Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Halmos László


Zeneszerző

Születési hely
Nagyvárad
Születési dátum
1909

 
1909. november 10. (Nagyvárad, Románia) - 1997. január 26. (Győr)

Halmos László magyar zeneszerző, karnagy, a győri székesegyház kórusának alapítója 1909. november 10-én született Nagyváradon, zenei családban. Édesapja a nagyváradi Szent László plébániatemplom kántortanítója, nagybátyja pedig Halmos János operaházi énekes volt. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémia orgona és egyházzenei szakán végezte el kitűnő eredménnyel. A Palestrina Kórus (1931) és a Liszt Ferenc Vegyeskar alapítója, valamint az Országos Magyar Cecília Egyesület tagja volt, a Regnum Marianum orgonistája és másodkarmestere. Mindemellett a Magyar Kórus egyházzenei folyóirat munkatársaként is elismerték munkásságát.

1931-ben költözött Győrbe, és ekkor választották meg a győri székesegyház új karnagyává is. Számos művét latin nyelvű liturgikus, vagy a liturgiával kapcsolatos szövegekre írta. Több mint 700 egyházzenei és 1300 világi mű szerzője, mindemellett jelentős zenepedagógiai tevékenysége is. 1994. március 15-én Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Győr Város Díszpolgára címet adományozta neki egész életművéért, valamint Győr város ének- és zenekultúrájának emelésében elért érdemeiért.

1997. január 27-én hunyt el Győrben.
 
Cím Típus Dátum
14 zsoltár-motetta Vegyeskarra 0
15 könnyű zongoradarab Szólóhangszerre 1950
18 offertorium és communion Vegyeskarra 1943
18 preludium Szólóhangszerre 1936
2 karácsonyi ének Kórusmű 1939
3 altató (szerenád) Vegyeskarra 1948
3 mai népdal Vegyeskarra 1948
3 szerenád Kórusmű a cappella 1948
30 motetta Kórusmű a cappella 0
4 offertorium Vegyeskarra 1932
45 motetta Kórusmű a cappella 0
5 húsvéti kórus Vegyeskarra 1943
5 karácsonyi ének Kórusmű a cappella 1944
5 kánon az 5 feketén Szólóhangszerre 1943
5 népdal Férfikarra 1935
5 offertorium Vegyeskarra 1948
6 kis zongoradarab Szólóhangszerre 1946
7 magyar parasztdal Férfikarra 1935
71 magyar népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1947
9 zsoltár Kórusmű a cappella 1942
A békeidők indulója Kórusmű a cappella 1950
A munka Vegyeskarra 1948
A nagybőgő szerelme Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1950
A rátóti legények Vegyeskarra 1938
A tengeren Vegyeskarra 1937
Alkoss Vokális zene 1950
Ave Maria Nőikarra 0
Az 5 éves terv indulója Vokális zene 1950
Az hol én elmegyek Férfikarra 1937
Az isten harsonája Férfikarra 1939
Az ördög nagymamája Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1950
Ballagásra Férfikarra 1939
Bihar szvit Szólóhangszerre 1944
Bucsuzó Nőikarra 1939
Béke Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1950
Béke kánon Kórusmű a cappella 1948
Békés köszöntő Férfikarra 1944
Békét a népnek Kórusmű kísérettel 1950
Cantate Domino Vegyeskarra 0
Dal a munka ünnepén Kórusmű kísérettel 1950
Dal a szabadságról I. Vokális zene 1948
Dal a szabadságról II. Kórusmű a cappella 1948
Dal a szabadságról III. Vegyeskarra 1948
Dal az édesanyához Kórusmű a cappella 1950
Dialógus Kamarazene 1935
Döntsd a tőkét Kórusmű kísérettel 1950
Egyszerű ez Kórusmű a cappella 1947
Elmultam 20 éves Férfikarra 1940
Előre Kórusmű kísérettel 1950
Esz-moll mise Vegyeskarra 1946
Fehér László balladája Vegyeskarra 1952
Fiatal életek Kórusmű a cappella 1948
Fohászkodás Vegyeskarra 1937
Fuga Szólóhangszerre 1931
Fény-kánon Vokális zene 1950
Fényt hagyni Kórusmű a cappella 1941
Gazdag ember erdeje Kórusmű a cappella 1949
Győz a tavasz Vegyeskarra 1948
Győznünk kell Kórusmű kísérettel 1948
Harmonia Sacra Vegyeskarra 1934
Hej Vargáné... Vegyeskarra 1936
Hej szerelem Vegyeskarra 1939
Himnusz a naphoz Kórusmű a cappella 0
Hodie Christus natus es / Tui sunt coeli Vegyeskarra 0
Honvéd-hivogató Vokális zene 1950
Három arc Kamarazene 1979
Három köszöntő Kórusmű a cappella 1944
Házunk előtt Vegyeskarra 1940
Húsvéti ének Kórusmű a cappella 1941
Ifjúsági induló Kórusmű a cappella 1948
Induló az 5 éves tervről Zenekari mű 1950
István király Vegyeskarra 1938
Jelszó Kórusmű a cappella 1933
Jubilate Kórusmű a cappella 0
Jubilate Kórusmű a cappella 1941
Jubilate Vegyeskarra 1946
Jubileumra Férfikarra 1949
Kantáta április 4-re Vokális zene 1948
Karácsonyi mise Kórusra és zenekarra 1945
Katonadal Kórusmű kísérettel 1950
Katonaélet, hej Vegyeskarra 1942
Katonásdalok Vegyeskarra 1942
Kicsiknek-nagyoknak Szólóhangszerre 1941
Kis karácsonyi ének Vokális zene 1941
Kis népdalszvit Férfikarra 1940
Kolozsváros Vegyeskarra 1946
Kyrie in d Vegyeskarra 0
Két zsoltár Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1934
Köszöntő Férfikarra 1935
Lassan, tűnődve Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Lobbanj lángra Kórusmű kísérettel 1950
Légy bátor elvtárs Vokális zene 1950
Magnificat Kórusmű a cappella 1934
Magnificat Vegyeskarra 0
Magyar Cantuale Kórusmű a cappella 1935
Magyar-orosz népdalcsokor Vegyeskarra 1947
Magyarok éhe Vegyeskarra 1941
Megyen már a hajnalcsillag Vegyeskarra 1939
Melodia Kamarazene 1949
Missa Barbara Vegyeskarra 1936
Missa Jaurinensis / Győri mise Kórusmű a cappella 1946
Missa Polyphonica Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1943
Missa Verna, Tempore paschali (Húsvéti mise) Kórusmű a cappella 1938
Missa de nativitate Domini Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1946
Missa e sole / Nap-mise Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1933
Missa in e-moll Vegyeskarra 1943
Missa in honorem S. Benedicti Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1980
Missa in honorem S. Elisabeth Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1981
Missa in honorem S. Ladislai Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1933
Missa in honorem S. Norberti Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1936
Missa melodica Vegyeskarra 1945
Missa pro Defunctis Kórusmű a cappella 0
Miénk az ország Kórusmű 1948
Munkával szolgálom a hazát Férfikarra 1947
Májusi ifjúság Vokális zene 1948
Májusi ének Vokális zene 1950
Nincs szebb dal Kórusmű a cappella 1937
November Kamarazene 1935
Népdalszvit Vegyeskarra 1940
Omnis terra Deo jubilate Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Pacsirta mise Gyermekkarra 1934
Parasztballada Vegyeskarra 1942
Paraszti nóták Férfikarra 1940
Párizsba beszökött az ősz Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1938
Regős ének Férfikarra 1940
Requiem Kórusmű a cappella 1938
Requiem Vegyeskarra 1937
Sebes víz Vegyeskarra 1940
Szabad élet Kórusmű kísérettel 1950
Szonáta Kamarazene 1931
Szt. Ferenc Naphimnusza Kórusmű a cappella 1940
Szt. Margithoz Vegyeskarra 1942
Szép a világ Kórusmű kísérettel 1950
Szép az élet Kórusmű kísérettel 1950
Tavaszi dal Vokális zene 1948
Te Deum Kórusmű a cappella 1944
Te Deum Vegyeskarra 1933
Te Deum laudamus Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Tiszta szívvel Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Tréfás szerenád Vegyeskarra 1943
Törj az élre Vokális zene 1950
Vidám népdalszvit Vegyeskarra 1935
Virágénekek Férfikarra 1941
Vár a bánya Kórusmű kísérettel 1948
Várlak Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1950
Védd meg a békét Vokális zene 1950
Védjük a békét Kórusmű kísérettel 1950
Zeng a toborzó Kórusmű kísérettel 1950
Zwölf Alleluja / Tizenkét Alleluja Kórusmű a cappella 0
h-moll mise Vegyeskarra 1944
Édesanyánk... Vokális zene 1932
Éljen a Terv Vegyeskarra 1949
Ének László királyról Kórusmű a cappella 1942
Ének Árpád-házi Margitról Kórusmű a cappella 1942
Éneklő király Vegyeskarra 1942
Épül az ország Kórusmű kísérettel 1948
Öreg vagyok már én Vegyeskarra 1940
Öt latin motetta Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Ősz, milyen szép vagy Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1935
Őszi tilinkózás Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1938