Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Járdányi Pál


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1920

 
1920. január 30. Budapest - 1966. június 29. Budapest

Járdányi Paulovics István fia. Zenei tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán végezte 1936-42 között Kodály Zoltán (zeneszerzés) és Zathureczky Ede (hegedű) irányításával. Ezzel párhuzamosan a tudományegyetemen néprajztudományt hallgatott, ahol 1943-ban szerzett doktorátust.

Rövid ideig zenekritikusként működött, 1946-ban a Zeneakadémia tanára lett, ahol 1959-ig tanított népzenét. Ezután főleg a népzenekutatásnak szentelte idejét. 1948-tól az MTA népzenekutató csoportjának munkatársa, ebben a minőségben rendszerezte és szerkesztette a Magyar Népzene Tára I. (1951) és IV. (1959) kötetét. 1964-ben Budapesten a nemzetközi népzenei kongresszuson tartott előadást Tapasztalatok és eredmények a magyar népdalok rendszerezésében címmel.


Díjak:
1952 Erkel-díj
1953 Erkel-díj
1954 Kossuth-díj


Irásai:
A kidei magyarság világi zenéje (disszertáció, 1943); Hangnemtípusok a magyar népzenében (Zenetud. Tanulm. I. 1953); The Determining of Scales and Solmisations in Hungarian Mus. Folklore (Studia Memoriae B. Bartók sacra, 1956); Über Anordnung der Melodien und Formanalyse in der Gregorianik (Acta Ethnographica, 1959); Magyar népdaltípusok I-II. (Bp., 1961); Bartók und die Melodieordnung (Studia Musicologica, 1963); A zene és a mai társadalom (Kortárs, 1963. 10. sz.); A zene a Nyugatban (Muzsika, 1966. 5. és 6. sz.); A népzene Bartók művészetében (Muzsika, 1966. 2. sz.).

Irod.:
Rajeczky Benjamin: J. P. (Jahrbuch f. Deutsche Volkskunde, 1966); Kodály Zoltán: J. P. (Studia Musicologica, Bp., 1967).
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2005 Magyar zenei mozaik
(Hungarian Music Mosaic)
Hungaroton HCD 32330
2008 A közelmúlt magyar fuvolája
(The Near Past of the Hungarian Flute)
Hungaroton HCD 32578
 
Cím Típus Dátum
12 kis zongoradarab Szólóhangszerre 1939
30. zsoltár Vegyeskarra 1942
A bujdosó madár Vegyeskarra 1953
A pogány király leánya Vegyeskarra 1952
Arietta Kamarazene 1958
Barna kislány szoknyája Vegyeskarra 1953
Bolgár ritmusok Kamarazene 1946
Borsodi rapszódia Zenekari mű 1953
Búcsú Nőikarra 1938
Concertino Kamarazene 1952
Concertino Concerto 1965
Divertimento concertante Szimfonikus zenekarra 1942
Előszó - Kantáta Kórusra és zenekarra 1966
Fantázia és változatok egy magyar népdalra Kamarazene 1955
Föltámadott a tenger Vegyeskarra 1957
Gergő nótái Gyermekkarra 1959
Gyapotszedő lányok Kórusra és kamarazenekarra 1953
Hajnali tánc Vegyeskarra 1950
Hajnali tánc Kórusra és kamaraegyüttesre 1955
Hegedű-ABC Kamarazene 1949
Hegedű-zongora szonáta Kamarazene 1944
Hegedűduók Kamarazene 1937
Hej Vargáné Vegyeskarra 1951
Hervadni kezdettem Nőikarra 1937
Honvéd díszinduló Fúvószenekarra 1950
Hárfaverseny Concerto 1959
Három dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1937
Három kórusmű Ady Endre-versekre Kórusmű a cappella 1937
I. szonatina Szólóhangszerre 1940
I. vonósnégyes Kamarazene 1947
II. szonatina Szólóhangszerre 1958
II. vonósnégyes Kamarazene 1954
Jeden, dva, tri (Kodály-köszöntő) Férfikarra 1962
Karikás tánc Vegyeskarra 1951
Karácsonyi fény - Vegyeskarra Vegyeskarra 1963
Katonaszerelem Vegyeskarra 1950
Kis karácsonyi ének Nőikarra 1938
Kis szvit Szólóhangszerre 1942
Kit mi illet Vegyeskarra 1961
Klarinétiskola Kamarazene 1950
Kodály-köszöntő (Variációk egy Kodály témára) Szimfonikus zenekarra 1962
Kossuth Lajos regimentje Férfikarra 1953
Két magyar népdal - Vegyeskarra Vegyeskarra 1952
Kísérőzene a Hamlet-hez Kísérőzene 1943
Leányvásár Vegyeskarra 1950
Magyar tánc Kamarazene 1958
Melódia Kamarazene 1952
Missa brevis. Ad duas voces inaequales Vegyeskarra 1947
Már vége... Nőikarra 1957
Négy kidei népdal Vegyeskarra 1951
Oratórium Vörösmarty Mihály Előszó című költeményéhez (Befejezetlen) Kórusra és zenekarra 1966
Quartettino Kamarazene 1956
Rondo scherzoso - Hegedűre, zongorakísérettel Kamarazene 1960
Rondó Szólóhangszerre 1939
Savaria - Vegyeskarra Vegyeskarra 1963
Sinfonietta per archi Vonószenekarra 1940
Szegény Zsuzsi a táborozáskor Nőikarra 1940
Szerelmi dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1958
Szimfonikus induló Szimfonikus zenekarra 1953
Szonatina Kamarazene 1965
Szonatina Kamarazene 1965
Szonatina Kamarazene 1952
Szonatina két zongorára Kamarazene 1942
Szonáta Kamarazene 1943
Szvit hegedű- és csellókarra Ensemble 1962
Székely rapszódia Zenekari mű 1965
Széles a Duna (Kodály-köszöntő) Vegyeskarra 1957
Sóhajtás Nőikarra 1937
Terefere Tercsi Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 0
Tisza mentén Szimfonikus zenekarra 1951
Trio piccolo Kamarazene 1966
Táncok I. Szólóhangszerre 1936
Táncok II. Szólóhangszerre 1937
Tánczene Szimfonikus zenekarra 1950
Utca, utca Vegyeskarra 1953
Vivente e Moriente Szimfonikus zenekarra 1963
Vonóstrió Kamarazene 1959
Változatok Kamarazene 1954
Vörösmarty - Szimfónia öt részben Szimfonikus zenekarra 1952
Árva madár Vegyeskarra 1952
Éva, szívem Éva Vegyeskarra 1952