Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ádám Jenő


Zeneszerző

Születési hely
Szigetszentmiklós
Születési dátum
1896

 
1896. december 13., Szigetszentmiklós - 1982. május 15., Budapest

Az első világháború során orosz hadifogságban zenekart, kórust szervezett, Taturszkban zeneiskolát alapított. Hazatérve Kodály Zoltán zeneszerzés növendéke volt a Zeneakadémián, 1933-ban karmesteri-karnagyi diplomát szerzett Berlinben, Felix Weingartner növendékeként.

1929-től 1959-ig, nyugdíjazásáig volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. Már a kezdetektől kiemelkedően fontosnak tartotta az iskolai ének- és zeneoktatást, 1933-tól 1959-ig a középiskolai ének- és zenetanárképző tanszékvezetője, valamint az operatanszak és az ének főtanszak vezetője is volt, két évtizedig vezette a főiskola énekkarát. Tanított népzenét, szolfézst, zeneelméletet, módszertant, kamaraéneket, dalirodalmat. Kulcsszerepet játszott a Kodály-módszer kidolgozásában és gyakorlatba ültetésében. Fő pedagógiai művében, az 1944-ben megjelent Módszeres énektanításban már szerepeltette a később Kodály-módszerként világszerte elterjedt metódust (Ádám Jenő ezt "magyar metódusnak" nevezte). Fontos kiadványként kell kiemelni a Kodállyal közösen, a teljes általános iskolai képzés (I-VIII. osztály) számára 1947-1948 között írt énektankönyv sorozatot.

Tevékenysége fontos területének számított népművelő, zenenépszerűsítő munkássága is. Már a harmincas évek végétől tartott e témában előadásokat a rádióban, az ország számos településén, majd 1958-tól tévé-előadássorozata révén a zenei műveltség országosan népszerű ismertetőjévé vált. Nyugdíjba vonulása után sem hagyta abba ezt a munkásságát, még az amerikai magyarság körében is emlékezetes előadásai voltak. Maga Kodály is nagyra tartotta ebbéli képességét: "szerencsésen egyesíti magában a legmagasabb zenei képzettséget a népiskolai gyakorlat közvetlen tapasztalataival".

Zeneszerzői munkássága során főként népzenéből merített ihletet, de életművében fontosak egyházzenei művei is. Komponistai munkássága szerteágazó területet ölelt fel: zenekari és kamaraműveket, dalokat, színpadi és film kísérőzenét, kórusműveket stb. is komponált. 1955-ben Érdemes művész lett, két évvel később pedig megkapta a Kossuth-díjat.

Díjai
- Érdemes művész (1955)
- Kossuth-díj (1957)
- Magyar Örökség díj (2002-posztumusz)
 
Cím Típus Dátum
"A hegedű száraz fája" Szólóhang(ok)ra, szólóhangszer(ek)re és z.karra 1952
"A tavaszi szép időnek" Zenekari mű 1952
"A toronyban delet" Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1952
"Bú kél velem" Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1951
"Dominica" Szimfonikus zenekarra 1928
"Eltörött a hegedűm" Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1953
"Esteledik" Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1951
"Két szál pünkösdrózsa" Kamarazenekarra 1948
"Megöltek egy legényt" Vegyeskarra 1929
"Mostan kinyílt" Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1939
"Szebb a bimbó..." Ensemble 1954
"Toborzó" Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1951
"Tulipán" Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1954
12 orosz népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1927
3 könnyű vegyeskar Vegyeskarra 1954
35 magyar népdal Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1946
Cseh népdalok Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1950
Cselló-zongora szonáta Kamarazene 1926
Csángó dalok Kórusra és kamarazenekarra 1951
Dankó emlékezete Kamarazenekarra 1953
Egy dallam vándorlása Szimfonikus zenekarra 1940
Ember az úton Szimfonikus zenekarra 1945
Erdő nincsen zöld ág nélkül Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Falu végén Férfikarra 1928
Farsangi ének Vegyeskarra 1930
I. vonósnégyes Kamarazene 1924
II. vonósnégyes Kamarazene 1930
Kimentem a selyemrétre kaszálni Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Kodály-köszöntő (Variációk egy Kodály témára) Szimfonikus zenekarra 1962
Lacrima sonata Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1930
Magyar karácsony Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1938
Magyar karácsony Opera 1955
Mária Veronika Opera 1938
Népdalkórusok Vegyeskarra 1939
Pásztordalok Zenekari mű 1953
Somogyi nóták Férfikarra 1939
Szvit népi zenekarra Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1949
Én vagyok a kunsági if… Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0