BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
INFORMÁCIÓS KÖZPONT
RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Bella Máté
Név: Bella Máté
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1985
  Zeneszerző
E-mail: bellamate@hotmail.com
Link: matebella.com/hu/
 
 
Zenei tanulmányait az Erkel Ferenc Ének-Zene Tagozatos Általános Iskolában kezdte, majd az Egyetemi Katolikus Gimnázium diákja lett. 2001-2002-ben a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatója, ahol zeneszerzés tanára Hajdú Lóránt. Később a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Kocsár Miklós növendéke. 2006 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatójaként Fekete Gyula tanítványa.

Részt vett az ukrajnai Farbotony International Festival of Classical and Modern Music kurzusán (2004), valamint a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szemináriumon, ahol 2006-ban Eötvös Péter, 2007-ben Jeney Zoltán és Johannes Schöllhorn kurzusának hallgatója. A Hudson-Danube Project (New York-Budapest) résztvevője Joel Sachs irányítása alatt.

Fiatal kora dacára számos versenydíjjal büszkélkedhet, már 2000-ben III. helyzett a Kispesti Ünnepi Énekpályázaton. 2002-ben megnyerte a Weiner Leó Konzervatórium Zeneszerzőversenyét, 2003-ban a VI. Farbotony Nemzetközi Zeneszerzőversenyt, első díjas lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzőversenyén 2008-ban (megosztva), valamint 2009-ben. 2003-ban az Országos Improvizációs Verseny III. díjasa, az Országos Zeneszerzésverseny különdíjasa 2004-ben és III. helyezettje 2006-ban. Ugyanebben az évben elnyerte a szegedi Vántus István Zeneszerzőverseny különdíját, 2007-ben pedig a Legjobb dal szerzője díjat a Színház- és Filmművészeti Egyetem dalversenyén.

Három ízben nyerte el az Ifjúsági Kortárs Zenei Estek Különdíját (2007, 2008, 2009). 2008-ban a Wekerle-induló pályázat, valamint a 9. Theatre and Visual Arts Zdarzenia Nemzetközi Fesztivál (Tczew, Lengyelország) különdíjasa. 2009 januárjában az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny kamarazenei kategóriájának győztese. 2009 szeptemberében részt vett az Ensemble Intercontemporain Trafó-béli workshopján, ahol az együttes megszólaltatta Something happened című kompozícióját.

2010-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzőversenyén megosztott harmadik díjat kapott. Szintén 2010-ben Lisszabonban a nemzetközi zeneszerző egyesület Chuang Tzu's Dream című kompozícióját a 30 év alatti kategóriában ajánlotta a világ számos komolyzenei rádiójának sugárzásra, valamint 2011-ben Budapesten a London Sinfonietta is bemutatta a darabot. Karafiáth Orsolyával írt zenés darabja a Madách Színház musical pályázatán 3. díjat kapott. 2010. augusztus 3-án Lady Domina című musicalje Better Than Sex néven került bemutatásra a Courtyard színházban, Londonban (www.betterthansexmusical.co.uk).

2011-ben részt vett a prágai Goethe intézet és az Ensemble Modern közös együttműködéséből létrejövő workshop-on, Frankfurtban. A "Where from? Where to? Myths - Nation- Identities" projekt rezidens karmestere Eötvös Péter volt.

2011-ben diplomázott. Ugyanezen év szeptemberétől a Zeneakadémia Zeneszerzés DLA
programjának doktorandusz hallgatója.

Gyakran kap felkéréseket színházi kisérőzenék komponálására, többek között a Nemzeti Színház előadásaihoz írt zenét és dolgozott együtt Alföldi Róberttel és Almási-Tóth Andrással.

2012-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felkérésére komponálta meg 'A tavasz ébredése' című egyfelvonásos operáját, melynek ősbemutatója a Magyar Állami Operaházban volt. A darabot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakos hallgatói, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola
növendékei közösen adták elő, az operaház zenekarának kíséretében.



Díjak:
2010 Istvánffy Benedek-díj (Chuang Tzu's Dream c. kompozíciójáért)
2010 Junior Prima díj
2011 Színikritikusok Díja - Legjobb színházi zene (Závada Pál: Magyar ünnep, Nemzeti Színház, rendezte: Alföldi Róbert)
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
A 29. Nemzetközi Bartók Fesztivál záróhangversenye
Agora
Matuz István fuvolaestje a Bartók Fesztiválon
Képtár
Rohmann Imre zongoraestje a Bartók Fesztiválon
Képtár
Lemezajánló
További lemezek