Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szőnyi Erzsébet


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1924

 
1924. április 25. Budapest - 2019. december 28. Budapest

Zeneszerző, zenepedagógus. Sokszínű alkotói stílusa nem sorolható a huszadik századi magyar zenetörténet egyik irányzatához sem, szemléletét egyszerre jellemzi a konzervativizmus és az új irányzatok iránti nyitottság. Kodály zenepedagógiai módszerének világszerte elismert közvetítője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott egyetemi tanára.

Már tizenhárom évesen komponált, először zongordarabokkal, később vokális művekkel kisérletezett. 1942-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Bárdos Lajos, Vásárhelyi Zoltán (középiskolai énektanárképző), Viski János (zeneszerzés), Weiner Leó (kamarazene), Kodály Zoltán (népzene) és Szegedi Ernő (zongora) növendéke volt. Középiskolai énektanári diplomáját 1945-ben, zeneszerzői diplomáját 1947-ben szerezte meg. 1947-től egy éven keresztül Francia Állami Ösztöndíjjal a párizsi Conservatoire-n tanult, ahol Tony Aubin, Olivier Messiaen és Nadia Boulanger voltak a mesterei.

1945-től 1981-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára volt, 1960 és 1981 között vezette a középiskolai énektanár és karvezetőképző tanszakot. Kodály ösztönzésére részt vett a magyarországi zenepedagógia újjászervezésének munkálataiban.

Közéleti tevékenysége is jelentős, 1978-tól 2003-ig a Magyar Kodály Társaság és a Bárdos Lajos Társaság társelnöke, 1992 és 1996 között a Magyar Zenei Kamara alelnöke, 1996-tól a Magyar Muzsikus Fórum társelnöke, 1993-tól egy évig a Magyar Rádió felügyelőbizottságának elnöke. A hartfordi (Egyesült Államok) Kodály Musical Training Institute tagja, a francia Kodály Társaság és a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Kodály Társaság és a lengyel Chopin Társaság tiszteletbeli tagja.

Főbb művei: 4 opera (Dalma, Firenzei tragédia, Adáshiba, Elfrida), zenés játékok, musicalek, balettzene, gyermekdarabok, oratóriumok (Babilon, A hazug katona), kantáták, zenekari művek (pl. 1. és 2. Divertimento, Musica Festiva, Allegro per orchestra), versenyművek zongorára illetve orgonára, kamaraművek, szólóhangszerre írott művek, dalok, kórusművek. Önálló szerzői lemeze 1984-ben és 2004-ben jelent meg.

Rendszeresen publikált, cikkei és tanulmányai megjelentek hazai és külföldi szaklapokban. Könyvei: A zenei írás-olvasás módszertana I-IV. (1954, megjelent magyar, angol, japán, olasz, portugál nyelven), Kodály’s Principles in Practice (1973, megjelent angol, francia, német, spanyol, portugál, olasz és thai nyelven), Öt kontinensen a zene szolgálatában (1979), Zenei nevelési irányzatok a XX. században (1988). Kodály Zoltán nevelési eszméi (1987).

Szőnyi Erzsébet 1992 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának tagja, 2006 óta a Pittsburgh-i Duquesne Egyetem (Egyesült Államok) díszdoktora.

Zeneszerzői és zenepedagógiai munkássága elismeréseként 1947-ben Liszt-díjat, 1948-ban Rózsavölgyi-díjat, 1959-ben Erkel-díjat, 1964-ben Miskolc Város Művészeti Díját, 1966-ban Szigetvárért Emlékplakettet, 1969-ben Veszprém Város Díját, 1977-ben Budapest Főváros Művészeti Díját, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, 1994-ben Apáczai Csere János-díjat, 1995-ben és 2004-ben Bartók-Pásztory-díjat, 2000-ben Kiváló Művész címet, 2001-ben Kodály Zoltán-díjat, 2004-ben Magyar Örökség Díjat, 2006-ban Kossuth-díjat, 2007-ben Magyar Művészetért Kodály Zoltán Emlékdíjat, 2011-ben Prima-díjat, 2014-ben Nemzet Művésze díjat kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Cím Típus Dátum
125. zsoltár Kórusra és kamaraegyüttesre 1990
130. zsoltár Vegyeskarra 1976
147. zsoltár Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1990
33 könnyű kórus népdalokra iskolásoknak Gyermekkarra 1969
42. zsoltár Vegyeskarra 1976
43. Petrarca-szonett Vegyeskarra 1978
50 kétszólamú és 5 háromszólamú előgyakorlat Kodály Bicinia Hungarcájához Kórusmű 1946
52 miniatűr zongorára Szólóhangszerre 2002
A Huszka-gyerekeknek - Négykezes zongorára Kamarazene 1950
A csendekkel telve Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1959
A didergő király - Gyermekopera egy felvonásban Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1959
A gyulai névtelen éneke Vegyeskarra 1983
A hadak útja Vegyeskarra 1951
A hazug katona - Oratórium Vegyeskarra 1960
A hősök földjén Vegyeskarra 1967
A kis rongyos Színpadi mű 1962
A képzelt beteg (Le Malade Imgaginaire) Színpadi mű 1961
A kőfejtő - Zenés történet egy török népmese alapján Kamarazene 1980
A lámpagyújtó énekel Op. 7, No. 2 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1945
A makrancos királyleány Szólóhangszerre 1956
A makrancos királyleány - Gyermekopera két felvonásban Opera 1957
A molnár inasa - Női karra Nőikarra 1947
A patak halála Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1959
A róka, a medve és a favágó Színpadi mű 1993
A testvérmúzsákhoz Nőikarra 2011
A tintásüveg Gyermekkarra 1970
A tücsök és a hangya - Balett gyermekeknek egy felvonásban Balett / Choreographic work 1953
A zelnicehajú leány Kamarazene 1960
Ad Aristium Fuscum Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1965
Adoramus Op. 3, No. 3 Vegyeskarra 1944
Adáshiba - Opera 1 felvonásban Opera 1980
Air - Hegedűre, zongorakísérettel Kamarazene 1944
Allegro per Orchestra Zenekari mű 1969
Anakreoni dalok - Négy vegyeskar Vegyeskarra 1962
Asszonyok dala Kórusra és zenekarra 1952
Ave Maria Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1943
Ave Maria Op. 1, No. 2 Nőikarra 1942
Az aranyszárnyú méhecske Opera 1974
Az igazmondó juhász Opera 1974
Babilon - Oratórium Kórusra és szólóének(ek)re 1949
Balatoni képek Vegyeskarra 1953
Ballagó Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1955
Bartók Béla halálára Kórusra és kamarazenekarra 1949
Benedek napján Nőikarra 1982
Berceuse - Brácsára zongorakísérettel Kamarazene 1987
Bicinia Americana - 22 tradicionális amerikai gyermekdal Gyermekkarra 1984
Bicíniumok I. - Japán dalok Gyermekkarra 1974
Bicíniumok II. - Amerikai és kanadai népdalok Gyermekkarra 1974
Bicíniumok III. - Ausztrál, japán, amerikai, francia és romániai magyar népdalok Gyermekkarra 1977
Bicíniumok IV. Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1983
Bicíniumok V. - Perui népdalok Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1983
Bicíniumok VI. - Rokonaink és ismerőseink Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1987
Blick durch´s Fenster - Dalciklus német nyelvű versekre Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Brácsa-, zongoradarab Kamarazene 1955
Bányászinduló Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1951
Béla király a Bükkben - Oratórium Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1986
Canticum sponsae - Ex Libirs Salomonis (Canticum Canticorum) Nőikarra 1965
Capriccio Szólóhangszerre 1937
Cinque preludi per pianoforte / Öt prelűd - Zongorára Szólóhangszerre 1965
Concerto orgonára és zenekarra Concerto 1958
Concerto zongorára Concerto 0
Couperin-rondeau Op. 12, No. 1 Szólóhangszerre 1944
Couperin-rondeau Op. 12, No. 3 Szólóhangszerre 1944
Csillagzene Finale Vegyeskarra 1983
Csipkerózsika Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1963
Dal Vegyeskarra 1950
Dal a Dunáról Vegyeskarra 1952
Dalciklus Lanza del Vasto verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1993
Dalciklus Wiliam Blake verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1994
Dalma - Opera 3 felvonásban Opera 1953
Dalolj Savaria! Vegyeskarra 1973
Darabok harmóniumra Szólóhangszerre 1956
Demokrácia Vegyeskarra 1977
Der Fichtenbaum und die Palme / A lucfenyő és a pálma Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1942
Dom. Adv. I. Introitus. Ad Te levavi Vegyeskarra 1945
Dudástánc Op. 9 Szólóhangszerre 1944
Due Sonetti di Petrarca Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1960
Dunántúli bölcsőcske Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 1947
Duó - Hegedűre és brácsára Kamarazene 1955
Duó és trió gyerekeknek Kamarazene 1950
Elfrida - Madrigál opera egy felvonásban Opera 1985
Előtted a küzdés Gyermekkarra 1970
Emléksorok Fáy Andrásnak Nőikarra 1998
Esprit. Egy szellemes vicc zongorára Op. 2, No. 5 Szólóhangszerre 1943
Esti sugárkoszorú Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1961
Evokáció - Orgonára és zongorára Kamarazene 1985
F-moll szonáta Szólóhangszerre 1953
Fababák indulója Szólóhangszerre 1944
Fantázia d-mollban Op. 2, No. 3 Szólóhangszerre 1937
Fantázia hárfára Szólóhangszerre 1983
Fantázia és fúga Szólóhangszerre 0
Fiatok mindenkit ölel! Nőikarra 1983
Finnek és magyarok Kórusmű kísérettel 2010
Firenzei tragédia - Opera 1 felvonásban Opera 1957
Francia szvit brácsára és zongorára Kamarazene 1983
Frühzeitiger Frühling / Korai tavasz Vegyeskarra 1986
Furugla-nóták Kamarazene 1954
Fúvós induló Fúvószenekarra 1954
Gyertyaszentelő Boldogasszony Vegyeskarra 0
Gyéren vettem - Molnár legény Kórusra és kamarazenekarra 1949
Hajnali látomás Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1963
Hajók találkozása Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Hangverseny-nyitány Zenekari mű 1954
Hat középkori himnusz Kórusra és kamaraegyüttesre 1990
Hat orgonadarab Szólóhangszerre 1955
Hat úttörő induló Kórusmű a cappella 1950
Hatvanad nap Vegyeskarra 0
Hegyi éjszaka. Vegyeskar Kodály Zoltán emlékére Vegyeskarra 1983
Hetvened vasárnap Kórusmű a cappella 0
Himnusz Vegyeskarra 1998
Hommage á M. Couperin Szólóhangszerre 1945
Huszonegy énekes játék kórusra és gyermekzenekarra Kórusra és zenekarra 1947
Hárfás kvintett Kamarazene 1992
Három leánykar: Kriza János "Vadrózsák" című kötetéből Nőikarra 1946
Három madrigál Nőikarra 1985
Három madrigál Petőfi Sándor verseire Vegyeskarra 1985
Három nőikar Nőikarra 1993
Három ötlet négy tételben Concerto 1980
Házasító nóták Kórusmű a cappella 1952
Hét gyermekkar Gyermekkarra 1990
Húsz bicínium francia népdalokra Kórusmű a cappella 1977
Húsz magyar népdal két fuvolára és gitárra Kamarazene 1978
Húsz év múlva Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1945
I. Divertimento - Zenekarra Zenekari mű 1948
II. Divertimento - Zenekarra Zenekari mű 1951
II. szonáta, Op. 17 Szólóhangszerre 1944
Ifjúsági trió zongorára, hegedűre és csellóra Kamarazene 1964
Ima alkonyi harangszóra Vegyeskarra 0
Ima alkonyi harangszóra Nőikarra 2005
In Monte Oliveti Férfikarra 1956
Intermezzo - Koncert Fúvószenekarra Fúvószenekarra 1954
Intorductio, Passacaglia és Fuga - Orgonára Szólóhangszerre 1964
Introduzione, passacaglia e fuga Szólóhangszerre 1961
Jaj, be szennyes Kórusmű a cappella 1950
Japán dalok - Női karra Nőikarra 1971
Japán négykezes zongoradarabok népdalokra Kamarazene 1975
Jelek Vegyeskarra 1974
Jeruzsálemi képek - Szvit két zongorára Kamarazene 1988
Játék csellóra és zongorára az első fekvésben Kamarazene 1953
Játék négy kézre Kamarazene 1946
Kantáta József Attila verseire Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1968
Katona Évikének Szólóhangszerre 1950
Katonaélet - Népdalszvit férfikarra és zenekarra Kórusra és zenekarra 1971
Katonaének Férfikarra 1956
Kedves Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Kerti mese - Balett gyermekeknek egy felvonásban Balett / Choreographic work 1949
Kilenc két- és háromszólamú nőikar izraeli dalokra Nőikarra 1985
Kis kamarazene - Négykezes zongorára Kamarazene 1950
Kis szvit népdalokra Kamarazene 1967
Kodály és Arany dalai Vegyeskarra 2007
Két Balassi-kórus Kórusra és kamaraegyüttesre 1979
Két francia népdal kamaraegyüttesre Kamarazene 1948
Két himnusz a Szentháromsághoz Vegyeskarra 1984
Két juhásznóta Vegyeskarra 1950
Két kis egér Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1962
Két kórus Vegyeskarra 1968
Két kórus nőikarra Nőikarra 1995
Két leánykar Vörösmarty Mihály verseire Kórusmű a cappella 0
Két vegyeskar Ratkó József verseire Vegyeskarra 0
Két vogul kórus Vegyeskarra 0
Két zongoradarab Szólóhangszerre 1946
Kívánjatok békét Jeruzsálemnek (122. zsoltár) Vegyeskarra 1993
Kórusok John Gracen Brown amerikai költő verseire Kórusra és kamaraegyüttesre 1989
Ködben. Északi kép Op. 2, No. 1 Szólóhangszerre 1943
Külvárosi elégia Vegyeskarra 1947
Lement a nap Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1942
Lento és Allegro - Ifjúsági zenekarra Zenekari mű 1969
Lepetye Kórusmű a cappella 1948
Láng Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1945
Ländler Op. 2 Szólóhangszerre 1937
Magnificat Nőikarra 1945
Melódia - Csellóra és zongorára Kamarazene 1958
Mint forró csontok a máglyán Vegyeskarra 1983
Missa ad honorem Pierluigi da Palestrina Op. 13 Vegyeskarra 1944
Missa misericordiae Kórusra, szólóhangszer(ek)re és zenekarra 1996
Missa pro pace Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1945
Motetta a Lélekről Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1983
Musica Festiva Zenekari mű 1965
Muzsika két hegedűre (Op. 17) Kamarazene 1945
Nem adom vissza Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Nyár Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1963
Négy gyermekkar három- és négyszólamú gyermekkarra Gyermekkarra 1979
Népek kórusa Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1950
O gratiose Jesule Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1944
Odommya. Japán népdal Vegyeskarra 1980
Orbán Gyermekkarra 1973
Orgona-prelúdium Szólóhangszerre 0
Orgonás kvintett Kamarazene 1995
Osanna de B.M.V. tempore pestis Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1943
Palóc népdalok Vegyeskarra 0
Parlando és Giusto - Zenekarra Zenekari mű 1947
Pastoral Op. 2, No. 2 Szólóhangszerre 1943
Pater Noster Op. 1, No. 1 Vegyeskarra 1941
Pauvre hirondelle Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1948
Piccola introduzione - Ifjúsági vonószenekarra Vonószenekarra 1964
Por Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Prelude - Orgonára Szólóhangszerre 1950
Preludio / Prelúdium Kamarazene 1958
Prelúdium - Veszprémi Lili zongoraiskolájához Szólóhangszerre 1967
Prelúdium és fúga Zenekari mű 1969
Prelüd Szólóhangszerre 1937
Prológ Szólóhangszerre 1945
Psalmus 129. De profundis / 129. zsoltár - De profundis Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1947
Puer natus est Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Párbeszéd - Két hegedűre és zongorára Kamarazene 1967
Rabelais: Quart-Livre. Chaptire 19 Vegyeskarra 1993
Radnóti Kantáta - Radnóti Miklós verseire Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1974
Reggel a hegyekben Fúvószenekarra 1955
Requiem. Introtius Vegyeskarra 1943
Románc Op. 2, No. 4 Szólóhangszerre 1937
Rondeau kvintekben Op. 2, No. 2 Szólóhangszerre 1937
Rondó Szólóhangszerre 1945
Rorate coeli Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Réten (Op. 20, No. 1) Kamarazene 1943
Réten szaladoztunk Vegyeskarra 1970
Salve Regina Vegyeskarra 0
Salve Regina - Pour Voix Equales a Capella Nőikarra 1986
Sappho szerelmes éneke Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Scarlatti árnyékában Szólóhangszerre 1955
Sicut cervus Férfikarra 1977
Sirató Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1967
Stabat Mater Vegyeskarra 1982
Suscipe Domine Nőikarra 1943
Szent Erzsébet mise Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1975
Szerenád - Hajnali tánc Kamarazene 1954
Szlovák népdalok Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1955
Szonatina No. 1 Szólóhangszerre 1944
Szonatina Op. 1 Szólóhangszerre 1942
Szonatina Op. 1 Szólóhangszerre 1937
Szonatina hegedűre és zongorára Kamarazene 1965
Szonatina zongorára Szólóhangszerre 1946
Szonáta 3 tételben Szólóhangszerre 1943
Szonáta nagybőgőre és zongorára Kamarazene 1982
Száz cifra ködmön - Musical 1 felvonásban Színpadi mű 1965
Színek - Szvit zongorára Szólóhangszerre 1947
Sárkányfogak Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2011
Sárpilisi nóták Kórusmű a cappella 1954
Te Deum (Op. 25) Kamarazene 0
Tinódi egri summája - Oratórium Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1964
Tizenöt bicínium texasi népdalokra Gyermekkarra 1982
Tizenöt kórus ír népdalokra Kórusmű a cappella 1990
Toborzó Fúvószenekarra 1963
Toccatina per pianoforte Szólóhangszerre 1965
Toccatina, "Üdvözlet Zelmának" Kamarazene 1983
Trio Concertino - Ifjúsági zenekarra Szimfonikus zenekarra 1958
Triószonáta - Hegedűre, csellóra és zongorára Kamarazene 1966
Tájkép három változatban Vegyeskarra 1983
Tánc Op. 2, No. 6 Szólóhangszerre 1943
Táncjelenet - Balett egy felvonásban Balett / Choreographic work 1949
Tíz Flamand bicínium Gyermekkarra 1983
Utazás öt kontinensen Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1985
Vakáció előtt Gyermekkarra 1969
Valami hívott az éj közepén Vegyeskarra 1967
Vegyeskar bibliai szövegre - Egyesítsétek az Úr útját Vegyeskarra 0
Veni Creator Spiritus Vegyeskarra 2000
Vidám sirató egy bolyongó porszemért Színpadi mű 1979
Virágfüzér Vegyeskarra 1985
Virágos kenderem Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1941
Vázlatok a Passió turbáihoz Vegyeskarra 0
Vízkereszt utáni harmadik vasárnap. Communio. Mirabantus omnes Férfikarra 1945
Vízkereszt utáni harmadik vasárnap. Offertorium. Dextera Domini Férfikarra 1945
Zenekari szvit öt tételben Zenekari mű 1946
Zenetörténeti séta Zenekari mű 1988
Zenélő óra Szólóhangszerre 1937
Zongoradarabok 1, 2, 3, 4, 5 Szólóhangszerre 1944
Zongoradarabok japán népdalokra, gyermekeknek Szólóhangszerre 1974
Zongoradarabok spanyol népdalokra gyermekeknek Szólóhangszerre 1986
Zongorás kvintett Kamarazene 1998
Zsolozsma Nőikarra 1978
Á Monsieur Bartók Szólóhangszerre 1943
Ábrándozás Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Ádám, hol vagy? Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1947
Áldásadás a vonaton Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1942
Áraszd meg a vizet Kórusra és kamarazenekarra 2002
Ének Szent Margithoz Op. 8, No. 4 Nőikarra 1944
Óda a jelenhez Vegyeskarra 1979
Öt magyar népdal - Hegedűre és zongorára Kamarazene 1948
Öt régi tánc Fúvószenekarra 1983
Öt régi tánc fúvóstrióra Kamarazene 1958
Új várak épültek Vegyeskarra 1946
Újesztendő. Népdalsorozat zongorakísérettel Op. 5 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1943
Úttörő kórusok - Népdalfeldolgozások Gyermekkarra 1950
Úttörő kórusok I., II., III. Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1952
Őszi szél Kórusmű a cappella 1954