|
|
| Név: |
Szigeti István |
| Születési hely: |
Budapest |
| Születési dátum: |
1952 |
| |
Zeneszerző |
|
|
|
|
Zeneszerzői tanulmányait Kocsár Miklósnál folytatta, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés tanszakán, ahol 1976-ban végzett. Ezután magánúton Szokolay Sándornál tanult tovább; elektronikus zenei tanára Pongrácz Zoltán volt.
Évekig a Magyar Rádió munkatársa: 1982-től zenei szerkesztő, 1994-től a Magyar Rádió elektroakusztikus Zenei Stúdiójának (HEAR Stúdió) irányítója. 1986-1989 között a Fiatal Zeneszerzők Csoportjának vezetője. A magyar Lajtha Társaság elnöke, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnökségi tagja. Az 1997-ben általa alapított Sárvári Nemzetközi Elektroakusztikus Zenei Találkozó művészeti vezetője. 1984-ben Kodály ösztöndíjas, 1999-ben Lajtha díjjal, 2000-ben Erkel-díjjal tüntették ki. A Souvenir de K. elnyerte a bourges-i GMEB Elektroakusztikus Zenei Központ 1981-es nemzetközi zeneszerzőversenyének különdíját, 1984-ben pedig a zsűri az egyik legsikeresebb darabnak járó kitüntetésben részesítette ELKA című művét.
| Dátum |
Cím |
Kiadó |
Kód |
Megjegyzés |
|
| 1983 |
Fiatal magyar zeneszerzők elektronikus kompozíciói (Electronic Music by Young Hungarian Composers) |
Hungaroton |
SLPX 12371 | LP |
| 1988 |
Fiatal Zeneszerzők Csoportja 1. (Young Composers' Group - 1) |
Hungaroton |
SLPX 12945 |
|
| 1990 |
Fiatal Zeneszerzők Csoportja 3. (Young Composers' Group - 3) |
Hungaroton |
SLPX 31144 |
|
| 1992 |
Az új fuvola (The New Flute) |
Hungaroton |
HCD 31526 |
|
| 1995 |
Aritmia |
Hungaroton |
HCD 31624 |
|
| 1997 |
ISMEAM - selected passages |
HEAR Studio-Hung. Rad. |
HEAR 103 |
|
| 2000 |
A Bárdos Lajos Leánykar jubileumi hangversenyének műsora |
Magánkiadás |
ZENCD-2000-02 |
|
| 2000 |
Élő elektronikus kompozíciók (Hungarian Live Electronic Works) |
Hungaroton |
HCD 31868 |
|
| 2001 |
Szigeti István: Ianus |
Hungaroton |
HCD 31955 | Saját
|
| 2005 |
Faragó, Olsvay, Madarász, Sugár M., Decsényi, Szigeti és Csemiczky művei (Works by Faragó, Olsvay, Madarász, M. Sugár, Decsényi, Szigeti, Csemiczky) |
Hungaroton |
HCD 32347 |
|
| 2006 |
Magyar elektroakusztikus zene (Hungarian ElectroAcoustic Research) |
Hungaroton |
HCD 32449 |
|
| 2009 |
Lebegés - Elektroakusztikus Zene (Floatation - ElectroAcoustic Research) |
Hungaroton |
HCD 32637 |
|
| 2009 |
Repliche - Kortárs magyar zeneművek kürtre és cimbalomra (Repliche - Contemporary Hungarian Works for Horn & Cimbalom) |
Hungaroton |
HCD 32601 |
|
|
|
|
Kiadványaink
|
|
|
|
Projektek
Hírek
| További hírek |  |
|
Próbajátékok a Pannon Filharmonikusoknál
Pannon Filharmonikusok
|
|
|
|
Ligeti György 90 - Új CD a Schott Music (WERGO) kiadásában
Schott Music
|
|
|
|
Sonus silentii: Wilheim András zongoraestje (TÉR/ZENE sorozat)
FUGA
|
Lemezajánló
| További lemezek |  |
|