Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Draskóczy László


Zeneszerző

Születési hely
Születési dátum
1940

 
1940 - 2020

Zeneszerzés tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1969-ben fejezte be, ahol Vincze Imre, Farkas Ferenc, Ferenczi György és Bárdos Lajos voltak a tanárai. Fiatalabb korában néptáncegyütteseknél volt zongorista, mellette számos kísérőzenét készített különböző művészegyüttesnek. 1971-től tanított: egy évig a Hatvani Állami Zeneiskolában zongorát, utána harminc évig a Győri Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzés tantárgyat. Pedagógusi pályafutása végén, már nyugdíjasként tizenkét évig tanított a budapesti Szent István Konzervatóriumban. Közben harmincnégy évig volt a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség orgonistája, ahol több mint tíz évig a kórus vezetésének feladatát is ellátta. Az 1980-as években részt vett a debreceni Református Kántorképző Tanfolyamon, ahol harmóniumot, egyházzene történetet és zeneelméletet tanított.
 
Cím Típus Dátum
Cor meum Kórusmű a cappella 2009
Korondi táncok Kamarazene 0
Népdal-szonatína Kamarazene 0