Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ránki György


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1907

 
1907. október 30., Budapest - 1992. május 22., Budapest

Molnár Antal zeneesztéta biztatására jelentkezett 1926-ban a Zeneakadémia zeneszerzés szakára, ahol 1930-ban Kodály Zoltán növendékeként diplomázott.

Zeneszerzőként figyelme a népzenére irányult, és Lajtha László irányításával tanulmányozta a Néprajzi Múzeum hazai és európai néprajzi-népzenei anyagát. Ezt követően Párizsban a Musée de l'Homme-ban, illetve Londonban folytatta ezirányú tanulmányait.

1947-1949 között a Magyar Rádió zenei osztályát vezette, közben egyre többet komponált. Első sikerét az 1950-ben rádiós gyermekoperaként bemutatott, majd 1953-ban egész estés színpadi művé átdolgozott Pomádé király új ruhája című vígoperájával aratta. Később a filmzenétől a szimfonikus alkotásokig, táncdaltól a balettig a legkülönbözőbb zenei műfajokban és stílusokban bizonyította sokoldalú tehetségét.

Tevékenysége elismeréseként 1954-ben Kossuth-díjban, 1952-ben és 1957-ben Erkel Ferenc-díjban részesült, 1963-ban Érdemes Művész, 1988-ban Kiváló Művész címmel tüntették ki, 1987-ben neki ítélték a Bartók-Pásztory-díjat.

Fontosabb művei
. Goldoni: Hazug (színpadi kísérőzene, 1936, Burgtheater, Bécs)
. Snowmen (balett, 1939, London)
. Pomádé király új ruhája (rádiós gyermekopera, bem.: 1950, Magyar Rádió; háromfelvonásos operává átdolgozva, bem.: 1953. június 6., Magyar Állami Operaház; a háromfelvonásos opera átdolgozása, bem.: 1968. augusztus 20., Magyar Rádió; kétfelvonásosra rövidített változat, bem.: 1979. október 13., Magyar Televízió)
- A csendháborító (rádiójáték, 1950)
- Szépek szépe (daljáték, 1955)
- A győztes ismeretlen (rádiójáték, 1955)
- A két koldusdiák (operett, 1955)
- Körhinta (filmzene, 1955)
- Hölgyválasz (zenés darab, 1961)
- Egy szerelem három éjszakája (zenés darab, 1961)
- Muzsikus Péter (gyermekopera, 1962)
- Hattyúdal (filmzene, 1962)
- Villa Negra (filmzene, 1963)
- Beszélő köntös (filmzene, 1968)
- Az ember tragédiája (háromfelvonásos misztériumopera, bem.: 1970. december 4., Budapest, Magyar Állami Operaház)
- A holdbéli csónakos (operafantázia, két részben, bem.: 1979. február 23., Győr, Kisfaludy Színház)
 
Cím Típus Dátum
1514 - Animációs képzőművészeti film Filmzene 1962
1514 - Fantázia Concerto 1961
1514 - Fantázia zongorára és zenekarra Derkovits fametszetei nyomán Concerto 1961
1944 - Oratórium Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 1966
7 könnyű négykezes zsidó dallamokra Kamarazene 0
A beszélő köntös Filmzene 1968
A cirkusz Színházi zene 1979
A csendháborító Színpadi mű 1950
A csendháborító (TV-játék) Kísérőzene 1980
A csillagszemű Zene rádiójátékhoz 1959
A csodálatos fazék Színházi zene 1951
A csodálatos fazék Zene rádiójátékhoz 0
A császár új ruhája Színházi zene 1961
A dalszöveg-árus Egyéb 1961
A furfangos csecsemő Zene rádiójátékhoz 1973
A furfangos csecsemő (TV-játék) Kísérőzene 1983
A főnix-madár Vegyeskarra 1971
A győztes ismeretlen Színpadi mű 1961
A hazug Színházi zene 1935
A hazug - Szvit Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1936
A hazug - Szvit Egyéb 0
A hegedű száraz fája Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1925
A holdbéli csónakos Opera 1978
A három testőr Színházi zene 1954
A hétfejű sárkány szerenádja Ensemble 1980
A király fázik Filmzene 1981
A kiskakas gyémánt félkrajcárja Filmzene 1950
A két koldusdiák Színpadi mű 1955
A költő dala Kamarazene 0
A modern csoda Egyéb 1979
A néma levente - Rádió daljáték Zene rádiójátékhoz 1976
A nők összeesküvése Színházi zene 1947
A pendragon legenda Filmzene 1974
A plakátragasztó - TV pantomim Filmzene 1960
A roninok kincse Színházi zene 1936
A rímfaragó Színházi zene 1984
A szabadság éneke - Kantáta Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1950
A tettes ismeretlen Filmzene 1957
A tökéletes dolgozó Egyéb 1979
A varázsital - Balettkomédia Balett / Choreographic work 1972
A varázsital - I. szvit Szimfonikus zenekarra 1976
A varázsital - II. szvit Szimfonikus zenekarra 1976
A vágy villamosa Színházi zene 1962
A vágy villamosa - Kísérőzene-szvit Zenekari mű 0
A város alatt Filmzene 1953
A város peremén - Kantáta Kórusra és zenekarra 1947
A walesi bárdok Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 1957
Adagio zongorára Szólóhangszerre 1926
Afrikai varázsmondóka Szólóhangszerre 1966
Amíg holnap lesz Filmzene 1961
Anderseniada - Meseábránd Zene rádiójátékhoz 0
Antonius és Kleopátra Színházi zene 1955
Arisztofanész-szvit Concerto 1985
Arisztofanész-szvit - Hegedűre és zongorára Concerto 1947
Ars poetica Vegyeskarra 1972
Au tournant d´une rue Egyéb 1961
Aurora Tempestuosa - In memoriam octobris MCMXVII Zenekari mű 1967
Az 1848-ik évben Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 1949
Az alvó Lilla felett Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1973
Az aranyember Filmzene 1936
Az ember tragédiája Opera 1970
Az Úr érkezése Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Az új földesúr Filmzene 1935
Az új magyarország Filmzene 1948
Ballada a szép fegyvermesterné vénségéről Zene rádiójátékhoz 0
Ballada az ifjúságról - Átirat trombitára és hárfára Kamarazene 1992
Balladák Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1934
Be kellett venni Egyéb 1965
Begyűjtési-dal Kórusra és szólóének(ek)re 1951
Bizánc Színházi zene 1936
Bizánc-szvit Szimfonikus zenekarra 1938
Bolond világ Egyéb 1976
Bolond április Filmzene 1957
Bolondok grófja Színházi zene 1965
Bolondos állattan Zene rádiójátékhoz 0
Brácsaverseny Concerto 1978
Bájoló Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Bánk bán (TV-játék) Kísérőzene 1968
Cartoon-Film-Music Kísérőzene 0
Cirkusz - Balett Szimfonikus zenekarra 1965
Cirkusz-szvit Szimfonikus zenekarra 1965
Coloured Bebbles - Piano Music for Children (In Modern Idiom) Szólóhangszerre 1946
Concertino cimbalomra Concerto 1978
Csacsiszerenád Zene rádiójátékhoz 1972
Családi vacsora Egyéb 1961
Csavargók dala Egyéb 0
Csodák országa Színházi zene 1949
Csóri csuka - Három dal kicsinyeknek Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1974
Dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Dal Skála asszonyról Gyermekkarra 1966
Dal a népek egyetértéséről Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1952
Dal a népek egyetértéséről - Kórusra és zongorára Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1952
Divertimento Concerto 1983
Dodekafon sanzon Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Don Juan Színházi zene 1957
Don Quijote et Dulcinea Concerto 0
Don Quijote y Dulcinea Kamarazene 1951
Dunárul fúj a szél Szólóhangszerre 0
Dózsa lelke Vegyeskarra 1972
Dúdoló Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1942
Dúvad Filmzene 1959
Egy falat kenyér Balett / Choreographic work 1945
Egy nap a paradicsomban (TV-játék) Kísérőzene 1967
Egy szerelem három éjszakája Filmzene 1967
Egy szerelem három éjszakája Zene rádiójátékhoz 1965
Egy szerelem három éjszakája (TV-játék) Kísérőzene 1986
Egy szerelem három éjszakája - Zenés dráma Színpadi mű 1960
Eine beinliche Angelegenheit Filmzene 0
Elődök ébresztése Balett / Choreographic work 1972
Emberiség Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1942
Emberiség !meghatározása folyamatban 0
Esik Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Fekete szőlő Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Five Easy Piano Duets (For Young Pianists) Kamarazene 1940
Forog a körhinta Színházi zene 1974
Forró mezők Filmzene 1948
Furulya-cimbalom szonáta Kamarazene 1948
Fényben fürdik a föld Vegyeskarra 1974
Föld, hű anyánk Férfikarra 1963
Galopp a Pomádé királyból Kamarazene 0
Girls & Boys, Come Out To Play (Óvodás mondókák) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Gyermeklevél-dal a csúcsértekezletre Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1960
Gyémántpatak kisasszony Színházi zene 1936
Gépzongora Szólóhangszerre 0
Ha egyszer húsz év múlva Filmzene 1964
Hajdútánc Szimfonikus zenekarra 1951
Hat dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Hattyúdal Filmzene 1963
Here´s the Time Now - Békedal Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1960
Hol cseng az üllő Vegyeskarra 0
Hommage á Blanche - Keringő zongorára Szólóhangszerre 1962
Három cimbora - Tánc-szvit Szimfonikus zenekarra 1955
Három duó Kamarazene 1949
Három gyermekkar (Népi szövegekre) Gyermekkarra 1960
Három magyar népdal Kamarazene 1948
Három vidám jóbarát - Tánckép Balett / Choreographic work 1954
Három úttörő kórus Gyermekkarra 1952
Hérédia-szonett Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1974
Hét könnyű zongoradarab vietnámi dallamokra Szólóhangszerre 1973
Hóemberek Balett / Choreographic work 1938
Hölgyválasz - Operett két részben Színpadi mű 1961
Húsz éve Vegyeskarra 1965
I Want to Know Egyéb 0
I. szimfónia Szimfonikus zenekarra 1977
I. zongoraszonáta Szólóhangszerre 1931
II. szimfónia (Egy tételben) Szimfonikus zenekarra 1981
II. zongoraszonáta Szólóhangszerre 1947
III. zongoraszonáta (1 tételben) Szólóhangszerre 1980
Ilók és Mihók - Tréfás jelenet Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 1952
Incselkedő Szólóhangszerre 1966
Indián holdhimnusz Egyéb 1960
Induló Kamarazene 1940
Invenció adott témára Szólóhangszerre 1928
Invokáció a kék madárhoz Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1988
Invokáció a kék madárhoz !meghatározása folyamatban 0
Je, je, je Egyéb 1968
Jucika Egyéb 1960
Jucika balladája Egyéb 0
Jártas-költes vőlegény Zene rádiójátékhoz 1951
Jézus panasza Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1991
Jó embert keresünk Színházi zene 1957
Jó estét nyár, jó estét szerelem Filmzene 1971
Jó éjszakát! Egyéb 1946
Karcsi kalandjai (TV-játék) Kísérőzene 1979
Kardtánc Kamarazene 1958
Kardtánc - Zenekarra Zenekari mű 1949
Karóval jöttél Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1940
Kaszás-tánc Szólóhangszerre 1950
Kati és a vadmacska Filmzene 1955
Katonák éneke Egyéb 0
Keringő Egyéb 0
Kodály emlékezete Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Kodály-köszöntő (Variációk egy Kodály témára) Szimfonikus zenekarra 1962
Kodály-köszöntő - Variációk egy Kodály-témára (12-ik variáció) Szimfonikus zenekarra 1962
Koldusnóta Egyéb 1932
Kompnál Egyéb 1961
Kopogós Szólóhangszerre 1965
Kovácsok dala Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1936
Kvintett Kamarazene 1929
Káin és Ábel - Oratórium Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1989
Kérem Egyéb 1961
Kész az új híd Zenekari mű 1946
Két basszus-ária a "Pomádé király" című zenés komédiából Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Két bors ökröcske Filmzene 1955
Két bors ökröcske Zene rádiójátékhoz 1956
Két karodban Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Két könnyű hegedűdarab Kamarazene 0
Két magyar népdal Kamarazene 1957
Két motor Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Két részlet az Oszlopos Simeonból Kórusmű a cappella 1972
Két spirituálé Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1987
Két tánckép - Don Quijte-balett Balett / Choreographic work 0
Két vallomás Filmzene 1957
Két zsoltár Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1926
Kínai fal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1960
Könnyű variációk (Kezdő hegedűsök részére) Szólóhangszerre 1966
Könnyű zongoravariációk egy magyar népdalra Szólóhangszerre 1955
Körhinta Filmzene 1955
Kürtkvartett Kamarazene 1931
L´eglantine Kamarazene 1939
La-Ti-Po dala a Bánatról Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Laoszi furulya Szólóhangszerre 1966
Las satrapias Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1973
Lenin októbere Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1950
Leverkühn´s Abschied - Monodráma Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1979
Lumpáciusz Vagabundusz Színházi zene 1946
Láz Filmzene 1957
Lúdapó meséi Kamarazene 1985
Lúdapó meséi - Harsonára és koncert-fúvószenekarra Concerto 1987
Lúdas Matyi Színházi zene 1946
Macskák Egyéb 1960
Madárinduló - burleszk Zene rádiójátékhoz 0
Magyar Tánc-Szvit Szimfonikus zenekarra 1938
Magyar táncok a XVI. századból Zenekari mű 1954
Magyarország az én hazám Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Mambó Egyéb 0
Medvetánc Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1942
Megrakják a tüzet… Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Megvirágzott a diófa Kamarazenekarra 0
Megyen már a hajnalcsillag lefelé… Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Mekk Elek az ezermester Filmzene 1980
Mese a mihaszna cserépköcsögről Filmzene 1956
Minden jó, ha jó a vége Színházi zene 1961
Munkácsy Mihály Filmzene 0
Munkácsy Mihály - Filmzene-szvit Szimfonikus zenekarra 0
Muzsikus Péter új kalandja Opera 1962
Március Szólóhangszerre 1944
Nem igaz Férfikarra 1936
Nosztalgia Kórusra és kamarazenekarra 0
November 7. Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Noémi köszöntése (Keresztelőjén) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1975
Nyitány a XXI. századhoz Kórusra és zenekarra 1987
Nyolc óra Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1964
Népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1925
Orfeusz Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1975
Pas de Deux és Galopp - Zongorára Szólóhangszerre 0
Patikának üvegajtajában Egyéb 1960
Pentaerophonia Kamarazene 1960
Piano Gnomes Szólóhangszerre 1934
Polinéziai altatódal Szólóhangszerre 1966
Pomádé király - Rádiós meseopera Zene rádiójátékhoz 1950
Pomádé király új ruhája - I. szvit Zenekari mű 1954
Pomádé király új ruhája - II. szvit Szimfonikus zenekarra 1954
Pomádé király új ruhája - Zenés komédia Opera 1950
Pomádé király új ruhája - Zongorára Szólóhangszerre 1962
Pánik Zene rádiójátékhoz 1967
Pár lépés a határ Filmzene 1959
Párisi kávéház Egyéb 0
Pázmán lovag Filmzene 1956
Pázmán lovag - Filmzene-szvit Szimfonikus zenekarra 1956
Pázmán lovag - Szvit reneszánsz consortra Kamarazene 1989
Quartetto per archi - In memoriam Bartók Béla Kamarazene 1985
Quo vadis? Balett / Choreographic work 1979
Raga di Notte Concerto 1974
Razzia Filmzene 1958
Rovarok Zene rádiójátékhoz 1981
Régmúlt időkbe merültem Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Régmúlt időkben merültem !meghatározása folyamatban 0
Rémes, hogy mik vannak Zene rádiójátékhoz 1965
Scherzo - Zongorára Szólóhangszerre 1961
Serenata Szólóhangszerre 1964
Serenata all´antiqua (Régimódi szerenád) Kamarazene 1956
Simone Machard látomásai Zene magnószalagra 1963
Song (A "Hölgyválasz" című darabból) Szólóhangszerre 0
Szabad ország, szabad kenyér Kórusra és zenekarra 1953
Szabadság-induló Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1945
Szabóné Filmzene 1949
Szabóné - Filmzene-szvit Szimfonikus zenekarra 1948
Szamárvásár Színházi zene 1966
Szarvaskirály Színházi zene 1951
Szegény anyám Egyéb 0
Szentgalleni kaland Filmzene 1961
Szentivánéji álom Zene rádiójátékhoz 1965
Szentivánéji álom Színházi zene 1964
Szerenád a világűrben Filmzene 0
Szonatina (Ifjú zongoristáknak) Szólóhangszerre 1942
Szonáta klarinétra Szólóhangszerre 1931
Szvit Kamarazene 1984
Szvit zongorára Szólóhangszerre 1929
Széki csűrdöngölő Kamarazene 1990
Széki csűrdöngölő Kamarazenekarra 1950
Széki csűrdöngölő Kamarazene 1990
Széki rapszódia Concerto 1961
Széki verbunkos Kamarazenekarra 0
Szépek szépe Színházi zene 1955
Születésnapi versike Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Sződd a traktort ifjúság - Tömegdal karikatúra Kórusmű a cappella 0
Sárpilisi kertek alatt Kórusra és kamarazenekarra 1953
Sóhajtás a békesség után Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1954
Sóhajtás a békesség után - Bariton szólóra, vegyeskarra és zenekarra Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1959
Ta-ta-ta-ta Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Tamás bátya kunyhója Színházi zene 1950
Tanácsköztársaság-induló Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Tavaszi poéma Zenekari mű 1961
Tavaszi zápor Filmzene 1932
Terülj táska Színházi zene 1951
There Was a Little Guinea Pig Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Töredék-óda Budapesthez Férfikarra 1968
Tűvé-tevők (TV-játék) Kísérőzene 1966
Tűz Filmzene 1948
Uccai sanszón Párizsról Egyéb 0
Ulti-opera Opera 1962
Utazás a koponyám körül Filmzene 1970
Varázsital - Koncert-fúvószenekarra Fúvószenekarra 1989
Verkliszó Szólóhangszerre 1937
Vetélytársak Filmzene 1958
Villa Negra Színházi zene 1986
Volpone Színházi zene 1965
Végelszámolás - Huszadik századi ballada Zene rádiójátékhoz 1988
When the Love Calls You Egyéb 0
You Can Always Be Sure of "Shell" Filmzene 0
Zsoltár gyermekhangra Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1984
Zápor Filmzene 1960
Á la recherche Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Álmodó ifjúság Filmzene 1974
Április bolondja - Gyermekdalok Weöres Sándor verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Ébresztő 1947. augusztus 1-re Kamarazene 1947
Édes Anna Filmzene 1958
Égig érő fa Zene rádiójátékhoz 1953
Életjel Filmzene 1954
Életjel - Filmzene-szvit Szimfonikus zenekarra 1954
Éljen a béke! - Kantáta Vegyeskarra 1951
Én vagyok a csinn-bumm cirkusz Zene rádiójátékhoz 0
Ének a városról - "Cantus Urbis" Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 1972
És akkor a pasas Filmzene 1966
És akkor a pasas - Filmzene-szvit Egyéb 1968
Íres és skótos - Két kis kamaradarab Kamarazene 1940
Óda a természethez Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Óda egy vacsorához Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1960
Óvodás-dal Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1978
Ökröcskék, ludak, sárkányok Balett / Choreographic work 1988
Öreg dudás Szólóhangszerre 0
Öt bagatell Szólóhangszerre 1930
Ütközet békében Filmzene 1951
Ütközet békében - Kantáta a hasonló című film nyomán Kórusra és zenekarra 1951