|
Faragó Béla 1961-ben született Kaposváron. Zeneszerzés tanulmányait a budapesti Bartók Konzervatóriumban, majd a Zeneakadémián végezte. 1991/92-ben a hágai Royal Conservatory-ban zeneszerzést és komputerzenét tanult.
1990 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-tanszékének klasszikus zeneszerzés tanára, jelenleg főiskolai docens. 1996-ban a Bárka Társulat alapító tagja - azóta a Bárka Színház zenei vezetője.
1977-től napjainkig különböző együttesek tagjaként résztvevője a magyar és külföldi kortárs zenei eseményeknek (1977-81: Kis Zenei Stúdió- / 1982-90:
180-as csoport- / 1992-2004: az EAR együttesben folytat előadói és zeneszerzői tevékenységet.) A kortárs zene olyan egyéniségeivel dolgozik és koncertezik együtt, mint pl. Alvin Curran, Louis Andriessen, Tom Johnson, Steve Reich, Terry Riley, Meredith Monk.
1978 óta közel száz film-, rádiójáték-, balett-, valamint színházi kísérőzenét alkotott. Kompozíciói négy szerzői- ill. számos egyéb lemezen, CD-n hallhatóak. Előadóként mintegy harminc kortárs zenei albumon szerepel.
1986-94-ig a Fiatal Zeneszerzők Csoportja vezetője.
1994-96-ig a Magyar Zeneszerzők Egyesülete elnökségi tagja.
1994-től az Artisjus Választmányának tagja.
1987-ben az esztergomi Gitárfesztivál Zeneszerzői Versenyének díja.
1989-ben kompozícióiért elnyeri a Szirmai Alapítvány díját.
1993-ban a Banff Centre for the Arts (Kanada) Művészeti Központ,
1996-ban az ohio-i (USA) Now Music Festival rezidens zeneszerzője.
1993-96-ban a Művelődési Minisztérium Kodály-ösztöndíjasa.
1996-ban a VII. nápolyi Videobalett fesztiválon elnyeri a legjobb zene díját a "Villik" c. balettzenéért.
1996-ban zeneszerzői tevékenységéért Erkel-díjat kap.
| Dátum |
Cím |
Kiadó |
Kód |
Megjegyzés |
|
| 1985 |
180-as csoport II. (Group 180 - II.) |
Hungaroton |
SLPX 12799 |
|
| 1988 |
Fiatal zeneszerzők csoportja, Antológia 2. (Young Composer's Group, Anthology 2.) |
Hungaroton |
SLPX 12946 | LP |
| 1992 |
Bari Károly verseit mondja |
Hungaroton |
SLPX 14234 | LP |
| 1995 |
Aritmia |
Hungaroton |
HCD 31624 |
|
| 1995 |
Faragó Béla: Compositions |
VTCD |
VT-002 | Saját
|
| 1995 |
Fiatal zeneszerzők csoportja - IV. Antológia (Young Composers' Group; Anthology - IV) |
Hungaroton |
HCD 31192 |
|
| 1995 |
Hommage |
Magyar Rádió |
MR 011 | 4 CD |
| 1997 |
ISMEAM - selected passages |
HEAR Studio-Hung. Rad. |
HEAR 103 |
|
| 1999 |
Faragó Béla: 353 nap - "Mise" (353 days - "Mass") |
BMC Records |
BMC CD 023 | Saját
|
| 2000 |
Élő elektronikus kompozíciók (Hungarian Live Electronic Works) |
Hungaroton |
HCD 31868 |
|
| 2001 |
Faragó Béla: A fény arcai (The Faces of Light) |
Binder Music Manufactory |
BMM 0203-35214539 | Saját
|
| 2001 |
Magyar Hangtájak II. (Hungarian Soundscapes II.) |
HEAR Studio-Hung. Rad. |
HEAR 104 |
|
| 2001 |
Tihanyi Gellért: Kurtág/Bartók/Faragó/ Stravinsky/Reich |
BMC Records |
BMC CD 048 |
|
| 2004 |
Faragó Béla - Parti-Nagy Lajos: Dalok egy Operettből |
Bárka Színház |
BR-001 | Saját
|
| 2004 |
Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) |
BMC HMIC |
BMC PCD 015 | Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható |
| 2005 |
Faragó, Olsvay, Madarász, Sugár M., Decsényi, Szigeti és Csemiczky művei (Works by Faragó, Olsvay, Madarász, M. Sugár, Decsényi, Szigeti, Csemiczky) |
Hungaroton |
HCD 32347 |
|
| 2006 |
Magyar elektroakusztikus zene (Hungarian ElectroAcoustic Research) |
Hungaroton |
HCD 32449 |
|
| 2009 |
Lebegés - Elektroakusztikus Zene (Floatation - ElectroAcoustic Research) |
Hungaroton |
HCD 32637 |
|
| 2009 |
Repliche - Kortárs magyar zeneművek kürtre és cimbalomra (Repliche - Contemporary Hungarian Works for Horn & Cimbalom) |
Hungaroton |
HCD 32601 |
|
|