Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szabó Csaba


Zeneszerző

Születési hely
Születési dátum
1936
Weboldal

 
1936. április 19., Ákosfalva (Románia) - 2003. május 23., Szombathely

Zeneszerző, zenetudós, főiskolai tanár. Tanulmányait a Marosvásárhelyi Zenei Szakiskolában a Franz Schmidt-tanítvány Trózner József növendékeként kezdte, ezt követően zeneszerzői diplomáját a kolozsvári G. Dima Zeneakadémián a Kodály-tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János irányításával szerezte meg.

Pályáját a Marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes karmestereként kezdte. Zeneszerzőként közreműködött az együttes repertoárjának kialakításában (1957-1967). 1963-1987-ig a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára volt, ahol többek között zeneelméletet és zenetörténetet tanított.

1961-1987-ig tagja volt a Romániai Zeneszerzők és Zenetudósok Szövetségének tagja, 1979 és 1986 között a marosvásárhelyi tagozat vezetője. 1978-ban az Öt Dal Dsida Jenő verseire, szoprán hangra és zenekarra című darabjával elnyerte a szövetség díját. Az évente rendezett Marosvásárhelyi Zenei Napok hangversenyein mutatták be műveit. Színházi kísérőzenét írt Katona József, Arany János, Vörösmarty Mihály, Tamási Áron, Sütő András, Bajor Andor és mások darabjaihoz.

Közíróként zenekritikát, recenziókat, népszerűsítő zenetudományi cikkeket közölt és előadásokat tartott Romániában, Magyarországon, az USÁ-ban, Franciaországban. A ’60-as és ’70-es években a Művelődés című folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. Közreműködött a kórustalálkozók, szakmai tanfolyamok szervezésében (Nyárádmenti és Küküllőmenti Kórustalálkozók; Árkosi Találkozó).

1988-ban Magyarországra települt, és haláláig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola tanára volt. 1990-ben megjelent Csángómagyar Daloskönyv (1972-1988 Moldva) című gyűjtése, majd 1999-ben az Erdélyi Magyar Harmóniás Énekek a XVIII. Századból című tudományos munkája. Ez utóbbival kiérdemelte a Magyar Művészeti Akadémia Millenniumi Alkotóművészeti Arany díját. Jelentős munkája még a 2002-ben írt Adalékok a népzene prozódia kérdéséhez című tanulmánya.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2006 Szabó Csaba: Kamarazene, kórusművek
(Szabó, Csaba: Chamber Music, Choral Works)
Hungaroton HCD 32183 Saját
Magyar nyelven
2008 A közelmúlt magyar fuvolája
(The Near Past of the Hungarian Flute)
Hungaroton HCD 32578
2020 Ildikó Szabó: Heritage Hungaroton HCD 32813 Első felvételeket is tartalmaz
 
Cím Típus Dátum
A betyár balladája - Táncdráma Kórusra és zenekarra 1966
A kenderem kiázott Vegyeskarra 0
A nap innepe Kórusmű 1956
A szerető óhajtása - Vörösmarty Mihály versére Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
A tavaszhoz – Háromszólamú vegyeskar Petőfi Sándor verséhez Vegyeskarra 1969
A tücsök és a hangya Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1982
Aranyszőrű bárány Balett / Choreographic work 1958
Bagatell - A farsang utolsó jelenetei (Korai mű) Szólóhangszerre 0
Beszterce kantáta Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1959
Beszélgetések - Zongorára és ütőhangszerekre, obligát harmonikával Kamarazene 1982
Bocskai Istvánhoz Vegyeskarra 1969
Bokréta - Dalos, táncos párosító játék négy képben Kórusra és zenekarra 1962
Bánk bán Színházi zene 1970
Búcsú Vegyeskarra 0
Bükkösi pontozó Színpadi mű 0
C-dúr szonatina csellóra és zongorára - "Visszatekintve" Kamarazene 1992
Csodatarisznya (Ördögűző tarisznya) - Bábszínmű Színházi zene 1968
Csongor és Tünde - Bábjáték Színházi zene 1972
Csángó dalok a tatár fogságból Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1968
Csángó dalok a tatár fogságból Kórusra és zenekarra 1968
Csángó népdalok nőikarra Nőikarra 1958
Csárdás - Páll Lajos versére Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1970
Duó szaxofonra és fagottra Kamarazene 1984
Egynapos királyság - Kocsonya Mihály házassága Színházi zene 1974
Epithalamium (Esküvői ének) - Madrigál vegyeskarra Vegyeskarra 1983
Fúvósszerenád Kamarazene 1956
Győztes évek - Háromszólamú vegyeskarra Vegyeskarra 1971
HOMAGE TO B. AND B. FOR FLUTE SOLO Szólóhangszerre 1959
Hantafű - Bohóc-monológ Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1984
Harangok - Recitativo és Arietta énekhangra Farkas Árpád versére Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1970
Három csángó népdal - Szoprán-, tenorszólóra és népi zenekarra Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1957
Három erdélyi magyar népdal - Hommage a Lajtha László Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1986
Három magyar népdal Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1972
Házas énekek - Négyszólamú vegyeskarra Vegyeskarra 1967
Hódolat B-nek és B-nek - Szóló fuvolára Szólóhangszerre 1959
Ifjúsági vonósnégyes Kamarazene 1958
Imák hegedűre, orgonára és magnetofonra Élő zene és zene magnószalagra 1999
In Memoriam... Józsa Béla egy mondatára - 12 énekhangra és 36 hangszerjátékosra Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1977
Istennek félelme - Vegyeskarra és orgonára Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1994
Katonanóták - Háromszólamú férfikarra Férfikarra 1967
Kicsit ázottan - Tréfás táncjelenet Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1963
Királyfalvi szőlőhegyen - Dalos, táncos szürei játék két képben Kórusra és zenekarra 1971
Kis erdélyi szvit - Kamarazenekarra Kamarazenekarra 1983
Kis szvit - Zongorára Szólóhangszerre 1957
Kis építők - Gyermekopera egy felvonásban Opera 1964
Koncertdarab Kamarazene 1957
Két dal régi kínai versekre - Mezzoszoprán hangra és zongorára Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1957
Két darab 12 női hangra Nőikarra 1981
Két virágének - Vegyeskarra Vegyeskarra 1957
Kétszólamú invenció - Stílustanulmány zongorára Szólóhangszerre 1956
Közmondások - Négy tizenkét fokú kánon Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1972
Kürt szonatina - Kürtre és zongorára Kamarazene 1956
Kőműves Kelemen népballada Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1967
Liliom Színházi zene 1965
Lúdas Matyi - Komédia Színházi zene 1968
Madár, madár, kicsi madár Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1959
Matrózdal - Hajdú Zoltán versére Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1959
Menyasszony-táncoltató Nőikarra 1967
Mikor Csíkból kiindultam - Preparált zongorára Szólóhangszerre 1974
Missa Sancti Martini / Szent Márton mise Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2002
Naenia. Sirató zenekarra és magnetofonra (szintetizátorra) Zenekari mű 1966
Nyárádmenti forgatós Zenekari mű 1975
Négy kis darab hegedűre és zongorára Kamarazene 1978
Négy miniatűr - Zongorára Szólóhangszerre 1961
Négyen a térben - Vonósnégyes Kamarazene 1979
Opus parvuum musicale - Rondo Concertante hegedűre és zenekarra Concerto 1961
Parlando, giusto e corale - Zongorára Szólóhangszerre 1973
Paródiák Színházi zene 1966
Passacaglia Kájoni János Missa Siculorumának Kyrie Eleison dallamára Kamarazenekarra 1975
Pillangó – Dalos, táncos játék Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1960
Rangrejtve - Négy kórusmű Illyés Gyula verseire Kórusmű a cappella 1972
Requiem egy kislányért Kórusra és zenekarra 1985
Rómeó és Júlia Színházi zene 1964
Scherzando - Zongorára (Korai mű) Szólóhangszerre 0
Sonata con ritmo di ballo / Szonáta táncritmusban Kamarazene 1963
Szent Cecília Mise Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2003
Szerelmi dalok - Háromszólamú vegyeskarra Vegyeskarra 1967
Szonáta rézfúvósötösre és magnetofonra Kamarazene 1975
Szvit szólógordonkára kolompokkal Szólóhangszerre 1978
Széki táncok - Kamaraegyüttesre Ensemble 1957
Sárpataki táncok - Táncszvit Kamarazenekarra 1967
Tanulmányok: Vivace e Trio - Zongorára (Korai mű) Szólóhangszerre 0
Tartózkodó kérelem - Csokonai Vitéz Mihály versére Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Toldi - Bábjáték Színházi zene 1966
Tánc az ős Kajánnal Szólóhangszerre 1953
Távolodva - Nyolc változat perparált zongorára Szólóhangszerre 1981
Töredékek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Törökbúzahántás Kórusra és zenekarra 1964
Álomban - Zongorára és ütőhangszerre Kamarazene 1983
Énekek éneke - Salamon király versére Férfikarra 1972
Énekes madár Színházi zene 1967
Építs ember Színházi zene 1974
Öt dal Dsida Jenő verseire szoprán hangra és zenekarra Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1970
Öt dal Kányádi Sándor verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1980
Öt darab orgonára Szólóhangszerre 1998
Öt duó hegedűre és csellóra Kamarazene 1979
Öt kis kórus Weöres Sándor verseire – Gyermekkarra Gyermekkarra 1971
Öt kétszólamú gyermekkar Gyermekkarra 1971
Öt madrigál középkori erdélyi latin költők verseire Kórusmű 1970
Öt variáció zongorára (Korai mű) Szólóhangszerre 0
Öt zsoltár vegyeskarra és orgonára Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1991
Üvegszilánkok között - Variációk zenekarra Zenekari mű 1976