Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bartók Béla


Zeneszerző

Születési hely
Nagyszentmiklós
Születési dátum
1881

 
1881. március 25. Nagyszentmiklós - 1945. szeptember 26. New York

Zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a XX. századi zeneművészet egyik meghatározó jelentőségű képviselője, a modern zene világklasszikusa, az etnomuzikológia megalapítója.

Zenei tehetsége már kisgyermekkorában megnyilvánult, ötéves korában édesanyjától tanult zongorázni, első szerzeményeit nyolcéves korában komponálta. Első nyilvános fellépésére 1892-ben került sor a nagyszőllősi megyeházán, ahol saját szerzeményeit is előadta. Ezután a család Pozsonyba költözött, itt Bartók Erkel Lászlónál (Erkel Ferenc fiánál), majd Anton Hyrtlnél tanult zongorázni. Ebben az időben Schumann és Brahms hatása alatt írt kamarazenét, dalokat, zongoradarbokat. Megismerkedett Dohnányi Ernővel, akinek javaslatára a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Fősikolát választja. Zonogoraszakon tanára Thomán István, zeneszerzés szakon - ahova rögtön másod évre veszik fel - Koessler János növendéke. Már főiskolás évei alatt népszerű lett, mint zongorista és zongoratanár, a magyar zenei élet legjobbjaival forgott egy társaságban, behatóan tanulmányozta Wagner és Richard Strauss műveit. A századforduló táján Bartók egyre inkább szembe fordult az akadémikus zenei irányzattal, és a magyar nemzeti zene eszménye mellett kötelezte el magát. A Kossuth-szimfóniát nagy lelkesedéssel fogadták itthon és külföldön.

1904-től számos külföldi koncertet adott Berlinben, Bécsben, Angliában, Spanyolországban, Portugáliában. 1905-ben súlyos művészi válságba került, amelyből a magyar népzenével való megismerkedés kínálta a kivezető utat. Kodály első népzenei gyűjtései és dolgozatai nyomán 1906-ban Bartók is gyűjtőútra indult Vésztő környékére. Az év végén megjelentették Kodállyal közös gyűjteményüket Magyar népdalok énekhangra zonogorakísérettel címmel, amely a népzenére alapozott zenei programjuk meghirdetése is egyben.

1907-ben Thomán István utódaként Bartók tanári kinevezést kapott a Zeneakadémiára. 1906-07-ben az Alföldön, a Dunántúlon és Erdélyben gyűjtött népdalokat, majd a tizes évektől a Kárpát medencében élő népek zenéje iránt érdeklődve gyűjtött szlovák, román, kárpát-ukrán és délszláv zenét. Sőt 1913-ban Algériában arab népzenét is gyűjtött. Műveiben ekkor jelennek meg nem-magyar népzenei motívumok. Közben 1909-ben megnősült (Ziegler Márta), és a következő évben megszületett Béla fia. A friss házas Bartók 1911-ben megírta A kékszakállú herceg vára című operáját, amely a későbbiekben is visszatérő témát, a férfi és nő konfliktusát helyezi a középpontba. Debussy nagy hatással van munkáira, az 1908 és 10 között írt zongoradarbjaiban kipróbálta a népdalfeldolgozás különböző formái, illetve a népzene szellémben komplonálja önálló műveit. Bartók ekkortól már az európai új művészet legjelentősebb alkotói közé számít.

"Zenéjének sajátos, disszonáns, modern válsághangja és parasztzenei színezete együttesen váltották ki a közönség és a szakkritika nagy részének heves elutasítását Budapesten, olykor külföldön is" (Frideczky Frigyes: Magyar Zeneszerzők). Művei azonban 1908 és 1912 között folyamatosan jelentek meg, 1911-ben pedig megalakult az UMZE (Új Magyar Zeneegyesület) azzal a céllal, hogy megreformálják a magyar zenei életet. Többek közt operája és az egyesület sikertelensége miatt visszavonult a zenei közélettől, és minden energiáját a népzenegyűjtésre fordította. A világháború kitörésével stílusára Schönberg és Sztravniszkij van hatással, majd mind szélsőségesebbé vált, népdalfeldolgozásai és önálló művei között egyre nagyobb a szakadék. 1917 és 19 között színpadi bemutatói, valamint Dohnányi koncertjének Bartók-ciklusa meghozták számára a várva várt sikert, kiadója a bécsi Universal Edition lett. A forradalomban bízva, kezdetben támogatta annak kultúrpolitikáját, és Kodállyal, Dohnányival együtt tagja a zenei direktóriumnak. A Tanácsköztársaság bukása után ismét visszavonult a közélettől.

1921-től ismét rendszeresen koncertezett, tíz év alatt 271 hangversenyt adott világszerte (Párizs, Köln, Berlin, Erfurt, Bréma, Danzig, Bécs, Anglia, Olaszország, Sklandinávia, Belgium, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia), nemzetközi elismerése megnövekedett. 1923-ban megírta Táncszvit című művét a főváros egyesítésének jubileumi ünnepségére szóló felkérésre (Kodállyal és Dohnányival egyetemben). Szintén ebben az évben elvált, majd újranősült (Pásztory Ditta), és 1924-ben megszületett Péter fia. 1927-28-ban koncert- és felolvasó körúton járt az USÁ-ban, majd egy év múlva a Szovjetunióban. 1921-ben elkészült A magyar népdal című publikációjával, majd 1926-ban a román és 1928-ban a szlovák népzenei írásával.

A kultúrkormányzat 1926-ban felsőházi póttagsággal, 1930-ban Corvin-koszorúval ismerte el érdemeit, akadémiai székfoglalóját 1936-ban tartotta. Mindemellett bizonyos műveit, így az 1926-ban Kölnben bemutatott A csodálatos mandarint itthon nem tűzhették műsorra Balázs Béla személye miatt, és Bartók ezt Budapesten soha nem is láthatta.

A barokk mesterek és Sztravinszkij új műveinek hatása jelentkezik Bartók huszas években komponált darabjaiban. Bartók hangszerelése, az ütőhangszerek előtérbe helyezése, és a zongora ütősként való kezelése pedig az európai zenét termékenyítte meg. III.vonósnégyese 1928-ban díjat nyert Amerikában, IV.vonósnyégeysében használta először az öttételes hídformát. Ismét visszatérve a népdalokhoz, 1930-ban elkészül a román kolindaszövegekre komponált Cantata profana. A harmincas évek elejétől egyre több támadás éri a népzenekultusz ellenzői oldaláról, így Bartók számos írást jelentetett meg és előadást tartott a népzene jelentőségéről. Bár cikkeinek nagy a visszhangja, kapcsolata megromlik a budapesti közönséggel, a fasiszta Németországban pedig nem vállalt többet fellépést. 1934-ben tanári állásából felmentve a Magyar Tudományos Akadémiára rendelik, hogy a 13 ezer tételből álló teljes magyar zenei anyagot újrarendszerezze. 1936-tól magyar népzenei hanglemezfelvételek készítését irányította, 1937-38-ban pedig a Magyar Rádióban elindítottaaz etnográfiai felvételsorozatot. A harmincas évek végén rendezte a kiadatlan román anyagait, tanulmányozta a bolgár és a török népzenét.

A nemzetközi kulturális életbe már 1928-ban bekapcsolódott, 1931-től tagja volt a Népszövetség Szellemi Együttműködési Tanácsának, ahol megismerkedett Capekkel és Thomas Mann-nal, felszólalt az állam és művészet viszonyának, valamint a népzenei gramofonfelvételek témájában.

1931-től szinte kizárólag megrendelésre komponált, pl. Paul Sacher kérésére a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára címűt, illetve a Divertimentot, vagy a bázeli IGNM-csoport felkérésére a Szonáta két zongorára című darabot. Ezek a művek hatalmas sikert arattak Franciaországban, Hollandiában, Angliában, Luxemburgban, Brüsszelben, Zürichben, Velencében. A Kontrasztokat Benny Goodman jazzklarinétos számára írta; a Hegedűversenyt Székely Zoltán, a VI.vonósnégyest az Új Magyar Vonósnégyes számára. Utolsó európai alkotókorszakában "Bartók művészete az egyre kaotikusabb világgal olyan idális emberi-erkölcsi-racionális rendet szegez szembe, amely a nagy klasszikusok örökségéből és a paraszti népzene őserejéből és demokratizmusából táplálkozik" (Frideczky Frigyes: Magyar Zeneszerzők).

1938-ban kilépett az osztrák szerzői jogi társulásból, és a londoni Boosey and Hawkeshoz szerződött.

A második világháború kitörése, és édesanyja 1939 decemberi halála után, az 1940 őszén elbúcsúzik a budapesti közönségtől, és második amerikai hangversenykörútjára indul, ahonnan nem tért vissza többet Európába. 1940-ben a New York-i Columbia egyetem díszdoktora lett, 1941-ben pedig megbízták a Parry-féle délszláv népzenei lemezgyűjtemény lejegyzésével. Fellépéseinek száma egyre csökkent, utolsó koncertjére 1943-ban New Yorkban került sor, a Concerto kétzongorás változatát mutatta be. Saját gyűjteményein, a román és török monográfián dolgozik, amelyekhez azonban nem talál kiadót. 1943-ban előadássorozatot kezdett a magyar zenéről a Harvard Egyetemen, ám ezt betegsége - a súlyosbodó leukémia - miatt abba kellett hagynia. Még ebben az évben Serge Koussevitzky felkérésére megírta a Concerto zenekari változatát; és a Hegedű szólószonátát Yehudi Menuhin felkérésére. Bár egészségi állapota javulni látszik, ősszel nem tudja folytatni a Columbia Egyetemen elkezdett munkáját. 1945 elején megírja felesége számára a III.zongoraversenyt, de többi tervét (VII.vonósnégyes, Brácsaverseny) már nem tudja valóra váltani. "Az Amerikában készült művek magukon viselik a háborús évek félelmenek, honvágyának és reménységeinek nyomát. Letisztult és a korábbiaknál sokkal közvetlenebb formában közölt érzelmek tették ezeket a műveket a háborút közvetlenül követő időszak nagy zenei sikereivé Amerikában és Európában" (Frideczky Frigyes: Magyar Zeneszerzők).

1945. szeptemberben betegsége hirtelen elhatalmasodott, és Bartók a New York-i West Side Hospitalban halt meg szeptember 26-dikán. Hamvait 1988-ban szállították haza, és temették újra a budapesti Farkasréti Temető művészparcellájában.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Bartók Béla: Concerto - Muszorgszkij: Egy kiállítás képei
(Bartók, Béla: Concerto for Orchestra/ Mussorgsky: Pictures at an Exhibition)
Naxos 8.110105 Saját
Porter, Bartók, Ravel: Violin Sonatas Naxos 9.80257
Bartók Béla: The Wooden Prince Suite - Concerto for Orchestra - Sztravinszkij, Igor: Pulcinella SWR Classic SWR19023CD
Paperno, Dimitrij: Piano Recital Cedille CDR90000-074
Bartók Béla: Sonata for 2 Pianos and Percussion - Bergman, Erik: Borealis - Sztravinszkij, Igor: Sonata for 2 Pianos Ondine ODE806-2
Bartók Béla: Music for Strings, Percussion and Celesta - Sztravinszkij, Igor: Song of the Nightingale Naxos 9.80677
Piano Recital: Scriabin, Hindemith, Berg, Bartók Naxos 9.80926
Bartók, Kodály, Ligeti: Hungarian Songs Warner
Bartók Béla: 5 Songs on Poems by Endre Ady - 8 Hungarian Folksongs, BB47 (Valery, R. Goehr) (1950) Naxos 9.81029
Bartók Béla: The Miraculous Mandarin - Sonata for 2 Pianos and Percussion SWR Classic CD93.194
Romantic Piano Favourites Vol.9. Naxos 8.570090
Bartók Új Sorozat: Kossuth - A fából faragott királyfi
(Bartók New Series: Kossuth - The Wooden Prince)
Hungaroton HSACD 32502
Bartók Songs with Klára Csordás Pyramid Records PYR13509
Clarinet Recital: Goodman, Benny - Mozart, W.A. / Bartók, B. / Debussy, C. / Brahms, J. / Beethoven, L. van (Classics for Clarinet) (1938-1946) Naxos 9.81072P
Zehetmair Quartett: K.A.Hartmann/Béla Bartók ECM Records ECM 1727
Bartók Béla: Gyermekeknek
(Bartók, Béla: For Children)
Warner 2564-62188-2 Saját
János Balázs: Faces of the Piano 2 CD
Bartók Béla: Complete Piano Works played by György Sándor Vox Box CD5X-3610 5 CD
Bartók Béla: Zongoraversenyek; Scherzo; Rapszódia
(Bartók, Béla: Piano Concertos; Scherzo; Rhapsody)
Hungaroton HCD 12869 Saját
Bartók Béla: Music for Strings, Percussion and Celesta - Violin Concerto SWR Classic CD93.127
Brass Music - Holmboe, Vagn - Kabalevszkij, Dimitrij Borizovics - Pezel, Johann Christoph - Schneider, Willy Swedish Society SLT33200
Goeb, Roger: Symphony No.3 - Bartók Béla: Sonata for 2 Painos and Percussion Naxos 9.80215
Frautschi Jennifer: Solovision Artek AR-0016-2
Dave Helbock Trio: Transformation Gramola Records Gramola98772
Corea / Burton: Chick Corea and Gary Burton TDK DV-JCCGB
Maritnu, Bohuslav / Szymanowski, Karol: Violin Concertos - Bartók Béla: 2 Portraits Cedille CDR90000-089
The Best Music of the Classical Era Classic CD 128
Bartók Béla: String Quartets Nos.3, 4, 6 Divox CDX-29505
- Bartók Béla: Piano Music (Bartok Plays Bartok) (1929-1941) Naxos 9.81128P Saját
1955 Pál Kadosa at the Piano Hungaroton LP
1958 Bartók Béla: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre
(Béla Bartók: Sonata für zwei Klavier und Schlaginstrumente)
Qualiton HLP MK 1517 Saját
LP
1979 Bartók Béla & Kodály Zoltán: Hungarian Folksongs Hungaroton Saját
Első felvétel, LP
1981 Bartók Béla: Centenáriumi kiadványok Hungaroton LP
1983 Ravel, Maurice: String Quartet in F major - Bartók Béla: String Quartet No.3 Delos DE3004
1983 Bernstein Budapesten ´83
(Bernstein in Budapest ´83)
Hungaroton SLPD 12631 LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12631 (1994)
1986 Messiaen, Olivier: Quartet for the End of Time - Bartók Béla: Contrasts Delos DE3043
1987 Bartók Béla: Zongorára és zenekarra írott művek
(Bartók, Béla: Works for Piano and Orchestra)
Philips 416831-2 Saját
1988 Éneklő Ifjúság 10
(Singing Youth)
Hungaroton SLPX 31102 LP
1989 Solti: Bartók Gala Concert Philips PHLP 6801 Saját
1989 Symphonic Sound Stage Vol.2 Delos DE3504
1989 Classical Music Start-up Kit Vol.2: 1825-1945 Naxos 8.550835
1989 Prokofjev, Szergej: Violin Concerto No.2 - Bartók Béla: Viola Concerto - Vivaldi, Antonio: Concerto for 2 Cellos in G minor Delos DE1018
1989 Romantic Piano Favourites Vol.9. Naxos 8.550218
1989 Zene gordonkára és zongorára
(Music for Cello and Piano)
Hungaroton HCD 31140
1989 Bartók Béla: Divertimento - Berg, Alban: 3 Pieces from the Lyric Suite - Sztravinszkuj, Igor: Apollon musagete Capriccio C10300
1990 Bartók Béla: Concerto; Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
(Bartók, Béla: Concerto for Orchestra; Music for Strings, Percussion and Celesta)
Naxos 8.550261 Saját
1990 Bartók Béla: Concerto; Táncszvit
(Bartók, Béla: Concerto; Dance Suite)
Hungaroton SLPD, HCD 31167 Saját
1991 Engineer's Choice Delos DE3506
1991 Ciani, Dino: Live and Studio Recordings Dynamic CDS004 5 CD
1991 Bartók at the Piano 1. Hungaroton HCD 12326-28 Saját
1991 Romantic Piano Favourites Vol.6. Naxos 8.550215
1991 Khachaturian, Aram Il'yich: Piano Sonata - Bartók Béla: Piano Sonata - Piazzolla, Astor: 3 Preludes Divox CDX-29103
1991 Sztravinszkij, Igor: L'Histoire du Soldat; Bartók, Béla: Contrastes Harmonia Mundi HMC901356
1992 Gitlis, Ivry: The Art of Ivry Gitlis Vox Legends CDX2-5505 2 CD
1992 Bartók Béla: Mikrokozmosz Sz 107, Gyermekeknek Sz 42
(Bartók, Béla: Mikrokosmos, For Children)
Teldec 76139 Saját
3 CD
1992 Bartók Béla: Works for Solo Piano, Vol.1 Philips 434104 Saját
1992 Kocsis Plays Bartók Denon Records 8175778132
1992 Bartók Béla: Dalok
(Bartók, Béla: Songs)
Hungaroton HCD 31535 Saját
1992 Bartók Béla: Piano Concertos Nos.1-3 - Sonata for 2 Pianos and Percussion Vox Legends CDX2-5506
1992 Bartók Béla: Orchestral Music Vox Box CD3X-3015
1992 Bartók Béla: Piano Concerto No.2 - Csajkovszkij, Pjotr Iljics: Symphony No.5 ORFEO Music Foundation C276921B
1993 Bartók Béla: Zongoraátiratok
(Bartók, Béla: Piano Transcriptions)
Marco Polo (Naxos) 8.223663 Saját
Első felvétel
1993 Bartók Béla: String Quartet No.3 - Schubert, Franz: String Quartet No.15 D.887 ORFEO Music Foundation C317931B
1993 Dohnányi Ernő: Serenade in C major - Kodály Zoltán: Serenade - Bartók Béla: Sonata for 2 Pianos and Percussion Delos DE3151
1993 Ilojani laulan - Örömeimről énekelek STM-musiikki STMCD-1
1993 Piano Music for Students - Associated Board Piano Examination Grade 8 Marco Polo (Naxos) AB-80801/2 2 CD
1993 Bartók, Béla: Mikrokosmos (Selection) - Hungarian Peasant Songs Sz.71 Naxos 8.550451
1993 Bartók Béla: Szonáta hegedűre Sz. 117; Szonáta hegedűre és zongorára
(Bartók, Béla: Sonata for Violin Solo; Sonata for Violin and Piano)
Hungaroton HCD 31558 Saját
1994 Piano Music for Students - Associated Board Piano Examination Grades 1-7 Marco Polo (Naxos) AB-80101
1994 20th Century String Music Naxos 8.550979
1994 Khachaturian, Aram Il'yich: Trio for Clarinet, Violin and Piano - Sztravinszkij, Igor: Suite from Histoire du soldat - Kuris, Tristan: Muziek - Bartók Béla: Contrasts Dynamic CDS60
1994 Bartók Béla: The Miraculous Mandarin Suite - Dance Suite - Music for Strings, Percussion and Celesta Capriccio C10417
1994 Bartók Béla: Piano Concertos Nos. 1, 2 and 3 Naxos 8.550771
1994 Bernstein Budapesten
(Bernstein in Budapest)
Hungaroton HCD 12631 A Hungaroton SLPD 12631 (1983) újrakiadása
1994 Bartók Béla: Violin Sonata Sz.117 - 44 Violin Duos Sz.98 Naxos 8.550868
1994 Bartók Béla: Gyermek- és női karok - Huszonhét két- és háromszólamú kórusmű
(Bartók, Béla: Children and Female Choruses - Twenty-seven Polyphonic Choruses)
Hungaroton HCD 31080
1994 Bartók Béla: Works for Solo Piano, Vol.2 Philips 442016 Saját
1994 Bartók Béla: Gyermekeknek
(Bartók, Béla: For Children)
Hungaroton HCD 12304 Saját
1994 Bartók Béla: 2 hegedűverseny Nos. 1,2
(Bartók, Béla: Violin Concertos Nos.1,2)
Hungaroton HCD 31543 Saját
1994 Bartók Béla: Négy zenekari darab; 2 rapszódia; Brácsaverseny
(Bartók, Béla: Four Pieces; Rhapsodies; Concerto)
Hungaroton HCD 31050 Saját
1994 Bartók Béla: I-II. hegedűszonáta; Kontrasztok
(Bartók, Béla: Violin Sonatas No.1, 2; Contrasts)
Naxos 8.550749 Saját
1994 Bartók Béla: 2 zenekari szvit
(Bartók Béla: Orchestral suites Nos 1,2)
Hungaroton HCD 31045 Saját
1994 Bartók Béla: A fából faragott királyfi; Táncszvit
(Bartók, Béla: The Wooden Prince; Dance Suite)
Hungaroton HCD 31048 Saját
1994 Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára
(Bartók, Béla: Bluebeard's Castle)
Hungaroton HCD 11001 Saját
1994 Bartók Béla: III. zongoraverseny; Allegro barbaro; Szvit Op.14
(Bartók, Béla: Piano Concerto No.3; Allegro barbaro; Suite Op. 14)
Hungaroton HCD 31036 Saját
1995 Bartók Béla: Cantata Profana; Concerto Hungaroton HCD 12759 Saját
1995 Bartók Béla, Kodály Zoltán: Piano Music
(Bartók Béla, Kodály Zoltán: Piano Music)
Hungaroton HCD 4001 Saját
1995 Bartók Béla: Cantata Profana; Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus; Hungaroton HCD 31503 Saját
1995 Bartók Béla: Kórusművek
(Bartók, Béla: Choral Works)
Hungaroton HCD 31047 Saját
1995 Bartók, Béla: Music for Piano and Orchestra Art Nova Classics 74321 27760 2 Saját
1995 Bartók Béla: Concerto; Divertimento Hungaroton HCD 11437 Saját
1995 Piano Music for Students - Associated Board 1995 Grades 5 - 7 Piano Marco Polo (Naxos) AB-80501 2 CD
1995 Bartók Béla: Rapszódia; Scherzo / Dohnányi Ernő: Változatok egy gyermekdalra
(Béla Bartók: Early Works for Piano and Orchestra, Rhapsody Op.1, Scherzo / Ernst von Dohnányi: Variations On a Nursery Song, Op.25)
Philips CD 446472-2 Saját
1995 Bartók Béla: I. és II.hegedűverseny
(Bartók, Béla: Violin Concerto Nos. 1-2)
Berlin Classics 0011342BC Saját
1995 Bartók Béla: Vonósnégyes No. 1-6 (Összkiadás)
(Bartók, Béla: Complete String Quartets No. 1-6)
Erato 2564-62686-2 Saját
2 CD
Újrakiadás: Apex 4509-98538-2
1995 Boulez at 70 Gramophone 01
1995 Bartók Béla: Choral Works Hungaroton HCD 31047
1996 Habanera and Other Violin Favourites Marco Polo (Naxos) 8.225909
1996 Westminster Choir at Spoleto Festival U.S.A. Gothic G49078
1996 Bartók Béla: Zongoraversenyek
(Bartók, Béla: Piano Concertos)
Teldec 0630-13158-2 Saját
1996 20th Century Compositions - Orff, Rahmanyinov, Ravel, Reger, Strauss, Sztravinszkij, Respighi, Prokofjev Capriccio C49007
1996 Bartók Béla: Concerto zenekarra; Nono, Luigi: Caminantes...Ayacucho
(Bartók, Béla: Concerto for Orchestra; Nono, Luigi: Caminantes...Ayacucho)
Musicom MC 9602
1996 Mystery Classics - Curl up with the Classics Delos DE1601
1997 Discover the Classics Vol.2 Naxos 8.554246-47 2 CD
1997 Bartók Béla: A csodálatos mandarin
(Bartók, Béla: The Miraculous Mandarin)
Magánkiadás MAT 101 Saját
1997 Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára
(Bartók, Béla: Bluebards Castle)
Hungaroton HCD 11486 Saját
1997 Piano Music - Schumann, Kabalevszkij, Schubert, Bartók - Such Stuff as Dreams - Lullaby Album for Children and Adults Delos DE3230
1997 Bartók Béla: A fából faragott királyfi; Táncszvit
(Béla Bartók: The Wooden Prince; Dance Suite)
Philips 454429-2 Saját
1997 Martin, Bartók, Szokolay, Kocsár Preludio PRECD 9702
1997 Bartók Béla: A csodálatos mandarin; Román tánc; Magyar képek; Román népi táncok; Magyar parasztdalok; Erdélyi táncok
(Béla Bartók: The Miraculous Mandarin (Complete Ballet); Hungarian Peasant Songs; Roumanian Folk Dances )
Philips 454430 Saját
1997 Palsson, Hans: I Doda Mastares Sllskap Vol.4 Naxos 8.553934
1997 Bartók Béla: Music for Strings ORFEO Music Foundation C461971B
1998 The Last Recording - Sir Georg Solti
Weiner Leó: f-moll szerenád
Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus
Bartók Béla: Cantata Profana

(The Last Recording - Sir Georg Solti)
Decca 458929-2
1998 Székely Zoltán: Violin Sonatas - Veress Sándor: Violin Sonata No.1 - Bartók Béla: Violin Sonata Capriccio C10847
1998 Mentsük meg a Zeneakadémiát!
(Let's Save the Liszt Academy!)
Hungaroton HCD 31841
1998 Bartók Béla: Brácsaverseny; Két kép Sz.46; Brácsaverseny Sz.120 / Serly Tibor: Rapszódia brácsára és zenekarra
(Bartók, Béla: Viola Concerto (1995 version edited by P. Bartok and P. Neubauer); Two Pictures, Sz. 46; Viola Concerto (completed by Tibor Serly, 1949), Sz. 120 / Serly, Tibor - Rhapsody for Viola and Orchestra)
Naxos 8.554183 Saját
1998 Bartók Béla: Divertimento - Romanian Folk Dances - Rózsa Miklós: Concerto for Strings Ondine ODE919-2
1998 Bartók Béla: Kossuth-szimfónia; Falun; Concerto
(Béla Bartók: Concerto for Orchestra; 3 Village Scenes; Kossuth)
Philips 456575-2 Saját
1999 Bartók Béla: Violin Concertos Nos.1 and 2 Naxos 8.554321
1999 Bartók Béla: Mikrokosmos, Books 1-6 Philips 462381 Saját
2 CD
1999 Bernard Haitink, Royal Concertgebouw Orchestra: Live - The Radio Recordings N.M. Classics 97014 14 CD
1999 Rückblick Moderne - Orchestermusik im 20. Jahrhundert
(Rückblick Moderne - 20th Century Orchestral Musik)
Col Legno 200041 8 CD
1999 Discover the Classics 3: The Concerto Naxos 8.554486-87 2 CD
2000 Bartók Béla: 44 duó
Terényi Ede: Balassa-duók

(Bartók, Béla: 44 Duos; Terényi, Ede: Balassa-Duos)
Hungaroton HCD 31999 Saját
2000 Kim Kashkashian - Bartók / Eötvös / Kurtág ECM Records ECM 1711
2000 Gloria Cheng: Piano Dance - A 20th Century Portrait Telarc 80549
2000 Bartók összkiadás - Zenekari művek II.
(Bartók Complete Edition - Symphonic Works II.)
Hungaroton HCD 31888-91 Saját
2000 Bartók összkiadás - Zongoraművek I.
(Bartók Complete Edition - Piano Works I.)
Hungaroton HCD 31898-901 Saját
4 CD
2000 Bach, J.S. und das 20. Jahrhundert Cadenza CAD 800913
2000 Marlboro Music Festival - 50th Anniversary Album Bridge 9108
2000 Bartók Béla: Piano Concerto No.3 - Csajkovszkij, Pjotr Iljics: Symphony No.6 "Pathétique" ORFEO Music Foundation C200891B
2000 Bartók összkiadás - Zenekari művek I.
(Bartók Complete Edition - Symphonic Works)
Hungaroton HCD 31884-87 Saját
2000 Zene szalagavatóra, ballagásra és évzáróra
(Music for prom and graduation)
Hungaroton HCD 19446
2000 Bartók Béla: Works for Solo Piano, Vol.6 Philips 462902 Saját
2000 Bartók összkiadás - Vokál-szimfonikus művek
(Bartók Complete Edition - Vocal Orchestral Works)
Hungaroton HCD 31883 Saját
2000 A Bárdos Lajos Leánykar jubileumi hangversenyének műsora Magánkiadás ZENCD-2000-02
2000 Piano Recital: Bartók, Janacek, Slavicky, Fiser Arco Diva UP0030-2
2000 Bartók összkiadás - Ritkaságok
(Complete Edition - Rarities)
Hungaroton HCD 41002 29 CD
2000 Bartók összkiadás - Színpadi művek: A kékszakállú herceg vára; A csodálatos mandarin; A fából faragott királyfi
(Bartók Complete Edition - Bluebards Castle; The Wooden Prince; The Miracoulos Mandarin)
Hungaroton HCD 41002 Saját
2 CD
2000 Bartók Edition (29) King Records BAR 1029 licence edition (Japan)
2001 50 éves a Hungaroton - Vonósművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - String Players)
Hungaroton HCD 32091-3 3 CD
2001 Bartók Béla: Piano Music Vol.1 - Suite for Piano - 7 Sketches - Piano Sonata Naxos 8.554717
2001 Bartók Béla: Music for Strings, Percussion and Celesta - Concerto for Orchestra ORFEO Music Foundation C551011B
2001 Bartók Béla: Piano Works Philips 464676 Saját
2001 Tihanyi Gellért: Kurtág/Bartók/Faragó/ Stravinsky/Reich BMC Records BMC CD 048
2001 Bartók Béla: 15 magyar parasztdal, Táncszvit, Este a székelyeknél, Medvetánc Hungaroton HCD 31860 Saját
2001 Thomas Zehetmair - Camerata Bern: Verklärte Nacht (Schönberg/Veress/Bartók) ECM Records ECM 1714
2001 50 éves a Hungaroton - Karmesterek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Conductors, 1951-2001)
Hungaroton HCD 32074-77 4 CD
2001 Bartók Béla: A csodálatos mandarin; Concerto
(Bartók, Béla: The Miraculous Mandarin; Concerto)
BMC Records BMC CD 058 Saját
2001 Bartók Béla: Concerto zenekarra; Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
(Bartók, Béla: Concerto for Orchestra; Music for strings, percussion and celesta)
Warner 8573-88431-2 Saját
2001 Bartók Béla: Concerto zenekarra; Lutoslawski: Concerto zenekarra
(Bartók, Béla: Concerto for Orchestra; Lutoslawski: Concerto for Orchestra)
Warner 0927-40619-2 Saját
2001 The Best of Bartók Naxos 8.556693 Saját
2001 50 éves a Hungaroton - Zongoraművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Pianists)
Hungaroton HCD 32088-90 3 CD
2001 Bartók Béla: Works For Piano Solo Vol.7 Philips 464639 Saját
2001 Passion For Piano Deutsche Grammophon 469232
2001 Harpa Hungarica Magánkiadás B0006M4N4Q
2002 Bartók Béla: Bluebeard's Castle SWR Classic CD93.070
2002 Romantic Piano Adagios Decca 470777
2002 Kodály Zoltán: Marosszéki táncok; Galántai táncok / Bartók: Divertimento; Román népi táncok
(Kodály, Zoltán: Marosszék Dances; Galánta Dances / Bartók: Divertimento; Romanian Folkdances)
Warner 0927-49000-2 Saját
2002 Bartók Béla: Rapszódia zongorára és zenekarra Op.1; II. zongoraverseny BB 101 / Földes Andor: Kis szvit vonószenekarra
(Bartók, Béla: Raphsody for Piano and Orchestra Op.1; Piano Concerto No.2 / Földes, Andor: Little Suite for Strings)
Hungaroton HCD 32135 Saját
2002 Bartók Béla: Piano Music Vol.2 - Dance Suite - Romanian Folk Dances Naxos 8.554718
2002 The #1 Piano Album Decca 472589 2 CD
2002 Bartók Béla: Két portré hegedűre és zenekarra; Négy zenekari darab; Két kép zenekarra
(Bartók, Béla: Two Portraits for Violin and Orchestra; Four Pieces for Orchestra; Two Pictures for Orchestra)
Warner 0927-48991-2 Saját
2002 Dino Ciani - A Tribute Dynamic CDS413 6 CD
2002 Bartók Béla: 44 Duos for Two Violins
Ligeti György: Ballade und Tanz
Kurtág György: Ligatura - Message to Frances-Marie Op. 31b (The Answered Unanswered Question)
ECM Records ECM 1729 Saját
2002 Alexei Lubimov: Der Bote ECM Records ECM 1771
2003 Bartók Béla: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre; Szvit két zongorára
(Bartók, Béla: Sonata for Two Pianos and Percussion; Suite for Two Pianos)
Warner 0927-49569-2 Saját
2003 Dances from Hungary
(Dances from Hungary)
Warner LC 6019
2003 Bartók Béla: Piano Music Vol.3 - Out of the Doors - Ten Easy Pieces - Allegro Barbaro Naxos 8.555329
2003 Bartók Béla: Zongoraversenyek I-III.
(Bartók, Béla: The Piano Concertos No. 1-3)
Warner 0927-46735-2 Saját
2003 Bartók Béla: Divertimento - Concerto for Orchestra Oehm Classics OC306
2003 Bartók Béla: Conceto for Orchestra - Dance Suite - Prokofjev, Szergej: The Love for Three Oranges Suite Turnabout 3037100012
2003 Inspiration Magánkiadás DLCD 225-226 Saját
2003 Prokofjev, Szergej - Bloch, Ernest: Violin Concertos Naxos 8.110973
2003 Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára Op. 11 / Sz 48
(Bartók, Béla: Bluebeard's Castle, Op. 11 / Sz 48)
Hänssler Classic 93070 Saját
2003 A Mohácsi Park Utcai Általános Iskola kórusai Magánkiadás
2004 Ginastera, Alberto: Violin Concerto - Bartók Béla: Violin Sonata Dynamic S2042
2004 Schönberg, Arnold: Verklarte Nacht - Capriccio C67104
2004 Bartók Béla: Rhapsody - 3 Studies - Suite - Sonatina - Out of Doors - Allegro barbaro Oehm Classics OC348
2004 Masters Of The Keyboard Deutsche Grammophon 000193202
2004 András Schiff Artist Portrait Warner 2564-61588-2
2004 Bartók Béla: Concerto zenekarra; Tánc-szvit; Magyar parasztdalok
(Bartók, Béla: Concerto for Orchestra; Dance Suite for Orchestra; Hungarian Peasant Songs)
Hungaroton HSACD 32187
2005 Leaving Home: Orchestral Music in the 20th Century Vol.4: 3 Journeys Through Dark Landscapes Arthaus Musik 102039 DVD
2005 Bartók Béla: String Quartets (Complete) Naxos 8.557543-44 2 CD
2005 Discover Music of the Twentieth Century Naxos 8.558168-69 2 CD
2005 Bartók Béla: The Miraculous Mandarin - Hungarian Pictures - Dance Suite Naxos 6.110088 SACD
2005 Bartók Béla: The Miraculous Mandarin - Hungarian Pictures - Dance Suite Naxos 5.110088 DVD
2005 Herkenhoff, Ulrich: Postcards of a Romanian Journey - Bartók Béla: Romanian Folk Dances - Hadjiev, Parashkev: 12 Bulgarian Dances Oehm Classics OC603
2005 Leaving Home: Orchestral Music in the 20th Century Arthaus Musik 102073 DVD
2005 Bartók Béla: A csodálatos mandarin Sz. 73, Op. 19; Táncszvit Sz.77; Magyar képek Sz. 97
(Bartók, Béla: Mireculous Mandarin (Complete Ballet) Sz. 73, Op. 19; Dance Suite Sz.77; Hungarian Pictures Sz. 97)
Naxos 8.557433 Saját
2005 Bartók Béla: Concerto zenekarra; Concerto két zongorára és ütőhangszerekre; Román népi táncok
(Bartók, Béla: Concerto for Orchestra; Concerto for Two Pianos and Percussion; Romanian Folkdances)
Warner 2564-61947-2 Saját
2005 Britten, Benjamin: Variations on a Theme of Frank Bridge / Hartmann: Concerto funebre / Bartók: Divertimento Pentatone PTC5186056 Saját
2005 La langue maternelle - Mother Tongue - Bartók, Ligeti, Kurtág, Eötvös L'empreinte Digitale ED 13211
2005 Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára
(Bartók, Béla: Duke Bluebeard's Castle)
Warner 2564-61953-2 Saját
2005 Goulash! Oxignale 2007
2005 Bartók Béla: Piano Concertos Nos. 1 and 2 / The Miraculous Mandarin Suite (Kocsis, Budapest Philharmonic, Lehel) Naxos C71044
2005 Die Revolution der Klange - Musik im 20. Jahrhundert Arthaus Musik 102072
2005 Bartók Béla: Concerto for Orchestra - Martinu, B: Memorial to Lidice - Klein, G.: Partita for String (Philadelphia Orchestra, Eschenbach) Ondine ODE1072-5
2006 Bartók, Béla: Piano Music Vol.5 - Mikrokosmos (complete) Hungaroton 8.557821-22 2 CD
2006 Bartók Béla: The Wooden Prince Suite - Concerto for Orchestra SWR Classic CD93.184
2006 Discover Opera - compiled by Nick Kimberley Naxos 8.558196-97 2 CD
2006 Violin Recital: Barnabás Kelemen Naxos 8.557541
2006 Bartók Béla: Vonósnégyes No. 1-6 (Összkiadás)
(Bartók, Béla: Complete String Quartets No. 1-6)
Apex (Warner) 4509-98538-2 Saját
2 CD
Az Erato 4509-98538-2 újrakiadása
2006 Romantic Piano Favourites Vol.1 Naxos 8.570082
2006 Bartók Béla: Szólószonáta hegedűre SZ. 117 BB 124; 44 duó két hegedűre SZ. 98, BB 104
(Bartók, Béla: Sonata for solo violin, SZ. 117, BB 124; 44 duos for two violins, SZ. 98, BB 104)
BMC Records BMC CD 125
2006 Romantic Piano Favourites Vol.6. Naxos 8.570087
2007 Jansons, Mariss: In Rehearsal - Bartók Béla: The Miraculous Mandarin Arthaus Musik 100318 DVD
2007 Flute and String Orchestra Arrangements - Brahms, Porumbescu, Enescu, Doppler, Bartók Capriccio C67185
2007 United States Air Force Band: Innovations Altissimo 75442260152
2007 Bartók Béla: String Quartets Nos.5 and 6 Naxos 9.80018
2007 Flute and String Orchestra Arrangements - Brahms, Porumbescu, Enescu, Doppler, Bartók Capriccio C67185
2007 Bartók Béla - A Portrait Naxos 8.558200-01 2 CD
2007 Bartók Béla: String Quartets Nos.3 and 4 Naxos 9.80017
2008 Bartók Béla: The Wooden Prince Naxos 8.570534
2008 Bartók Béla: String Quartets Nos.1 and 2 Naxos 9.80085
2008 Panda Classics - Issue Nos. 1-3 (3CD box set) Naxos 8.503204 3 CD
2008 Bartók Béla: Mikrokosmos Vols.5 and 6 Naxos 9.80195
2008 Cello Recital: Bartók, Dohnányi, Kodály, Liszt Naxos 8.570570
2008 Bartók Béla: Mikrokosmos Vols.3 and 4 Naxos 9.80194
2008 Bartók Béla: Mikrokosmos Vols.1 and 2 Naxos 9.80193
2008 Bartók Béla: Instrumental Music - Songs and Dances of Life Solo Musica SM113
2008 Bartók Béla: 2. szvit / Román tánc / Román népi táncok / Tánc-szvit
(Bartók, Béla: Suite No. 2 / Rumanian Dance / Rumanian Folk Dances / Dance Suite)
Hungaroton HSACD 32506 Saját
Bartók új sorozat 6.
2009 Kosmos / Crumb - Kurtág - Stockhausen - Bartók - Eötvös NEOS NEOS 20802
2009 Bartók Béla: Violin Concerto No.2 - Violin Sonata No.1 Naxos 8.111336
2009 Violin Recital: Macha, Janacek, Enescu, Bartók Arco Diva UP0107-2
2009 Encores & More - Violin and Piano Recital: Friedemann and Peer (Polyakin, Liszt, Bartók, Hubay) Solo Musica SM130
2009 The A to Z of Classical Music (3rd Expanded Edition, 2009) Naxos 8.558212-13 2 CD
2009 Harp Recital: Lukas, Fischer, Bartók, Debussy, Trnecek, Watkins, Bodorova Arco Diva UP0116-2
2010 Bartók Béla: Contrasts / Rhapsody No.1 / Mikrokosmos (excerpts) (Bartok, Szigeti, Goodman) (Bartok Plays Bartok) (1940) Naxos 8.111343 Saját
2010 Violin and Piano Recital: Bartók, Brahms, Dvorak, Strauss II., Kreisler Gramola Records Gramola98903
2010 Brass Chamber Music - Csernohorszkij, Pachelbel, Telemann, Janacek, Jezek, Orff Arco Diva UP0131-2
2010 Bartók Béla: String Quartets Nos.2, 4, 6 Artek AR-0053-2
2010 Salzburg Festival 2008 Opening Concert - Ravel, Bartók, Sztravinszkij C Major 702508
2010 Piano Recital: Schubert, Janacek, Bartók Paladino Music PMR0009
2011 The 50 Darkest Pieces of Classical Music X5 Music Group AB X5CD108 4 CD
2011 Viola Music - Telemann, Weinzierl, Bowen, Bartók, Piazzolla, Norton Oehm Classics OC788
2011 Orchestral Music - Sztravinszkij, Debussy, Bartók Oehm Classics OC406
2011 Bartók Béla: Piano Music Vol.6 - The First Term at the Piano - 4 Piano Pieces - Petits morceaux - 2 Elegies Naxos 8.572376
2011 My First Classical Album Naxos 8.578203
2011 Bartók Béla: The Violin Sonatas EigenArt EigenArt 10400 2 CD
2011 My First Piano Album Naxos 8.578207
2011 Chamber Music (Violin and Cello) - Kodály, Bartók, Halvorsen, Paganini, Wieniawski, Ernst Gramola Records Gramola98916
2011 Bartók Béla: The Mirculous Mandarin Suite - Brahms, Johannes: Symphony No.1 Naxos 8.572448
2011 Cello Recita: Schubert, Dvorak, Janacek, Martinu, Bartok Solo Musica SM153
2012 Bartók Béla: String Quartets Nos.1 and 2 Solo Musica SM168
2012 Bartók / Eötvös / Ligeti naive V 5285 Saját
2 CD
2012 Min Forste Klassiske Musik
(My First Classical Music Album)
Naxos 8.578232
2012 Bartók Béla: Concerto for Orchestra - Music for Strings, Percussion and Celesta Naxos 8.572486
2012 Bartók Béla: The Miraculous Mandarin - Concerto for Orchestra Naxos 8.571201
2012 Min Forste Klavermusik - My First Piano Album Naxos 8.578236
2012 Chick Corea and Gary Burton Arthaus Musik 107083
2013 Beethoven, Ludwig van: Overture to Collin's Coriolan "Coriolan Overture" - Symphony No.2 - Bartók Béla: Concerto for Orchestra SWR Classic CD94.224
2013 Chamber Music with Clarinet: Poulenc, Bernstein, Sztravinszkij, Gould, Bartók Naxos 8.573032
2013 Salzburg Festival Opening Concerts, 2008-2011 C Major 713608 4 DVD
2013 String Quartets - Berg, Bartók, Schnittke Capriccio C5163
2013 Flute Recital: Pulenc, Messiaen, Bartók, Barber, Schubert Opus Arte OACD9012D
2013 Bartók Béla: Mikrokosmos, Vols.4 and 5 Naxos 9.70181
2013 Bartók Béla: For Children, Vols.3 and 4 - Romanian Christmas Songs Naxos 9.70180
2013 Bartók Béla: For Children, Vols.1 and 2 - The First term at the Piano Naxos 9.70179
2013 Bartók Béla: 3 Hungarian Folksongs from the Csik Disctrict - 4 Dirges - Mikrokosmos, Vol.6 Naxos 9.70178
2013 Prokofjev, Szergej: Piano Sonata No.7 - Bartók Béla: Romanian Folk Dances - Suite Op.14 Naxos 8.571296
2013 Solti Centenary Concert Arthaus Musik 101668 DVD
2013 Piano Recital: Franck, Debussy, Enescu, Jora, Bartók Gramola Records Gramola98979
2013 Violin and Cello Music - Kodály, Seiber, Rózsa, Székely, Ligeti, Bartók SWR Classic CD93.301
2013 Chamber Music - Berg, Beethoven, Bartók SWR Classic CD93.723
2013 Bartók Béla: String Quartets Nos.1, 3, 5 Artek AR-0060-2
2013 Mariann Marczi: Splinters - 20th Century Hungarian Works for Piano Odradek Records ODRCD307
2013 Bartók Béla: The Miraculous Mandarin Suite - Strauss, Richard: Also sprach Zarathustra SWR Classic CD94.220
2013 Klassik ohne Krise: Tastenträume Naxos 8.551308-09 2 CD
2013 Skrowaczewski, Stanislaw: 90th Birthday Collection - The Complete Oehms Classics Recordings Oehm Classics OC090 28 CD
2014 Bartók összes kórusműve
(Béla Bartók - Complete Choral Works)
BMC Records BMC CD 186
2014 A to Z of String Players Naxos 8.558081-84 4 CD
2014 Bartók, Béla: Mikrokosmos, Vols. 2 and 3 Naxos 9.70208
2014 Bartók Béla: Piano Music Vol.7 - 14 Bagatelles - 9 Little Piano Pieces Naxos 8.573224
2014 Bartók Béla: 10 Easy Piano Pieces - Mikrokosmos, Vol.1 Naxos 9.70207 Saját
2014 Bartók Béla: Violin Sonata - Bach, Johann Sebastian: Violin Sonata - Korngold, Erich Wolfgang: Violin Concerto in D major Op.35 Yarlung Records YAR65007
2014 Bartók Béla: Kossuth - 2 Portraits - Orchestral Suite No.1 Naxos 8.573307
2014 Güher and Süher Pekinel in Concert Arthaus Musik 101792
2014 Güher and Süher Pekinel in Concert Arthaus Musik 102191 DVD
2015 Bartók & Folk BMC Records BMC CD 220 Saját
2015 Salzburg Festival 2008 Opening Concert - Ravel, Bartók, Sztravinszkij Major 729104
2015 Piano Recital: Berg, Bartók, Janácek, Webern, Enescu, Schoenberg Opus Arte OACD9029D
2015 Remembering the Rain - A Jazz View SWR Classic CD93.331
2015 Bartók Béla: Piano Sonata - Out of Doors - Allegro Barbaro - Dances Artek AR-0064-2
2016 My First Classical Albums (9-CD Box Set) Naxos 8.509003 9 CD
2016 Bartók Béla: Violin and Piano Works SWR Classic SWR19003CD
2016 Bartók, a zongorista
(Bartók the Pianist)
Hungaroton Saját
2016 Piano Music - Janácek, Bach, Dukay, Vine - Piano Forte: The Next Generation Gramola Records Gramola99126 2 CD
2016 Cello and Accordion Recital: Beethoven, Purcell, Bach, Bartók, Piazzola Orlando Records OR0023
2016 Darmstadt Aural Documents - Box 4.: Pianists NEOS NEOS 11630 7 CD
2016 Idil Biret 20th Century Piano Edition Naxos 8.501504 15 CD
2016 Lajos Dudas Quartet & Deutsche Kammerakademie Neuss: Brückenschlag
(Lajos Dudas Quartet & Deutsche Kammerakademie Neuss: Bridging)
JazzSick Records 5088 JS
2016 Piano Recital: Deliyska, Dora: Anderson, Piazzolla, Bartók, Sztravinszkij, Ginastera, Breinschmid Gramola Records Gramola99099
2016 Bartók Új Sorozat: Kórusművek (1) - Női, férfi- és vegyeskórusok
(Bartók New Series: Choral works (1) - Female, male & mixed choruses)
Hungaroton HSACD 32522 SACD
2016 Piano Recital: Bach, Piazzolla, MacDowell, Satie Oehm Classics OC117
2016 Sir Simon Rattle Conducts and Explores Music of the 20th Century Arthaus Musik 109222 3 Blu-ray lemez
2016 Tribute to Evgeny Svetlanov - Rahmanyinov, Szergej: The Bells - Bartók Béla: Piano Concerto No.3 - Prokofjev, Szergej: They are Seven Bel Air Classiques BAC107 DVD
2016 Sir Simon Rattle Conducts and Explores Music of the 20th Century Arthaus Musik 109237 5 DVD
2017 Zoltán Kocsis – A Tribute Hungaroton HCD 32803–04 2 CD
2017 Ditta & Imre Rohmann play Bartók, Debussy, de Falla & Ravel Hungaroton HCD 32793
2017 A Virtuózok felfedezettje: Boros Misi önálló koncertje a Nemzeti Filharmonikusokkal MG Records Kft. 2 CD
2017 Guitar Recital: Paine, Bartók, Farquhar, Elmsly, Rimmer - Dream Weaving - New Zealand Guitar Music Vol.2 Naxos 8.573765
2018 Párniczky Quartet: Bartók Electrified BMC Records BMC CD 260
2018 Szandai Mátyás, Mathias Lévy, Lukács Miklós: Bartók Impressions
(Mátyás Szandai, Mathias Lévy, Miklós Lukács: Bartók Impressions)
BMC Records BMC CD 254
2018 Végh Sándor zenei anyanyelve
(Végh in his Mother Tongue)
BMC Records BMC CD 263 2 CD
2018 Modern Art Orchestra Plays Béla Bartók: Tizenöt magyar parasztdal
(Modern Art Orchestra Plays Béla Bartók: 15 Hungarian Peasant Songs)
BMC Records BMC CD 265
2018 István Várdai: Dancing Cello Hungaroton HCD 32807
2019 Szokolay Dongó Balázs & Corpus Trombone Quartet feat Kubinyi Júlia: Madárka Magánkiadás
2019 Szabolcs Szilágyi & László Borbély: Parallel Lives Vol.1. - Works by Ernst von Dohnányi and Béla Bartók for Flute and Piano Hunnia Records HRCD1901
2019 The Masters Collection: János Ferencsik Hungaroton HCD 32820–22 3 CD
2019 Bartók Béla: II. hegedűverseny
(Béla Bartók: Violin Concerto No. 2)
BMC Records BMC CD 253 Saját
Első felvételt tartalmaz.
2019 The Masters Collection: Liszt Ferenc Chamber Orchestra Hungaroton HCD 32837-39 3 CD
2019 The Masters Collection: Zoltán Kocsis Hungaroton HCD 32840-42 3 CD
2019 The Masters Collection: Tátrai Quartet Hungaroton HCD 32817–19 3 CD
2020 Júlia Karosi featuring Ben Monder: Without Dimension Double Moon Records DMCHR 71378
2020 Budapesti Vonósok 40
(Budapest Strings 40)
Budapesti Vonósok Alapítványa
2023 Balázs Fülei - Heritages Hungaroton HCD 32872
2023 Béla Bartók: For Children IV. - Binder trio piano, drums and bass iASK (Institute for Advanced Studies) ISRC HU-BGU-23-00001-18 Saját
2023 Béla Bartók: 44 Duos Hungaroton HCD 32869 Saját
 
Cím Típus Dátum
(X.Y. Allegro), Op. 31, DD 31 Szólóhangszerre 1894
14 bagatell, Op. 6, BB 50 Szólóhangszerre 1908
2 Stücke, Op. 15, BB 9 Szólóhangszerre 1897
44 duó, BB 104 Kamarazene 1931
A Duna folyása (F-dúr), Op. 20, DD 20a, BB 1 Szólóhangszerre 1891
A Duna folyása (F-dúr), Op. 20, DD 20b, BB 1 Kamarazene 1891
A budapesti tornaverseny, Op. 4, BB 1 Szólóhangszerre 1890
A csodálatos mandarin, Op. 19, BB 82 Balett / Choreographic work 1919
A csodálatos mandarin, Op. 19, BB 82 Szólóhangszerre 1925
A csodálatos mandarin, Op. 19, BB 82 Szimfonikus zenekarra 1927
A fából faragott királyfi, Op. 13, BB 74 Balett / Choreographic work 1917
A férj keserve (Kecskedal), BB 125 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1945
A kékszakállú herceg vára, Op. 11, BB 62 Opera 1911
Allegro barbaro, BB 63 Szólóhangszerre 1911
Andante (A-dúr), BB 26 Kamarazene 1902
Andante con variazioni (D-dúr), Op. 30, BB 1 Szólóhangszerre 1894
Andante, Scherzo, Finale, Op. 12, BB 7 Ismeretlen 1897
Brácsaverseny, BB 128 Concerto 1945
Béla Polka (G-dúr), Op. 8, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Cantata profana ("A kilenc csodaszarvas"), BB 100 Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1930
Capriccio (h-moll), Op. 4, BB 5 Szólóhangszerre 1895
Cirkusz polka, Op. 19, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Concerto két zongorára, ütőkre és zenekarra, BB 121 Concerto 1940
Concerto zenekarra, BB 123 Szimfonikus zenekarra 1943
Divertimento, BB 118 Vonószenekarra 1939
Drei Klavierstücke, Op. 13, BB 8 Szólóhangszerre 1897
Drei Klavierstücke, Op. 21 ("Op. 5"), BB 14 Szólóhangszerre 1898
Drei Lieder, BB 15 / Három dal, BB 15 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1898
Duo két hegedűre, BB 26 Kamarazene 1902
Elmúlt időkből, BB 112 Férfikarra 1935
Elza polka, Op. 29, BB 1 Szólóhangszerre 1894
Erdélyi táncok, BB 102b Szimfonikus zenekarra 1931
Est, BB 29 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1903
Est, BB 30 Férfikarra 1903
Etűdök, Op. 18, BB 81 Szólóhangszerre 1918
Falun (Tri dedinské scény), szlovák népdalok négy vagy nyolc női hangra és zenekarra, BB 87b Kórusra és zenekarra 1926
Falun, BB 87a Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1924
Fantasie (a-moll), Op. 2, BB 3 Szólóhangszerre 1894
Fantasie für Violine, Op. 8, BB 7 Szólóhangszerre 1896
Fantasie für Violine, Op. 9, BB 7 Szólóhangszerre 1896
Gabi Polka, Op. 12, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Grosse Fantasie in C, Op. 16, BB 9 Szólóhangszerre 1897
Gyergyóból, BB 45a Kamarazene 1907
Gyermek- és nőikarok, BB 111 Kórusmű a cappella 1936
Gyermekdalok (A kicsi "tót"-nak), BB 41 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1905
Gyermekeknek, BB 53 Szólóhangszerre 1910
Gyorspolka (C-dúr), Op. 7, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Hat tánc, zongorára, No.1-2 zenekarra is, BB 19c Szólóhangszerre 1900
Három burleszk, Op. 8c, BB 55 Szólóhangszerre 1911
Három csíkmegyei népdal, BB 45b Szólóhangszerre 1907
Három magyar népdal, BB 80b Szólóhangszerre 1918
Három rondó népi dallamokkal, BB 92 Szólóhangszerre 1927
Három ukrán népdal, BB 126 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1945
Héjja, héjja, karahéjja! Kórusmű a cappella 0
Hét darab a Mikrokosmosból, BB 120 Kamarazene 1940
Hét kórus zenekarral, BB 111b Kórusra és zenekarra 1941
Húsz magyar népdal, BB 98 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1929
I. hegedűverseny, Op. poszt., BB 48a Concerto 1908
I. rapszódia, BB 94a Kamarazene 1928
I. rapszódia, BB 94b Concerto 1928
I. rapszódia, BB 94c Kamarazene 1928
I. szonáta (g-moll), Op. 1, BB 2 Szólóhangszerre 1894
I. szonáta, Op. 21, BB 84 Kamarazene 1921
I. szvit, Op. 3, BB 39 Szimfonikus zenekarra 1905
I. vonósnégyes, Op. 7, BB 52 Kamarazene 1909
I. zongoraverseny, BB 91 Concerto 1926
I. zongoraverseny, BB 91 Concerto 1926
II. hegedűverseny, BB 117 Concerto 1938
II. rapszódia, BB 96a Kamarazene 1928
II. rapszódia, BB 96b Concerto 1929
II. szonáta (F-dúr), Op. 3, BB 4 Szólóhangszerre 1895
II. szonáta, Op. 76, BB 85 Kamarazene 1922
II. szvit, Op. 4, BB 40 Szimfonikus zenekarra 1907
II. vonósnégyes, Op. 17, BB 75 Kamarazene 1917
II. zongoraverseny, BB 101 Concerto 1931
III. vonósnégyes, BB 93 Kamarazene 1927
III. zongoraverseny, BB 127 Concerto 1945
IV. vonósnégyes, BB 95 Kamarazene 1928
Ilona Mazurka, Op. 26, BB 1 Szólóhangszerre 1893
Improvizációk magyar parasztdalokra, Op. 20, BB 83 Szólóhangszerre 1920
Induló, Op. 17, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Irma Polka, Op. 15, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Jolán Polka, Op. 11, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Katinka polka (E-dúr), Op. 9, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Kezdők zongoramuzsikája, BB 66 Szólóhangszerre 1913
Kilenc kis zongoradarab, BB 90 Szólóhangszerre 1926
Kilenc román népdal, BB 65 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1912
Kilenc szerző 44 kis zongoradarabja Szólóhangszerre 0
Kis szvit, BB 113 Szólóhangszerre 1936
Klavierquintett, C-dúr, Op. 14, BB 9 Kamarazene 1897
Kontrasztok, BB 116 Kamarazene 1938
Kossuth, BB 31 Szimfonikus zenekarra 1903
Két elégia, Op. 8b, BB 49 Szólóhangszerre 1908
Két kép, Op. 10, BB 59 Szimfonikus zenekarra 1910
Két magyar népdal, BB 44 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1907
Két portré, Op. 5, BB 48b Szimfonikus zenekarra 1911
Két román népdal, BB 57 Nőikarra 1909
Két román tánc, Op. 8a, BB 56 Szólóhangszerre 1910
Lajos valczer, Op. 28, BB 1 Szólóhangszerre 1893
Leszállott a páva, BB 80a Szólóhangszerre 1914
Liebeslieder, BB 20 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1900
Loli mazurka, Op. 27, BB 1 Szólóhangszerre 1893
Ländler, No. 1, Op. 14, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Ländler, No. 2, Op. 18, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Ländler, No. 3, Op. 22, BB 1 Szólóhangszerre 1892
Magyar képek, BB 103 Szimfonikus zenekarra 1931
Magyar népdalok ("I. sorozat" ), BB 37 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1905
Magyar népdalok ("II. sorozat" ), BB 43 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1907
Magyar népdalok, BB 109 Kamarazene 1934
Magyar népdalok, BB 99 Vegyeskarra 1930
Magyar népdalok, No. 1-10, BB 42 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1906
Magyar parasztdalok, BB 107 Szimfonikus zenekarra 1933
Marche funebre Szólóhangszerre 1905
Margit Polka, Op. 25, BB 1 Szólóhangszerre 1893
Mazurka (F-dúr), Op. 3, BB 1 Szólóhangszerre 1890
Mikrokozmosz, BB 105 Szólóhangszerre 1939
Nefelejts, Op. 13, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Nyolc magyar népdal, BB 47 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1917
Négy dal Pósa Lajos szövegeire, BB 24 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1901
Négy dal, BB 32 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1903
Négy régi magyar népdal, BB 60 Férfikarra 1912
Négy siratóének, Op. 9a, BB 58 Szólóhangszerre 1910
Négy szlovák népdal, BB 46 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1907
Négy tót népdal, BB 78 Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1917
Négy vegyeskar, BB 19d Vegyeskarra 1900
Négy zenekari darab, Op. 12, BB 64 Szimfonikus zenekarra 1912
Négy zongoradarab, BB 27 Szólóhangszerre 1903
Oláh darab (d-moll), Op. 6, BB 1 Szólóhangszerre 1890
Petits morceaux, zongorára, BB 38 Szólóhangszerre 1905
Quartett No. 1, B-dúr, Op. 10, BB 7 Kamarazene 1896
Quartett No. 2, c-moll, Op. 11, BB 7 Kamarazene 1896
Quartett für Pianoforte, Violine, Viola und Violoncello, c-moll, Op. 20, BB 13 Kamarazene 1898
Radegundi visszhang (D-dúr), Op. 16, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Rapszódia ("premiere version"), Op. 1, BB 36a Szólóhangszerre 1904
Rapszódia ("seconde version"), Op. 1, BB 36b Concerto 1905
Román kolinda-dallamok, BB 67 Szólóhangszerre 1915
Román népi táncok, BB 68 Szólóhangszerre 1915
Román népi táncok, BB 76 Szimfonikus zenekarra 1917
Román tánc, Op. 8a, BB 61 Szimfonikus zenekarra 1911
Scherzo ("Burlesque" ), Op. 2, BB 35 Concerto 1904
Scherzo (B-dúr), BB 19e Szimfonikus zenekarra 1901
Scherzo (F.F.B.B.), BB 21 Szólóhangszerre 1900
Scherzo (h-moll), BB 16 Szólóhangszerre 1898
Scherzo in Sonatenform, vonósnégyesre, f-moll, BB 19a Kamarazene 1900
Scherzo oder Fantasie für das Pianoforte, Op. 18, BB 11 Szólóhangszerre 1897
Scherzo, b-moll, zongorára, BB 19b Szólóhangszerre 1900
Sonate No. 3, C-dúr, Op. 6, BB 7 Szólóhangszerre 1895
Sonate für Violine und Pianoforte, A-dúr, Op. 17, BB 10 Kamarazene 1897
Sonate, Op. 19 ("Op. 1" ), BB 12 Szólóhangszerre 1898
Sonatina No. 1, Op. 5, BB 1 Szólóhangszerre 1890
Sonatina No. 2, Op. 21, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Stücke für Violine, Op. 7, BB 7 Szólóhangszerre 1895
Szabadban, BB 89 Szólóhangszerre 1926
Szimfónia zenekarra, BB 25 Szimfonikus zenekarra 1902
Szlovák népdal ("Krutí tono vretena"), BB 73 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1916
Szonatina, BB 69 Szólóhangszerre 1915
Szonatina, hegedűre és zongorára, BB 102a Kamarazene 1930
Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, BB 115 Kamarazene 1937
Szonáta szólóhegedűre, BB 124 Szólóhangszerre 1944
Szonáta, BB 28 Kamarazene 1903
Szvit két zongorára, Op. 4b, BB 122 Kamarazene 1941
Szvit, Op. 14, BB 70 Szólóhangszerre 1916
Székely népdal ("Piros alma"), BB 34 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1904
Székely népdalok, BB 106 Férfikarra 1932
Szöllősi darab, Op. 24, BB 1 Szólóhangszerre 1892
Tavaszi dal, Op. 23, BB 1 Szólóhangszerre 1892
Tavaszi hangok (D-dúr), Op. 10, BB 1 Szólóhangszerre 1891
Tempo di minuet, BB 23 Szólóhangszerre 1901
Tiefblaue Veilchen, BB 18 Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1899
Tizenöt magyar parasztdal, BB 79 Szólóhangszerre 1918
Táncszvit, BB 86a Szimfonikus zenekarra 1923
Táncszvit, zongorára, BB 86b Szólóhangszerre 1925
Tíz könnyű zongoradarab, BB 51 Szólóhangszerre 1908
Tót népdalok, BB 77 Férfikarra 1917
Töredékek, megvalósulatlan kompozíciók, BB 129 Egyéb 1945
V. vonósnégyes, BB 110 Kamarazene 1934
VI. vonósnégyes, BB 119 Kamarazene 1939
Violinsonate, c-moll, Op. 5, BB 6 Kamarazene 1895
Vonósnégyes (F-dúr), BB 17 Kamarazene 1898
Változatok (Thema und zwölf Variationen für Klavier) BB 22 Szólóhangszerre 1901
Változó darab (C-dúr), Op. 2, BB 1 Szólóhangszerre 1890
Vázlatok, Op. 9b, BB 54 Szólóhangszerre 1910
Walczer, Op. 1, BB 1 Szólóhangszerre 1890
Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, BB 114 Zenekari mű 1936
Zongoraszonáta, BB 88 Szólóhangszerre 1926
Zongoraötös, BB 33 Kamarazene 1904
Átirat - Bartók: Szvit, Op. 14 Zenekari mű 1967
Öt dal Ady Endre verseire, énekhangra és zongorára, Op. 16, BB 72 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1916
Öt dal, Op. 15, BB 71 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1916
Öt magyar népdal, BB 108 Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1933
Öt magyar népdal, BB 97 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1928