceni Konzervatóriumban folytatott Szabó Emil növendékeként. 1954 és 1959 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán tanult Farkas Ferenc osztályában.

1963-tól rövid ideig a Zeneműkiadó szerkesztője, majd az év őszétől 1972-ig a Madách Színház zenei vezetője, karmestere. 1972-től zeneszerzést tanít a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. 1974-től 1983-ig a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetője, majd 1995-ig a Zenei Főosztály helyettes vezetője. Gazdag zeneszerzői munkásságában kamarazenei, zenekari és versenyművei mellett jelentős helyet foglalnak el a vokális kompozíciók: dalok, kórusok, kantáták, oratóriumok. Műveinek sajátos stílusjegye a szép hangzásra való törekvés és a szigorú formai arányok igénye.

Főbb művei:

Zenekari művek: Capriccio; Varianti; Metamorphoses; Sequenze; Formazioni; Ballata sinfonica

Versenyművek: Concerto in memoriam ZH - kürt; Elegia - fagott; Gordonkaverseny; Concerto da Camera - hegedű; Concertino - 2 fuvola; Concerto lirico - brácsa

Kamaraművek: Vonósnégyes, 3 Fúvósötös; Szolószonáta - hg; Triószonáta - hg, csello, zg; Capricorn concerto - fl, kamegy; Quintetto d'ottoni; Rapsodia - trb, zg, ütő; Hang-szin-játékok 2 fl ; Echoes No.1,-2,-3,-4 - kürtökre

Vokális művek: Suhanj, szerelem! - kantáta; Az éjszaka képei - oratórium; Magnificat - vkar, vonószkr; Stabat Mater bar.vkar, zkar; Évszakok zenéje; Liliom-dal; Tűzciterák; Csodafiú-szarvas; Hegyet hágék - 6 népi imádság; Valaki jár a fák hegyén; 3 mise; Salve Regina; Libera me; 6 Mária ének; Jubilate Deo; Six choruses; Knick-knacks; Cat and dog; Két karácsonyi motetta; Könyörgés tavasszal; Karácsony fekete glória

Valamint számtalan dal Petőfi Sándor, József Attila, Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Kassák Lajos, Weöres Sándor, Szécsi Margit, Kányádi Sándor és Federico Garcia Lorca verseire.

Zeneszerzői munkásságának elismeréseként 1973-ban, majd 1980-ban Erkel-díjat, 1987-ben Érdemes Művész címet, 1992-ben Bartók-Pásztory-díjat, 1999-ben Magyar Művészetért Díjat, 2000-ben Kossuth-díjat, 2004-ben KÓTA-díjat, 2005-ben Kölcsey-emlékplakettet kapott. 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) és a Nemzet Művésze díjat vehette át.

2011-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja volt.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Kocsár Miklós: Repliche; Variazioni; Magányos ének (Lonely Song)
Papp L.: Dialogo; Meditációk (Meditations)
Hungaroton SLPX 11635 Saját
LP
1976 Magyar rézfúvós kamarazene
(Contemporary Hungarian Brass Chamber Music)
Hungaroton SLPX 11811 LP
1978 Mai magyar cimbalomművek
(Contemporary Hungarian Cimbalom Music)
Hungaroton SLPX 11899 LP
1979 Mai magyar művek cimbalomra
(Contemporary Hungarian Cimbalom Music 2.)
Hungaroton SLPX 12012 LP
1980 Magyar cimbalommuzsika
(Hungarian Cimbalom Music)
Hungaroton SLPX 18062 LP
1983 The Glory of Contemporary Choruses for Children Nemzetközi Kodály Társ. R-870004 LP
1984 Estéli nótázás
(Hungarian Folk-Songs for Chorus)
Hungaroton SLPX 12570 LP
1986 Kocsár Miklós: Capricorn Concerto; Változatok zenekarra; Öt tétel: Metamorfózisok
(Kocsár, Miklós: Capricorn Concerto; Varianti per orchestra; Five Movements; Metamorphoses)
Hungaroton SLPX 12134 Saját
LP
1988 A Rádiózenekar fúvósötöse
(The Hungarian Radio Wind Quintet)
Radioton SLPX 31084 LP
1991 Children's Choruses for You Magánkiadás BLKA CD 001
1994 Kocsár Miklós: Concerto - in memoriam ZH; Sequenze; Episodi; Elegia; Five Movements Hungaroton HCD 31188 Saját
1997 Martin, Bartók, Szokolay, Kocsár Preludio PRECD 9702
1997 Kocsár Miklós: Magnificat Magánkiadás KK-97
1997 Kocsár Miklós: Kórusművek
(Kocsár, Miklós: Choral Works)
Hungaroton HCD 31710 Saját
1998 Kórusművek Debrecennek
(Vocal Works to Debrecen)
Magánkiadás BR 0109
1998 Zempléni Művészeti Napok 1992-1998 Antenna Hungária AH CD 007
1999 Musica Nostra - Kórusművek
(Choral Works)
Hungaroton HCD 31840
1999 Perényi Eszternek ajánlva
(Dedicated to Eszter Perényi)
Hungaroton HCD 31784
2000 Arany felhők - Kortárs magyar szerzők dalai
(Golden Clouds - Hungarian Contemporary Songs)
Hungaroton HCD 32017
2000 Kocsár Miklós: Repliche No.1; Évszakok zenéje; Repliche No.2; Kassák-dalok; Repliche No.3; Capricorn concerto
(Kocsár, Miklós: Repliche No.1; Music of the Seasons; Repliche No.2; Songs on Poems by Lajos Kassák; Repliche No.3; Capricorn concerto)
Hungaroton HCD 31959 Saját
2000 A Bárdos Lajos Leánykar jubileumi hangversenyének műsora Magánkiadás ZENCD-2000-02
2001 Kortárs magyar kórusművek
(Hungarian Contemporary Choral Works)
Hungaroton HCD 31956
2002 Varga Zoltán: Born for Horn Hungaroton HCD 32176
2003 Szent és profán - kortárs magyar kórusantológia
(Sacred & Profane - Hungarian Contemporary Choral Antology)
Hungaroton HCD 32195
2003 Saltus Hungaricus Bayer Records BR 100 340
2003 Az ezredvég kórusmuzsikája - "Hegyet hágék, lőtőt lépék"
(Choral Music from the End of the Millennium - "Hegyet hágék, lőtőt lépék")
Hungaroton HCD 32190
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2005 Magnificat - Kocsár Miklós Egyházzenei művei 2.
(Magnificat - Sacred works by Miklós Kocsár 2.)
Magánkiadás CaPm 016 Saját
2005 Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj - Karácsonyi dalok
(O Splendid Mysterious Night - Christmas Songs)
Hungaroton HDVD 32404 DVD
2005 Hőna Gusztáv - Ajánlások
(Gusztáv Hőna - Dedications)
Hungaroton HCD 32298
2006 New Music for Cimbalom Dedicated to Viktória Herencsár
(Új cimbalomművek Herencsár Viktóriának ajánlva)
Hungaroton HCD32427
2008 Kocsár Miklós: Álomi beszédem
(Kocsár, Miklós: Dream Voice)
Magánkiadás CaPm 020 Saját
2009 Repliche - Kortárs magyar zeneművek kürtre és cimbalomra
(Repliche - Contemporary Hungarian Works for Horn & Cimbalom)
Hungaroton HCD 32601
 
Cím Típus Dátum
15 Bagatelle per clarinetto solo Szólóhangszerre 1989
5 Bagatell 2 fagottra Kamarazene 1957
7 Sonate - "Hommage à Scarlatti" Szólóhangszerre 1993
9 apró darab Kamarazene 0
A félelem felhői Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
A jövő vacogása Nőikarra 2007
A kanász Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
A kísértet dala Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1958
A kő és az ember Férfikarra 1988
Ad te levavi Nőikarra 2005
Adjon az Isten Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2012
Adoramus te Vegyeskarra 2001
Adoramus te Christe Nőikarra 2010
Adventi koszorú Nőikarra 2005
Agnus dei Nőikarra 2014
Alleluia - Egyneműkarra Kórusmű a cappella 0
Alma redemptoris Mater Nőikarra 2004
Apróságok Kamarazene 0
Arioso Kamarazene 1995
Assumpta est Maria Nőikarra 1998
Ave Maria Kórusmű a cappella 1997
Ave Regina caelorum Nőikarra 2003
Ave maris stella Nőikarra 2004
Ave verum corpus Vegyeskarra 0
Ave verum corpus Nőikarra 2009
Ave, rosa sine spina Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2009
Az Óriás Filmzene 1960
Az éjszaka képei Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1987
Ballada cimbalomra Szólóhangszerre 1995
Ballata Szólóhangszerre 2013
Ballata sinfonica Szimfonikus zenekarra 1994
Beatus vir Vegyeskarra 0
Boros nóták Férfikarra 1958
Cantate Domino Kórusmű a cappella 2000
Cantate Domino - vegyeskarra Vegyeskarra 2000
Capriccio Szimfonikus zenekarra 1961
Capriccio Szólóhangszerre 1956
Capriccio - zongorára Szólóhangszerre 1960
Capricorn Concerto Concerto 1978
Cat and Dog Gyermekkarra 1978
Chaconne Kamarazene 1996
Concertino per due Fluti, Cembalo e Archi Concerto 1999
Concerto - in memoriam ZH Concerto 1983
Concerto da camera Concerto 1995
Concerto lirico Concerto 2000
Csili-csali nóták Gyermekkarra 1977
Csodafiú-szarvas Vegyeskarra 1979
Csodakarikás Filmzene 1987
Csontváry Filmzene 1990
Dalok Csukás István verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2002
Dalok Kányádi Sándor versekre Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1994
Dalok magyar költők verseire 2. Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Dialoghi Kamarazene 1965
Divertimento Kamarazene 1956
Due Notturni Szólóhangszerre 1996
Duo Kamarazene 1997
Duó-Szerenád Kamarazene 1955
Echoes, No. 1 Szólóhangszerre 1984
Echoes, No. 2 Kamarazene 1989
Echoes, No. 3 Kamarazene 1997
Echoes, No. 4 Kamarazene 1998
Egyedül Nőikarra 2006
Elégia Concerto 1985
Emlékjel Nőikarra 1986
Emlékképek a XX. század 50-es éveiből Szimfonikus zenekarra 2016
Episodi Concerto 1982
Epitaffio per contra basso Szólóhangszerre 1988
Exsurge cor Meum Kórusmű a cappella 1997
Exsurge cor Meum Vegyeskarra 1997
Falusi sirató Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1959
Fantasia - klarinétra és ütőhangszerekre Kamarazene 1991
Fantasia - szopránszaxofonra és hárfára Kamarazene 2005
Fantázia tárogatóra Szólóhangszerre 1989
Fantázia és friss Kamarazene 2008
Forintos nóták Vegyeskarra 1964
Formazioni Szimfonikus zenekarra 1985
Friss Kamarazene 2008
Furulya muzsika - Musica Pastorale Kamarazene 1975
Fájva szeretni Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1958
Félelem Nőikarra 2007
Gaudeamus igitur Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2005
Gaudete in Domino Nőikarra 2005
Gordonkaverseny Concerto 1994
Gyermekkarok I Gyermekkarra 1974
Gyermekkarok II Gyermekkarra 1974
Gyermekkarok III Gyermekkarra 1974
Gyermekkarok IV Gyermekkarra 1983
Gyermekkarok Kányádi Sándor versekre, 1. füzet Gyermekkarra 2008
Gyermekkarok Kányádi Sándor versekre, 2. füzet Gyermekkarra 2008
Gyermekkarok Kányádi Sándor versekre, 3. füzet Gyermekkarra 2008
Gyermekkarok Kányádi Sándor versekre, 4. füzet Gyermekkarra 2008
Hang-köz-játékok Szólóhangszerre 2004
Hang-portrék Szólóhangszerre 1996
Hang-szín-játékok Kamarazene 1993
Hegyet hágék Vegyeskarra 1992
Hegyet hágék Vegyeskarra 1993
Hegyi legények Kórusra és kamarazenekarra 1956
Hodie Christus natus est Nőikarra 2002
Huszárik-breviárium Filmzene 1982
Hálog hasadj meg! Vegyeskarra 1993
Három dal Boda István verseire - szólóénekre zongorakísérettel Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Három dal Boda István verseire - szólóénekre és szólóhangszerekre Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Három dal Gyurkovics versekre Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1996
Három dal Petőfi Sándor verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1973
Három duó Kamarazene 1956
Három egyneműkar Kórusmű a cappella 1959
Három gyermekkar Gyermekkarra 1956
Három keserves ének Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1979
Három nőikar Nőikarra 1972
Három nőikar Nagy László verseire Nőikarra 0
Három székelyföldi keserves Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
Hét változat Szólóhangszerre 1983
Improvvisazioni Szólóhangszerre 1972
Jubilate Deo Kórusmű a cappella 1995
Jubilate Deo - dupla egyneműkarra kísérettel Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1995
Jubilate Deo - dupla egyneműkarra orgonakísérettel Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1995
József Attila-dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1955
Jön az ősz! Nőikarra 2007
Karácsony, fekete glória Nőikarra 2007
Karácsony, fekete glória Nőikarra 2005
Karácsonyi pásztorjárás Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1989
Kassák-dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1976
Keresztvetés Vegyeskarra 1993
Kitűnik származásom Nőikarra 2006
Knick Knacks Gyermekkarra 1978
Kései szelek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1958
Két Radnóti-dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Két karácsonyi motetta Nőikarra 2002
Két lakodalmas leánykar Kórusmű a cappella 1955
Két tánc Kamarazene 0
Két vegyeskar Vegyeskarra 1960
Két zongoradarab Szólóhangszerre 1954
Kórusdalok - gyermekkarra és kamaraegyüttesre Kórusra és kamaraegyüttesre 1995
Kórusdalok - gyermekkarra és zongorára Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1995
Könyörgés tavasszal, 1957 Vegyeskarra 1999
Kürtverseny Concerto 1957
Lamenti Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1967
Laudate Dominum - CXVII zsoltár Vegyeskarra 2002
Laudate Dominum – kettős egyneműkarra és orgonára, Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2005
Laudate Dominum – kettős egyneműkarra és rézfúvókra Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2005
Laudatio Episcopi Sancti Martini / Szent Márton püspök dicsérete Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2000
Libera me Nőikarra 1999
Lila ákác Színházi zene 1969
Liliom-dal Vegyeskarra 1971
Madáretető Kórusra és kamarazenekarra 1995
Magnificat Kórusra és kamarazenekarra 1996
Magnificat Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1996
Magyar nyár Vegyeskarra 1958
Magyar népdalok zongorára Szólóhangszerre 1956
Magyar táncok Kamarazene 2004
Magyar táncok No. 1 Kamarazene 2005
Magyar táncok No. 2 Kamarazene 2005
Magyar táncok a sepsiszentgyörgyi kéziratból Kamarazene 2004
Magyar táncok az Apponyi kéziratból Kamarazene 2004
Magyar táncok az Barkóczi-féle kéziratból Kamarazene 2004
Magányos ének Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1970
Maradj még Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2002
Maria mater gratiae Nőikarra 2004
Maria, fons aquae vivae Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2008
Metamorphoses Szimfonikus zenekarra 1979
Miniature Szólóhangszerre 1955
Missa Secunda Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1997
Missa Tertia Vegyeskarra 2002
Missa in A Nőikarra 1992
Mondottam ember Vegyeskarra 1980
Musica Ensemble 1991
Májusi kétségbeesés Vegyeskarra 2006
Mária-énekek Nőikarra 2004
Mégis mondom Damion! Vegyeskarra 1985
Nagykarácsony éjszakáján Vegyeskarra 2003
Napraforgó Filmzene 1974
Nemzeti dal Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Nunc dimittis Vegyeskarra 0
Nyár van, nyár Nőikarra 2007
Négy madrigál Nőikarra 2002
Négy vázlat Szólóhangszerre 1958
Népdal szvit Szólóhangszerre 1954
Nőikarok Nagy László verseire Nőikarra 2011
Nőikarok Nagy László verseire Nőikarra 2012
O vos omnes Nőikarra 1998
O, Maria, Mater pia Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2008
O, Maria, gratiosa Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2008
Oh, hajnal, hajnal Vegyeskarra 1993
Pater noster Vegyeskarra 2014
Pirosarcú kenyér Kórusra és szólóének(ek)re 1963
Populus Sion Nőikarra 2005
Por dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1996
Pozsonyi táncok Kamarazene 1980
Psallite Deo! - ünnepi zsoltár gyermekkarra és kamaraegyüttesre Kórusra és kamaraegyüttesre 2004
Psallite Deo! - ünnepi zsoltár gyermekkarra, orgona kísérettel Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2004
Quattuor carmina Mariana / Négy Mária ének Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Quintetto d´ottoni Kamarazene 1986
Quintetto per fiati No. 1 / I. fúvósötös Kamarazene 1956
Quintetto per fiati No. 3 / III. fúvósötös Kamarazene 1984
Rapsodia Kamarazene 1989
Regina caeli Nőikarra 2004
Repliche Kamarazene 1971
Repliche No. 2 Kamarazene 1976
Repliche No. 3 Szólóhangszerre 1981
Requiem aeternam Nőikarra 2004
Rongyszőnyeg - szólóhangra és szólóhangszerekre Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Rongyszőnyeg - szólóénekre zongorával Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Rorate caeli Nőikarra 2004
Régi magyar diákdalok Vegyeskarra 2005
Rézfúvós trió Kamarazene 1958
Saltus Hungaricus Kamarazene 1970
Salve Regina Nőikarra 1995
Sequenze Vonószenekarra 1980
Serenata per archi Kamarazene 1971
Sestetto d´ottoni Kamarazene 1972
Sinfonietta per archi Vonószenekarra 1996
Six Choruses Nőikarra 1981
Sonata Szólóhangszerre 1961
Sonata per violino solo Szólóhangszerre 1961
Sonatina Szólóhangszerre 1956
Stabat mater Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2007
Sub tuum praesidium Nőikarra 2004
Suhanj, szerelem! Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1961
Suite per chitarra Szólóhangszerre 1986
Suite per tromboni Kamarazene 1996
Super flumina Babilonis Nőikarra 2003
Szent Antal tüze Vegyeskarra 1992
Szentivánéji út Nőikarra 1993
Szikla Vegyeskarra 1959
Szvit vonószenekarra Vonószenekarra 1986
Sárközi gyermekkörtánc Kamarazene 1975
Süssél nap Gyermekkarra 1962
Tavasz, tavasz! Nőikarra 2003
Tavaszi dal - szólóénekre zongorakísérettel Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1961
Tavaszi dal - szólóénekre és kamaraegyüttesre Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1961
Tavaszvárás Gyermekkarra 1997
Tehénszerelem Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1964
Tizenöt kis zongoradarab Szólóhangszerre 1974
Tre Notturni Szólóhangszerre 1997
Tre pezzi per organo – in memoriam Ferenc Farkas Szólóhangszerre 2005
Trio per archi Kamarazene 1990
Triószonáta Kamarazene 1963
Téli alkony Nőikarra 1993
Tíz tanulmány gitárra Szólóhangszerre 1993
Tűz, te gyönyörű Vegyeskarra 1971
Tűzciterák Nőikarra 1973
Ungaresca per due fiatti di legno Kamarazene 1968
Utolsó találkozás Kamarazene 0
Vagyunk és leszünk Kórusmű a cappella 2001
Valaki jár a fák hegyén Nőikarra 1995
Varianti / Variációk Szimfonikus zenekarra 1977
Variazioni per quintetto di fiati Kamarazene 1968
Varázsdoboz Kamarazene 1995
Virgo parens Christi benedicta Kórusra és szólóének(ek)re 2004
Vonósnégyes Kamarazene 1960
Változatok szólógordonkára Szólóhangszerre 1989
Várom a havat Nőikarra 2005
Zongoradarabok Szólóhangszerre 1958
Álomi beszédem Nőikarra 2006
Évszakok Nőikarra 2007
Évszakok zenéje Nőikarra 1967
Ó gyönyörű szép, titokzatos éj! Nőikarra 2003
Ölelj meg engem, Isten Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1998
Öregisten, Nagyisten Nőikarra 2003
Öt bagatell Kamarazene 1957
Öt bicinium Gyermekkarra 1994
Öt karácsonyi ének Kórusmű a cappella 2007
Öt kis zongoradarab Szólóhangszerre 1957
Öt tétel Concerto 1976
Öt virágének Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Új Kőmíves Kelemen Férfikarra 1960
Ünnepi fanfár Kamarazene 0