Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bárdos Lajos


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1899
Weboldal

 
1899. október 1. - 1986. november 18.
Zeneszerző, zenetudós, karnagy, egyetemi tanár, a zenetudományok doktora.
Hegedűtanulmányait magánúton kezdte, majd 1920-25 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán tanult Siklós Albert, Kodály Zoltán és Harmat Artúr irányítása alatt. 1925-29 között gimnáziumi és tanítóképző-intézeti énektanár. 1928-68 között már a Főiskola tanáraként hangszerelést, prozódiát, kargyakorlatot, magyar népzenét, transzponálást, partitúraolvasást, összhangzattant, zeneelméletet, ellenponttant, formatant, népdaléneklést, magyar egyházi népéneket, katolikus egyházi éneket, egyházzenei formatant tanított. Az általa oktatott tantárgyak egy részének tartalmát maga dolgozta ki. Karnagyként vezette a Cecília-kórust (1925-42), és a Palestrina-kórust (1923-33). A két kórus egyesítésével született a Budapesti Kórus, amelynek 1942 és 47 között volt a karnagya és többször koncertezett velük külföldön, így Ausztriában, Németországban, Belgiumban és Jugoszláviában. 1925 és 42 között a Városmajori templom, 1942 és 62 között a Mátyás-templom zeneigazgatója. 1936-tól a Magyar Dalosegyesületek Országos Szövetségének, 1938-tól a Cecília Társulatnak, 1949-50-ben a Bartók Szövetségnek vezetőségi tagja.
Kerényi Györggyel és Kertész Gyulával 1934-ben megszervezte az Éneklő Ifjúság mozgalmat. Megalapították a Magyar Kórus folyóiratot és kiadóvállalatot, amelynek 1950-ig szerkesztője. Kodály Éneklő Magyarország eszméjét igyekezett Bárdos a gyakorlatban megvalósítani.

Népzenei, pedagógiai, prozódiai, zeneelméleti munkái, Liszt-Bartók-Kodály tanulmányai jelentek meg. Nagy számú a capella és hangszerkíséretes egyházi és világi kórusműve mellett dalokat, hangszeres kamaradarabokat, színpadi műveket és hangjátékot is írt. 1928-82 között a fővárosban és több magyar városban zenetörténeti, pedagógiai, prozódiai, stilisztikai és karvezetési szakelőadást tartott. Nevéhez jelentős hazai és külföldi kórusművek és oratóriumok bemutatói fűződnek.

Díjak:
1953 Erkel-díj
1954 Érdemes Művész
1955 Kossuth-díj
1964 Bécsi Aranyérem
1970 Kiváló Művész
1979 Magyar Zászlórend
1984 Babérkoszorúval ékesített Zászlórend
1984 Bartók-Pásztory-díj

Írásai:
101 magyar népdal; Gyöngyvirág; Százszorszép; Harmonis sacra; Magyar Cantuale; Hetven kánon

Tankönyvek:
Hangzatgyakorló I-II. (1954, 1982)
Modális harmóniák (1961, 1979)
Harminc írás (1969)
Tíz újabb írás (1974)
Liszt Ferenc, a jövő zenésze (1976)
Zenei prozódia (1976)
Bartók-dallamok és a népzene (1977)
Kodály zenéje és a lokrikum (1976)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1971 Bárdos Lajos kórusművei
(Bárdos: Choral Works)
Hungaroton LPX 11538 Saját
LP
1976 Csendes éj
(Silent Night)
Hungaroton SLPX 16598 Újrakiadás CD-n: HCD 16598 (1994)
1979 Contemporary Hungarian Choral Works Vol.2 Hungaroton SLPX 11723 LP
1984 Estéli nótázás
(Hungarian Folk-Songs for Chorus)
Hungaroton SLPX 12570 LP
1988 Szent István emlékezete
(Dem Heiligen Stephan zum Gedenken)
Hungaroton SLPX 31042 LP
1989 Bárdos Lajos művei
(Works of Lajos Bárdos)
Magánkiadás CHLPD 002 Saját
1991 Magyarország köszönti II. János Pált Hungaroton SLPX 31432 LP
1991 Children's Choruses for You Magánkiadás BLKA CD 001
1993 Ilojani laulan - Örömeimről énekelek STM-musiikki STMCD-1
1994 Csendes éj
(Silent Night)
Hungaroton HCD 16598 A Hungaroton SLPX 16598 (1976) újrakiadása
1996 Karácsony Marton Évával
(Christmas with Eva Marton)
Hungaroton HCD 31672
1998 A magyar egyházi zene 100 éve - A Szent István Bazilika kórusának válogatott felvételei
(Hundred years of Hungarian sacred music)
Magánkiadás NL 1998 2
1999 Bárdos Lajos: Kórusművek (gyermekkórusok)
(Lajos Bárdos: Choral Works (choruses for children))
Hungaroton HCD 31798 Saját
2000 A Bárdos Lajos Leánykar jubileumi hangversenyének műsora Magánkiadás ZENCD-2000-02
2001 Bárdos Lajos: Kórusművek
(Lajos Bárdos: Choral Works)
Hungaroton HCD 31980 Saját
2001 Bárdos Lajos: Choral Works
(Bárdos, Lajos: Choral Works)
Hungaroton
2003 A Mohácsi Park Utcai Általános Iskola kórusai Magánkiadás
2006 Ünnepi Mise a Mátyás-templomban
(Solemn Mass in the Matthias Church)
Hungaroton HCD 12879 A Hungaroton SLPX 12879 újrakiadása (1988)
 
Cím Típus Dátum
109. zsoltár (Dixit Dominus Domino meo) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1951
11 magyar népdal - Könnyű darabok zongorára Szólóhangszerre 1926
22 pentaton bicínium Gyermekkarra 1956
A Földhez !meghatározása folyamatban 0
A Földhez Vegyeskarra 1951
A Haláltörő (Aurora caelum purpurat) Vegyeskarra 1965
A bánya Vegyeskarra 1976
A bújdosó macska - Rádiójáték Kórusra és zenekarra 1954
A dal titka Vegyeskarra 1972
A gyermek útja - Kórusdráma 4 felvonásban Színpadi mű 1935
A jövő emberéhez Vegyeskarra 1960
A keresztfához megyek Vegyeskarra 1934
A madár, fiaihoz Vegyeskarra 1957
A munka Férfikarra 1966
A munka Vegyeskarra 1962
A márciusi ifjak Kórusmű a cappella 1956
A nyolc boldogság - Parabolajáték emberi mozdulatra és énekhangokra Színpadi mű 1926
A nyúl éneke (Ha-D-Es) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1946
A rejtélyes idegen (Nézzétek!) Kórusmű 1948
A szeretet himusza Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1980
A szép Szűz Mária Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
A tárnák felett Gyermekkarra 1976
Addig rózsám Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Adjon Isten jó éjszakát Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1947
Adjunk hálát mindnyájan Vegyeskarra 0
Adorate Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1950
Adoremus Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1947
Adorna thalamum (Ékítsd fel a templomod) Vegyeskarra 1926
Advent Színpadi mű 1927
Adventi ének (Ó, nemes, ékes) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1940
Aeterne Rex Vegyeskarra 1934
Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga (Szent István királyról) Vegyeskarra 1938
Aki magát felmagasztalja (Intelem) Kórusmű 1933
Alba Regia Vegyeskarra 1984
Alexius - Rádió-játék Zene rádiójátékhoz 1946
Alleluja! Vegyeskarra 1938
Alleluja, dícsérjétek! - 148. zsoltár Vegyeskarra 1939
Alleluja, örvendezzünk Vegyeskarra 1934
Altató Kórusmű a cappella 1976
Amíg élek, remélek - Egyneműkarra Kórusmű a cappella 1947
Angyaloknak királynéja Kórusmű a cappella 1935
Anima Christi Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1972
Apag-apak Kórusmű 1969
Arany kalász Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
Aranyszárnyú angyal Kórusmű a cappella 1941
Ascendit Christus Vegyeskarra 1934
Assisi szentjéhez Vegyeskarra 1986
Atya, Fiú, Szentlélek Vegyeskarra 0
Audi, filia (Motetta, festiva de S. Caecilia) Vegyeskarra 1925
Ave Maria Kórusmű a cappella 1934
Ave maris stella (Paulus diaconus) Vegyeskarra 1937
Az Anya (Mária a megváltás Anyja) Színpadi mű 1937
Az Ige - Vegyeskarra Vegyeskarra 1966
Az angyal énekel Kórusmű a cappella 1935
Az nem lehet Kórusmű 1955
Az Úr énnékem őriző pásztorom (23. zsoltár) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1975
Az Úr érkezése Vegyeskarra 1977
Az Úristent magasztalom Vegyeskarra 1929
Az árgyélus kismadár Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Azt mondják Kórusmű a cappella 1975
Baranyai vasárnap Vegyeskarra 1953
Bartók Vegyeskarra 1975
Bartók ünnepe Vegyeskarra 1981
Baskíros (Kánon-qoudlibet) Kórusmű 1955
Becskereki menyecske Vegyeskarra 1953
Becskereki menyecske - Négy somogyi népdal !meghatározása folyamatban 0
Bencés himnusz - Egyneműkarra és orgonára Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1941
Bencés himnusz - Férfikarra Férfikarra 1941
Benedicta es Vegyeskarra 1937
Berényi csokor Nőikarra 1979
Beszélgetés Kórusmű a cappella 1975
Betlehem, Betlehem! Nőikarra 1940
Bizakodó (Sej, haj, nincsen baj) - Gondűző kánon Kórusmű a cappella 1922
Bodajki ének (Ének a bodajki segítő Szűz Máriához - Most segíts meg) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1954
Bogojai táncdalok Kórusmű 1940
Boldogasszony !meghatározása folyamatban 1944
Boldogasszony anyánk (Korál-kánon) Kórusra és szólóének(ek)re 1944
Bátorság ad erőt Vegyeskarra 1948
Békefohász - Bartók 3. zongoraversenyének lassú tételéből Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1981
Békegalamb Gyermekkarra 1962
Béresdal Kórusmű a cappella 1925
Bölcsődal Kórusmű a cappella 1960
Bűnbánóknak menedéke Vegyeskarra 1934
Bűnös lelkek Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Bűnös lélek Vegyeskarra 1934
Cantate! Kórusra és kamarazenekarra 1977
Cantemus! Vegyeskarra 0
Cantemus! Kórusmű a cappella 1977
Cecei fohász Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1950
Chrsitus vincit Vegyeskarra 1948
Cifra szűröm - Népdalszvit Kórusmű 1928
Confirma hoc, Deus Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Csak a szívem érzi Kórusmű a cappella 1976
Csak pontosan! Férfikarra 1947
Családi titok Vegyeskarra 1982
Csapj fel pajtás (Cserkészdal) Kórusmű 1922
Csengő-bongó karácsony Gyermekkarra 1931
Csillagfényes éjjelen Vegyeskarra 1928
Csillagos ég Kórusmű 1962
Csillagvirág Vegyeskarra 1968
Csodát mesélek Kórusmű a cappella 1957
Csokonai dalok Kórusmű 1953
Csupán a dal! (Tokaji kánon) Kórusmű 1984
Csángó leánytánc Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1956
Csónakos kánon Kórusmű a cappella 1921
Csöndes kánon Kórusmű 1953
Dal a Dunáról Kórusmű 1942
Dallal ajkunkon Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1947
Dallam két csellóra Kamarazene 1953
Dallam énekhangra Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1936
Dalol a gyár Vegyeskarra 1963
Daloló tavasz Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1967
Dana-dana Vegyeskarra 1940
Diadalének Vegyeskarra 1982
Dicsőség légyen, Glória Vegyeskarra 1928
Dicsőség mennyben az Istennek Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1928
Dicsőség, szent áldás Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1936
Diákkórusok. 12 vegyeskar népdalokra Vegyeskarra 1927
Dolce, piano Kórusmű 1941
Dolgozni Vegyeskarra 1948
Domina mundi (Pázmány Péter himnusza) Vegyeskarra 1937
Dominus Zoltanus Kórusmű 1969
Dudanóta (Egy boszorka van) Kórusra és kamaraegyüttesre 1963
Duna mellett Kórusmű 1940
Dícsérd, Sion... Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1980
Dó-Ré kánon (Dolgozni rendületlenül!) Kórusmű 1969
Ecce sacerdos Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1930
Eger Kórusmű 1965
Egy boszorka van Kórusmű 1937
Elmúlt a tél Vegyeskarra 1953
Elmúlt a tél !meghatározása folyamatban 0
Első népdalrapszódia Vegyeskarra 1953
Előre, fiúk! Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1953
Ember a gátra! Kórusra és zenekarra 1952
Ember küzdj! Kórusmű 1935
Erdély erdői Vegyeskarra 1982
Erdélyi erdőkben. Székely népdalokra Kórusmű 1939
Erdő mellett kanyarog (Cserkészdal) Kórusmű 1927
Erzsébet rózsái (Rózsák szentje) Színpadi mű 1932
Esik eső, zúg a gát Kórusmű 1937
Este van már - Három szakcsi népdal Vegyeskarra 1956
Este van, már nyolc óra Kórusmű 1937
Estéli dallam Kamarazene 1953
Esztergom sorsáról - Strigonii fata Vegyeskarra 1967
Európa peremén Gyermekkarra 1973
Ez a mi munkánk Vegyeskarra 1961
Ezért szeretlek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Fa fölött (Pod lipkou) - Szvit szlovák népdalokra Kórusmű a cappella 1971
Falu végén Gyermekkarra 1937
Farsang !meghatározása folyamatban 1969
Farsangi nóta Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1951
Fegyvertánc Kórusmű 1935
Fel nagy örömre! Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1936
Feltámadás hajnalára Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1976
Ferenc testvér - Egyneműkarra Kórusmű a cappella 1969
Ferenc testvér - Gyermekkarra Gyermekkarra 1947
Fiam, Jézus (Mária-siralom) Kórusmű a cappella 1936
Fényességén e mai napnak Kórusmű a cappella 1935
Föl a mélyből! (Ének a bányáról) Vegyeskarra 1968
Földrajz Kórusmű 1969
Fönt a hegytetőn Kamarazene 1953
Fújd a sípot - Induló Gyermekkarra 1958
Füredi jelhang Nőikarra 1986
Gaudeamus igitur (Rajta, ifjak útra fel!) Vegyeskarra 1968
Gazda-dícsérő Kórusmű a cappella 1952
Gerlice Kórusmű a cappella 1974
Glorietta (Szent Imréhez) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1931
Golgotádon látunk Vegyeskarra 1955
Gyászba borult Isten csillagvára Kórusmű a cappella 1935
Gyászének Férfikarra 1947
Győzelemről énekeljen Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1938
Gábriel Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1971
Hajdútánc Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1951
Hajnali dal Vegyeskarra 1956
Hajnalljon! Vegyeskarra 1980
Hajnallna Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1953
Hajnalvárás Színpadi mű 1928
Hangképek Férfikarra 1948
Harang-köszöntő Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1953
Harangoznak a toronyba Kórusmű 1937
Harmadik népdalrapszódia Vegyeskarra 1953
Harsan a kürtszó Kórusmű 1962
Hat népdalfeldolgozás Szólóhangszerre 1954
Hazaváró Vegyeskarra 1971
Hej, igazítsad! (Dana, dana) Kórusmű a cappella 1959
Hellasz Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1977
Himnusz a békéről Vegyeskarra 1969
Himnusz a naphoz Kórusmű a cappella 1964
Himnusz az egyházról Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1967
Hol vagy, én szerelmes Jézus Krisztusom Vegyeskarra 1934
Hozsannaszó Férfikarra 1944
Huszár-toborzó Vegyeskarra 1952
Huszárnóta Kórusmű a cappella 1934
Huszártánc (Huszárgyerek) Kórusmű a cappella 1952
Három bicínium Gyermekkarra 1963
Három karácsonyi vegyeskar Vegyeskarra 1926
Három miniatűr - Gyermekkarra Gyermekkarra 1940
Három motetta Vegyeskarra 1927
Három népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1953
Hét dalkíséret Szólóhangszerre 1952
Hét jó nóta Kórusmű 1933
Hét kurta kórus - egyben való éneklésre Vegyeskarra 1940
Hét magyar népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1926
Hét magyar népdal Férfikarra 1925
Hétfő, kedd Kórusmű a cappella 1931
Hívás és válasz Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1969
Húsvéti antifónia (Mennyországnak királynéja) Vegyeskarra 1931
Húzd rá, te cigány! - Népdalrondó Férfikarra 1939
Hősök csillaga Vegyeskarra 0
Icike-picike - Szvit magyar népdalokra Kórusmű 1971
Idill Kórusmű a cappella 1982
Igaz hitnek plántálója - Szent István királyhoz Kórusmű a cappella 1938
Igaz utat! Vegyeskarra 1967
Igyunk áldomást Férfikarra 1942
Ima a hazáért Kórusmű a cappella 1937
Imádlak, nagy Istenség (Oltáriszentség) Vegyeskarra 1934
In virtute - Motetta Vegyeskarra 1942
Induló Szólóhangszerre 1923
Ingrdiente Domino (Virágvasárnapi responzórium) Vegyeskarra 1925
Isten hozta (Főpásztor fogadására) Vegyeskarra 1934
Isten, hazánkért térdelünk elődbe Vegyeskarra 1934
Istené az áldás Kórusmű 1942
Jaj, de pompás fa! Kórusmű 1934
Január, február Kórusmű 1932
Jelhang Vegyeskarra 1979
Jeremiás próféta könyörgése Vegyeskarra 1956
Jertek frissen - Pásztordal Gyermekkarra 1931
Jertek, Jézus hívei Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Jesu dulcis memoria Vegyeskarra 1934
Jesu, sacerdotale cor Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1936
Jubilate Deo Nőikarra 1986
Jávai dal Vegyeskarra 1927
Jézus szíve Vegyeskarra 1934
Jézus születése (Karácsonyi kantáta) Kórusra és szólóének(ek)re 1937
Jézus, áldlak minden nap Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1936
Jó Atyánkért esdeklünk Vegyeskarra 1934
Jó szerencsét! Kórusmű 1980
Jókedvű dallamok Férfikarra 1942
Jöjj, és énekelj! Vegyeskarra 1977
Jöjjön a hajnal Férfikarra 1977
Jön az Isten Kórusra és zenekarra 1974
Karnagy dicséreti: Dobos László farsangi tréfája Kórusmű 1933
Karácsonyi bölcsődal Vegyeskarra 1935
Katonák bordala Férfikarra 1954
Kaukázusi szűrmellény Kórusmű a cappella 1925
Kecske és nyulacska Kamarazene 1956
Kegyességgel hívsz, ó Jézus Vegyeskarra 1934
Keresztények, sírjatok Vegyeskarra 1934
Keserű gondok Kórusmű a cappella 1935
Kezdődik a kis mise Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1947
Ki nem tudja Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1923
Kicsinyek kórusa I. Gyermekkarra 1938
Kicsinyek kórusa II. Gyermekkarra 1951
Kicsinyek kórusa III. Gyermekkarra 1952
Kifehérszik az ég - Hommage a Bartók Nőikarra 1981
Kihajolni veszélyes! Kórusmű a cappella 1931
Kihez az Úr elküldé angyalát Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1934
Kis Teréz - Gyermekkarra Gyermekkarra 1947
Kis hangképek (Etüdök) Férfikarra 1942
Kis kacsa fürdik Kórusra és kamarazenekarra 1959
Kis szvit Vegyeskarra 1954
Kiskutya Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1959
Kodály köszöntése Vegyeskarra 1952
Kodály-köszöntő (Variációk egy Kodály témára) Szimfonikus zenekarra 1962
Kossuth Lajos táborában Kórusmű a cappella 1933
Kossuth toborzója Kórusmű a cappella 1933
Kossuth-dalok Férfikarra 1940
Kossuth-szvit - Három dallamra Vegyeskarra 1953
Krisztus, virágunk Vegyeskarra 1929
Kunsági dal Kórusmű 1936
Kutamén Gyermekkarra 1973
Kályha vállán Gyermekkarra 1978
Kása Kórusmű 1969
Kérdés Kórusmű 1970
Két Ady-dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1923
Két hegedűdarab Szólóhangszerre 1955
Két kuruc tábori dal Férfikarra 1953
Két pastorale Vegyeskarra 1949
Két pásztordal Vegyeskarra 1929
Kétkrajcáros cintányér Kórusmű 1952
Kínai kánon Kórusmű 1947
Könyörgés a Szent Szívhez Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
Könyörgés szeretetért Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1952
Körtánc (Lakodalmas rondó) Kórusra és zenekarra 1952
Köszöntő Gyermekkarra 1978
Közel a Jézus Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1957
Különös álom Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1921
Különös álom Balett / Choreographic work 1921
Küzdeni s győzni Kórusmű 1952
Küzdeni! Vegyeskarra 1964
Kőszegi ének Kórusmű 1966
Labdázó Kórusmű 1935
Laboda Gyermekkarra 1978
Lakodalmas rondó Vegyeskarra 1955
Legyen ez az áldozatunk (Gyászének) Vegyeskarra 1934
Letörött a kutam gémje Szólóhangszerre 1955
Libera me (Visio de judicio ultimo) Vegyeskarra 1934
Liszt Ferenc Vegyeskarra 1961
Liszt Ferenc Kórusmű a cappella 1936
Lorettói litánia Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1934
Magasztalja lelkem (Magyar Magnificat) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1967
Magos a rutafa Kórusmű a cappella 1941
Magyar Constitues. Offertorium Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1957
Magyar végzet Színpadi mű 1931
Magyarok fénye Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1930
Malom nóta !meghatározása folyamatban 0
Mandulafácska Vegyeskarra 1983
Mane nobiscum / Maradj velünk Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1970
Marslakók tánca (A Coculi álmodik c. cserkész-balettből) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1923
Megfagy a szív Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1923
Megfeszített Jézus Kórusmű a cappella 1944
Megjelentünk hajlékodban Kórusmű a cappella 1935
Megkötöm lovamat - Négy magyar népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1957
Megszabadítottak hálaéneke (106. és 107. zsoltár) Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1944
Megváltónk szülője Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1940
Megváltónknak őre (Szent Józsefhez) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Megyen a nap lefelé - Katonadalok Férfikarra 1942
Megütik a dobot - Két régi vitézi ének Férfikarra 1937
Mennyből az angyal Vegyeskarra 1934
Mennyei seregek Vegyeskarra 1967
Mennyország ajtaja Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1947
Menyecske Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1978
Mi lesz velünk? Színpadi mű 1938
Micsoda ünnep! Kórusmű a cappella 1961
Mily igen jó Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Mind azt mondják Kórusmű 1954
Minden pálya dicső Kórusmű 1953
Miseének Labouré Szent Katalin tiszteletére Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1947
Miseének keresztelő Szent Jánosról Kórusmű 1962
Missa a-moll Kórusmű 1938
Missa frig !meghatározása folyamatban 1937
Missa prima Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1925
Missa quarta - Mathia Károly motívumaira Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1962
Missa secunda Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1934
Missa tertia (Henri du Mont dallamaira) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1944
Mit töprengjek? Vegyeskarra 1962
Mivel hogy én egy cserkész vagyok Kórusmű 1927
Miénk az élet tavasza Vegyeskarra 1961
Modulációk könyve Szólóhangszerre 1945
Most kezdtem egy bécsi kendőt viselni Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1923
Mostan kinyílt Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Munka, gondosság Vegyeskarra 1977
Munkadal Kórusmű a cappella 1948
Munkált az ember Kórusmű a cappella 1983
Májusi kánon Kórusmű 1958
Már az igaz! Kórusmű 1978
Már elpihent a táborunk - Cserkészdal Vegyeskarra 1927
Mária mennybe szálla fel Vegyeskarra 1937
Mária szíve Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1934
Mária, Mária, kinyílt rózsa Kórusmű a cappella 1935
Mária, Nagyasszony Vegyeskarra 1963
Mária, Szűzanya Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1934
Második népdalrapszódia Vegyeskarra 1961
Még nem elég! Vegyeskarra 1964
Múló pillanat Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1981
Nagyböjti kánon (Könyörülj rajtam) Vegyeskarra 1933
Nagypénteki turbák Vegyeskarra 1954
Napfényes utakon Nőikarra 1948
Napfényes utakon Kórusmű a cappella 1948
Napkeleti királyok Vegyeskarra 1932
Napkeleti királyok - Vegyeskarra Vegyeskarra 1946
Ne félj! Nőikarra 1967
Negyvennyolcban Gyermekkarra 1965
Nemzeti fény Kórusmű a cappella 1947
Nemzeti fény Vegyeskarra 1947
No me muere Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1956
Nyolc kis zongoradarab Szólóhangszerre 1924
Nyolc kisprelúdium Szólóhangszerre 1935
Nyolc századéve Vegyeskarra 1984
Nyári tábor Gyermekkarra 1968
Nyári vasárnap Nőikarra 1978
Nyáron virágzik a rózsa (Cserkészdal) Kórusmű 1927
Nyújtsd ki mennyből Vegyeskarra 1926
Nárcisz-dal Vegyeskarra 1968
Négy betű Gyermekkarra 1978
Négy földrész Kórusmű a cappella 1963
Négy katonanóta Kórusmű 1926
Négy magyar népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1937
Négy szó Kórusmű 1948
Népdalkánonok Kórusmű 1943
Népdalkánonok Kórusmű a cappella 1931
Népdalkíséretek 1-3. Szólóhangszerre 0
Néped, Isten, eléd járul Vegyeskarra 1934
Népmise Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1985
Névsorolvasás Gyermekkarra 1976
Nézd! (Nézd, de szépen) Kórusmű 1935
O Jesule (Mária szíve, III) Vegyeskarra 1937
O Roma nobilis (Zarándokének) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1950
O gloriosa virginum (Mária-ének a XVII. századból) Vegyeskarra 1932
O, salutaris hostia Vegyeskarra 1947
Obtulerunt. Motetta Vegyeskarra 1927
Offertórium június 29-re Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Oltárköszöntő Vegyeskarra 1948
Oltárodhoz jöttem én Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1947
Pange lingua Kórusmű a cappella 0
Pange lingua Kórusmű a cappella 0
Pannóniában nőtt, teljes szép viola - Árpádházi Boldog Margitról Vegyeskarra 1934
Patkóéknál !meghatározása folyamatban 0
Patkóéknál. Két csallóközi népdal Vegyeskarra 1950
Pauperes Sion Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1937
Pelikán Kórusmű a cappella 1976
Ping-pong kánon Kórusmű 1943
Piroslik a kecskerágó Vegyeskarra 1943
Pitypalaty a réten… Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Plato, Cicero Kórusmű 0
Pletyka Kórusmű a cappella 1975
Pozsony mellett (Felvidéki népdalok) Kórusmű 1940
Prológus Vegyeskarra 1934
Pázmány Péter himnusza !meghatározása folyamatban 1937
Pénteki Péter Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1970
Pünkösdi rózsa Vegyeskarra 1942
Recordare Vegyeskarra 1948
Regina caeli Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Rendhagyó mozdonyvezető Kórusmű a cappella 0
Rex clementissime Vegyeskarra 1932
Rika, rika Gyermekkarra 1981
Rondó vonószenekarra Vonószenekarra 1925
Rákóczi Ferenchez Vegyeskarra 1976
Ránk borítja a fátyolát (Cserkészdal) Kórusmű 1927
Régi táncdal Vegyeskarra 1951
Réti rigó nóta Gyermekkarra 1953
Rétrehívó Kórusmű 1957
Sacerdotes Domini Vegyeskarra 1938
Sancta Parens Vegyeskarra 1934
Sancte Michael Vegyeskarra 1957
Sanctificavit Moyses Vegyeskarra 1947
Serkenj, ifjúság! Kórusmű a cappella 1971
Sok szerencsét! Kórusmű a cappella 1960
Somogyi kalászok - Népdalszvit Kórusra és kamaraegyüttesre 1954
Somogyi sirató Vegyeskarra 1976
Sperent in te - Offertorium Vegyeskarra 1946
Spártai gyermek Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Stetit angelus Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1964
Surrexit Christus Vegyeskarra 1934
Szabad kunok népe (Kisújszállási jelhang) Vegyeskarra 1959
Szabadságban élni Vegyeskarra 1971
Szalla-szanna Kórusmű a cappella 1984
Szeged felől Vegyeskarra 1938
Szeged felől !meghatározása folyamatban 1938
Szegény Bodri! Gyermekkarra 1937
Szent Adalbert miséje Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Szent Benedekhez (Ünnepi dicséret) Vegyeskarra 1943
Szent Cecília (Isten méhecskéje) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1947
Szent Család napján Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1966
Szent Erzsébet Vegyeskarra 1931
Szent Imre Misztérium - Történelmi mozdulatdráma Színpadi mű 1930
Szent Imre herceg Vegyeskarra 1934
Szent István proprium Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1949
Szent József litánia Kórusmű a cappella 1935
Szent Katalin - Vegyeskarra Vegyeskarra 1953
Szent Margit Vegyeskarra 1936
Szent Margithoz (Árpádházunk gyöngye) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1947
Szent Rókus ének Vegyeskarra 1946
Szent Vince proprium Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1937
Szent kereszted ünnepére Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1958
Szent olvasót imádkoztunk Vegyeskarra 1934
Szent szívedbe, Jézus Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1952
Szent vagy, Úr Isten Vegyeskarra 1934
Szenteidben csodálandó nagy Isten Kórusmű a cappella 1935
Szentlélek himnusz Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1970
Szentségi Jézus Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Szeresd hazádat! Vegyeskarra 1985
Szigetvári ének Vegyeskarra 1972
Szunnyad minden Kórusmű a cappella 1977
Szálljon a dal Kórusmű 1935
Száraz tónak Kórusmű 0
Szárnyas szó Vegyeskarra 1967
Száz éve most Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1958
Székesfehérvár Vegyeskarra 1962
Széles a Duna Férfikarra 1936
Szélről legeljetek Kórusmű 1937
Szép a huszár (Kossuth huszár-tánca) Kórusra és zenekarra 1961
Szép kelet, szép nap! Vegyeskarra 1934
Szívbéli zsoltár (Mily igen jó) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1970
Szívbéli ének (Árpádházi Szent Margithoz) Kórusmű 1960
Szíved frigyszekrény (Cor arca legem continens) Vegyeskarra 1948
Szó-ljatok, Do-ktorok! Kórusmű 1969
Szólongató Vegyeskarra 1980
Szülőföldem Nőikarra 1978
Szőke Tisza (Cserkészdal) Kórusmű 1927
Szőke kislány Vegyeskarra 1943
Sínóta Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1924
Sír a szent Szűz Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Tatárok Gyermekkarra 1977
Tavaszi szignál Vegyeskarra 1980
Tavunga - Eszkimó vadászdalokra Kórusmű a cappella 1964
Tegnap éjjel Kórusmű 1958
Teljes szívemmel (101. zsoltár) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Terra tremuit - Offertorium Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Tettrehívó Férfikarra 1937
Thúry György emlékezete Kórusmű a cappella 1970
Tiszai dallamok Kórusmű 1940
Tiszta forrás Kórusmű a cappella 1981
Tiszta patakod partjainál Vegyeskarra 1986
Tolnai csokor Kórusmű a cappella 1975
Tréfás házasító Vegyeskarra 1951
Tulipán (Régi melodiáriumokból) Vegyeskarra 1984
Tábortűzi Credo Kórusmű a cappella 1954
Tábortűznél Vegyeskarra 1921
Táncol a rózsám Vegyeskarra 1952
Távoli dallam Szólóhangszerre 1945
Távoli álom Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1957
Téged kérünk Vegyeskarra 1934
Tél-kánon Kórusmű 1938
Télen-nyáron Kórusra és szólóének(ek)re 1961
Tíz motetta férfikarra Férfikarra 1936
Tódorka Kórusmű a cappella 1975
Tünde nóta Kórusmű a cappella 1934
Tűz-szivárvány (Dalra sóvárgok) Vegyeskarra 1962
Variáció Kodály I. vonósnégyesének egy témájára Zenekari mű 1962
Veni creator Spiritus Vegyeskarra 1934
Veszprémi jelhang (Dalában él) Vegyeskarra 1958
Veszprémi tornyok Kórusra és zenekarra 1978
Vexilla Christus inclyta Vegyeskarra 1930
Vexilla regis prodeunt Vegyeskarra 1934
Világmegváltó Jézus Vegyeskarra 1934
Virágosat álmodtam Gyermekkarra 1977
Visszhangozzátok! Kórusmű a cappella 1978
Vitorláson Kórusmű a cappella 1976
Vonósnégyes (Első kvartett) Kamarazene 1925
Változatok egy katonadalra - Négy magyar népdal Szólóhangszerre 1925
Vékony deszka Vegyeskarra 1982
Vékony deszka, vastag deszka Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
Zarándokének az Alexiusból (A messze pálmás partokon) Vegyeskarra 1946
Zengd az Egekben-ülőt! Vegyeskarra 1939
Zengj, szívem dalt Kórusmű a cappella 1933
Zengjen a dal - Induló énekhangra Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1922
Zrínyi harmadik éneke Vegyeskarra 1977
Zsoltár-kánon (Ps. 148) Kórusmű 1939
Zsuzsi néni Vegyeskarra 1943
Zászlódal Kórusmű a cappella 1953
Zászlódal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1953
Áldott Szent István Kórusmű a cappella 1937
Állj elő szekér! Kórusmű 1969
Átirat - Beethoven: Isten dicsősége Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1960
Átirat - Erkel: Szózat Kórusmű a cappella 1985
Átirat - Liszt: A munka himnusza Kórusmű 1952
Átirat - Steiner Dezső: Karácsonyi dal Kórusmű 0
Áve, Világ Királynéja! - Kilenc egyházi ének Szűz Mária tiszteletére Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1944
Édes Jézus öntsd szívembe Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Édes Jézusom, én nagyon szeretlek Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1950
Édes Urunk Kórusmű a cappella 1935
Édesanyámhoz Gyermekkarra 1937
Égi szűz virág (O sanctissima) Vegyeskarra 1934
Ékes nap Kórusmű 1936
Éljen soká! Gyermekkarra 1978
Én nemzetem (Popule meus) Vegyeskarra 1934
Ének a dalról Kórusmű 1956
Ének a hazáért Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1946
Énekeljetek! Vegyeskarra 1967
Érik a som Kórusmű a cappella 1943
Évszakok Gyermekkarra 1968
Ó gyönyörű szép, titokzatos éj Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1935
Ó, Jézus, Jézus (O languens Jesu) Vegyeskarra 1929
Ó, Szent József Kórusmű a cappella 1935
Ó, dicsőséges, ó, ékességes Vegyeskarra 1934
Ó, egeknek Királynéja Vegyeskarra 1934
Ó, emberiség Vegyeskarra 1981
Ó, kegyelem Vegyeskarra 1980
Ó, szentséges, ó, kegyelmes Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1931
Ó, áldott szent Istenem Vegyeskarra 1934
Ó, ékes szép virág Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1935
Ó, ékes szép virág Vegyeskarra 1934
Ó, én édes Jézusom Vegyeskarra 1934
Óda az Igazsághoz (Kosztolányi Dezső szavaira) Vegyeskarra 1966
Örvendetes napunk támadt Vegyeskarra 1929
Örvendjetek, angyalok Vegyeskarra 1934
Örülök az én szívemben (A 122. református zsoltár) Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1972
Öt népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1953
Új Vazul éneke Vegyeskarra 1975
Új misére jöjjetek - Férfikarra Férfikarra 1963
Új szövétneket! Férfikarra 1943
Úr Jézus - Jesu dulcis memoria Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1948
Üdvöz légy, oltár (Vexilla Ragis prodeunt) Vegyeskarra 1934
Üdvözlégy Mária Vegyeskarra 1930
Üdvözlégy nagy Király (Oltáriszentség) Vegyeskarra 1932
Üdvözlégy, Felség Kórusmű a cappella 1935
Ünnep nem elég! Kórusmű a cappella 1981
Ünnepi zászlók Vegyeskarra 1966
Ünnepi ének - Egyneműkarra Kórusmű a cappella 1943
Ünnepi ének - Vegyeskarra Vegyeskarra 1943
Ősz-kánon Kórusmű a cappella 1931
Őszi szél Kórusmű 1980