Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ungváry Tamás


Zeneszerző

Születési hely
Kalocsa
Születési dátum
1936

 
1936 - 2024

Ungváry Tamás Kalocsán született 1936. november 12-én. Miután szülei elváltak és édesanyjával Budapestre költöztek Plán Jenőnél kezdett hegedülni tanulni, melyet 1949-től Zarecky Endre irányítása alatt folytatott. 1953-ban felvették a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol elkezdett nagybőgőn játszani Bonyhádi József vezetésével. 1969-ben fejezte be konzervatóriumi tanulmányait. Közben felvették a Fővárosi Operettszínház zenekarába, majd 1956-ban a Blaha Lujza Színház nagybőgőse lett. 1957-ben a Magyar Állami Hangversenyzenekar művészeként folytatta pályáját, és egészen 1967-ig maradt az együttes tagja. Ezen idő alatt számos külföldi turnén vett részt, fellépett többek között Tokióban, Pekingben, San Diegóban és Bostonban is. 1967-től 1969-ig az Universität Mozarteum Sallzburgban tanult, és itt is szerezte meg karmesteri diplomáját.

1969 novemberében Svédországba költözött. 1970-ben elvégezte az Institut für Elektronische Musik Stockholm egy éves elektronikus komputerzenei kurzusát. Ezt követően még számos mesterkurzuson vett részt olyan mesterek irányítása alatt, mint például Dennis Smaley, Morton Subotnik, Jean Martinon, Albert Simon, Dean Dixon, Végh Sándor, Ligeti György és Iannis Xenakis. Karmesteri pályájáról többek között Ligeti György, Maros Miklós, J. W. Morthesson, Yannis Xenakis és P. Norgård hatására fordult a zeneszerzés felé. Zeneszerzőként hamarosan nemzetközi figyelmet keltett s komputerzenei műveit az egész világon játszották. "Gipsy childrens giant dance with Ili Fourier" című műve első díjat nyert a bostoni NEWCOMP komputerzenei versenyén (1987).

A berlini DAAD meghívott zeneszerzője (1989), az "Int. Computer Music Association " első európai vezetőségi tagja. Ungváry Tamás munkásságának kiemelkedő részét az 1965-ben alapított és a mai napig tevékeny stockholmi EMS (Electronic Music Studio) stúdióban töltötte, melynek 1971-ben lett tanára, majd 1991-ig művészeti vezetője. Ezt követően a bécsi Zene- és Színpadművészti Főiskola meghívására elfogadta a "Számítógépes Zene és Új Médiák" kurzusainak a vezetését 1991-ben az Elektroakusztikai és Kísérleti Zene Tanszéken.

Fenti munkásságával párhuzamosan 1985-től az általa alapított KACOR (Kineto Auditory Communication Research) kutatócsoport vezetője a stockholmi Királyi Műszaki Főiskola Sundberg vezette Beszédkommunikációs és Zeneakusztikai Tanszékén (1989-2001). Részben a koreográfia és a zene kapcsolata, részben az emberi érzelmek gesztusokon keresztüli megnyilvánulásának intermediális, számítógépes közvetítése a fő kutatási témája. E kutatás keretén belül fejleszti ki egy új hyperinstrument prototípusát, a SensOrg-ot. Nevéhez fűződik Rajka Péterrel együttműködve a NUNTIUS rendszer kidolgozása, amely a szerzők megfogalmazása szerint „az emberi mozgás vagy a hangzó struktúrák bármely típusa” tervezéséhez, alakításához, vizualizálásához nyújt segítséget. Ez a sokdimenziós kép- és hang-animációs rendszer egyszerre nyújt lehetőséget vizuális és hangzó folyamatok elemzésére, koreografikus és szonikus tervezésére továbbá, a valós időben létrehozható kép- és hangesemények révén kreatív improvizációra.”

Számos cikke és publikációja jelent meg. Munkássága elismeréseként professzori címmel tüntette ki az Osztrák Köztársasági Elnök.
 
 
Cím Típus Dátum
9 Fingerprints / 9 ujjlenyomat Zene magnószalagra 1995
Akonel Zene magnószalagra 1978
Akonel No. 2 Élő zene és zene magnószalagra 1976
Akonel No. 3 !meghatározása folyamatban 1979
Akonel No. 4 Elektroakusztikus zene 1989
Alibiography Színpadi mű 1982
Annons Zene magnószalagra 1973
Apèro Zene magnószalagra 1973
Band noire Zene magnószalagra 1973
Basic Barrier Zene magnószalagra 1973
Basic Barrier 2007 Remix Elektroakusztikus zene 2007
Between 1 Elektroakusztikus zene 2000
Between 2 Elektroakusztikus zene 2000
DIS-TANZ Élő zene és zene magnószalagra 1990
Dirigenten Kísérőzene 1984
Distraction / Elterelés Élő zene és zene magnószalagra 1981
Distween Elektroakusztikus zene 2003
Etude 83 Zene magnószalagra 1983
Etüde No. ? Zene magnószalagra 1978
Gipsy Children´s Giant Dance With Ili Fourier Zene magnószalagra 1986
Grattis med Epilog Zene magnószalagra 1994
Incrementum Zene magnószalagra 1975
Incrementum II Zene magnószalagra 1977
Interaction Zene magnószalagra 1978
Interaction No. 2 Élő zene és zene magnószalagra 1979
Istenem, Uram! Zene magnószalagra 1990
Ite, missa est Zene magnószalagra 1982
Les mouvements mousseux Zene magnószalagra 1979
MELOSIX - Musik für ein Video Multimédia 1997
Melos No. 1 Zene magnószalagra 1980
Melos No. 2 Élő zene és zene magnószalagra 1981
Melos No. 3 Élő zene és zene magnószalagra 1982
Olarra Zene magnószalagra 1983
On the edges of light Zene magnószalagra 1978
Präludium / Prelúdium Élő zene és zene magnószalagra 1987
Psalm 90:10 Zene magnószalagra 1978
Realtime Multimédia 1993
Recollection No. 2 Elektroakusztikus zene 2007
Recollection No. 3 Elektroakusztikus zene 2007
Recollections I Elektroakusztikus zene 1996
Romeo und Julia / Rómeó és Júlia Színpadi mű 1978
SONO-LOGOS Kamarazene 1991
Samspel Kísérőzene 1984
Sentograffito Elektroakusztikus zene 1993
Sentograffito No. 2 Elektroakusztikus zene 1994
Sentograffito No. 3 Elektroakusztikus zene 0
Seul Zene magnószalagra 1979
Sinus Concerto Zene magnószalagra 1979
Sinus coitus !meghatározása folyamatban 0
Sinus-Coitus Élő zene és zene magnószalagra 1979
Solo / Szóló Balett / Choreographic work 1982
Stamp Music Szimfonikus zenekarra 1971
Stehaufmännchen !meghatározása folyamatban 1973
Svart Materia Elektroakusztikus zene 2006
Toutevarie No. 1 Elektroakusztikus zene 1984
Toutevarie No. 2 Elektroakusztikus zene 1984
Transpacing No. 1 - Quick Time Movie Elektroakusztikus zene 1994
Transpacings No. 2 - Quick Time Movie Zene magnószalagra 1994
Traum des Einsamen / A magányos álma Zene magnószalagra 1974
Trio / Trió Balett / Choreographic work 1982
Un portrait Zene magnószalagra 1977
Vattendroppen Zene magnószalagra 1971
s. a. t. t. !meghatározása folyamatban 1994
soNOdans Szimfonikus zenekarra 2016