Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szelényi István


Zeneszerző

Születési hely
Zólyom
Születési dátum
1904

 
1904. augusztus 8. Zólyom - 1972. január 31. Budapest

Zeneszerző és zenetörténész.

Zenei tanulmányait kilenc évesen kezdte meg. Majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta 1922 és 1926 között, ahol Kodály Zoltán a zeneszerzés-, Laub István, majd Székely Arnold pedig a zongoratanára volt.

1926-ban Kadosa Pállal, Kósa Györggyel, Kelen Hugóval és Szabó Ferenccel megalapította a Modern M. Muzsikusok Szabad Egyesületét. Tanulmányai befejezése után 1930-ig a Fodor Zeneiskolában dolgozott, majd két évig, 1930-31 között, felváltva Párizsban és Londonban is egy emigráns orosz balett-társulat zeneigazgatója volt. 1935-ben tért vissza Magyarországra, és jelentős szerepet töltött be a hazai munkáskórusok életében. A háború alatt koncentrációs táborba került, majd 1945 után Major Ervinnel könnyű zongoradarabokat adott ki Út a szonátához címmel. 1946-tól 1950-ig a budapesti Zenei Gimnázium tanára lett. 1948-ban igazgatóvá nevezték ki. 1951-től a Bartók Béla Zenei Szakiskolában folytatta a tanítást, miközben az Új Zenei Szemle felelős szerkesztőjeként is tevékenykedett 1951 és 1956 között. 1956-tól haláláig a Zeneművészeti Főiskolán zeneelméletet tanított.

Mint zongoraművész számos kortárs mű (Schönberg, Casella, Hindemith) hazai bemutatása fűződik nevéhez. Zeneszerzői munkásságának legfontosabb időszaka a húszas-harmincas évekre, valamint 1960-as évek utánra tehető, amikor meglepően sok új darabját adta közre. Legnagyobb szabású műve Spartacus oratóriuma. Számos zongoraművet, dalt, tanulmányt írt.

Liszt-kutatóként nagyrészt filologikus témájú írásokat publikált, valamint korábban ismeretlen Liszt-kompozíciókat adott közre (Hangnem nélküli Bagatell).
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2001 Kamarazene
(Chamber Music)
Hungaroton HCD 31991
 
Cím Típus Dátum
Kodály-köszöntő (Variációk egy Kodály témára) Szimfonikus zenekarra 1962