BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Ligeti György
Név: Ligeti György
Születési hely: Dicsőszentmárton [Tîrnaveni, RO]
Születési dátum: 1923
  Zeneszerző
Link: www.gyoergy-ligeti.de
 
 
1923. május 28. Dicsőszentmárton [Diciosânmartin, ma Târnăveni - Románia] - 2006. június 12. Bécs

Ligeti György magyar zsidó szülők gyermekeként született a romániai Dicsőszentmártonban, édesapja banktisztviselő, édasanyja szemorvos volt.

Gyermekkorában elsősorban a természettudományok (földrajz, kémia, matematika) iránt érdeklődött, 5 és 13 éves kora között egy képzeletbeli világot alkotott, amelyet Kylwyriának nevezett el. Viszonylag későn, tizennégy éves korában kezdett zongorázni. Ekkor komponálta első művét, egy keringőt, Grieg stílusában. Később dalokat, zongora- és kamaradarabokat (vonósnégyes, hegedű-zongora duó), valamint egy szimfóniát írt.

1941-ben érettségizett, származása miatt azonban nem vették fel a kolozsvári egyetemre, ezért 1941 és 1943 között a zenekonzervatóriumban tanult tovább Farkas Ferenc tanítványaként, Kadosa Páltól pedig Budapesten vett magánórákat. 1941-ben jelent meg először nyomtatásban műve, a mezzoszoprán hangra és zongorára írt Kineret.

1944-ben Ligetit is behívták a hadseregbe, munkaszolgálatosként Szegedre majd Nagyváradra került, többször fogságba esett, végül Kolozsvárra menekült. Ebben az időszakban komponált kórusművein (Dereng már a hajnal, Magos kősziklának, Idegen földön), elsősorban Kodály hatása érződik.

1945-tól 1949-ig a budapesti Zeneakadémián tanult, tanárai Veress Sándor, Járdányi Pál, majd Farkas Ferenc voltak, rendszeresen látogatta Kadosa Pál óráit is. 1945 szeptemberében, a felvételi alkalmával ismerkedett meg Kurtág Györggyel, akivel akivel életre szóló barátságot kötött. A főiskola elvégzése után Bárdos Lajostól zeneelemzést tanult, majd egy évet ösztöndíjasként Romániában töltött. Megnősült (első felesége Brigitte Low, egy német üzletember lánya volt), majd a bukaresti Népzenei Intézetben és Kolozsváron folytatott tanulmányokat, Arad megyében és Kolozsvár környéki falvakban népdalokat gyűjtött. 1950-ben tért vissza Budapestre, ahol - Kodály Zoltán és Kadosa Pál támogatásával - kinevezték a Zeneakadémia összhangzattan, ellenpont és formatan tanárává. 1951 tavaszán elvált Brigittétől, augusztusban pedig feleségül vette Spitz Verát (az esküvői tanú Kurtág György volt).

Magyarországon komponált művein erős Bartók-hatás érződik, kisebb mértékben, de befolyásolta Stravinsky és Alban Berg is. A legjelentősebbek a 11 rövid darabból álló tanulmány, a Musica ricercata (1951-53) zongoraciklus, a négy tételes, román népzenei elemekből táplálkozó, szimfonikus zenekarra komponált Concert Românesc (1951), a fúvósötösre írt Hat bagatell (a Musica ricercata hat tételének átirata - 1953), a Metamorphoses nocturnes címen ismert I. vonósnégyes (1953-54), valamint a Weöres Sándor verseire komponált vegyeskari művek: Éjszaka, Reggel (1955).

1956 decemberében, a forradalom leverése után elhagyta Magyarországot. Ausztriából az Egyesült Államokba akart menni, de doktorátus nélkül ez nem kaphatott volna tanári állást. Bécsben telepedett le, rövid ideig az Universal Editionnál dolgozott. 1957 elején - Herbert Eimert közbenjárásával - Kölnben négy hónapos ösztöndíjat kapott, majd a WDR elektronikus zenei stúdiójában dolgozott független munkatársként. Itt alkalma nyílt tanulmányozni korának új zenéjét, amelytől Magyarországon mindaddig teljesen el volt vágva. Megismerkedett Karlheinz Stockhausen, Pierre Boulez, Mauricio Kagel, Franco Evangelisti, Bruno Maderna, Olivier Messiaen és Michael Gottfried Koenig műveivel, érdeklődése az elektronikus zene felé fordult. Bár figyelemmel kísérte kortársai munkáit, nem csatlakozott egyik iskolához vagy irányzathoz sem, új utakat keresett. Igyekezett eltávolodni a bartóki kiindulóponttól, olyan zenei stílust alakított ki, amely mellőzi a formai sémákban, dallamokban, tonalitásban, metrumokban, periódusokban, szólamokban való gondolkodást. 1958-ban, a WDR stúdiójában realizálta egyetlen „érvényes” elektronikus zenei kompozícióját, az Artikulationt. A mű elsősorban szakmai körökben keltett visszhangot, elemeit a beszéd artikulációját követő, a stúdió színusz, fehérzaj- és impulzusgenerátorainak, valamint szűrőinek segítségével előállított szintetikus magán- és mássalhangzók alkotják.

Rövid időn belül két zenekari darabját is bemutatták: az Apparitions (1958-59) kölni bemutatója ugyan botrányba fulladt, de az Atmosphères (1961) sikere révén egész Nyugat-Európában ismertté vált. Ez utóbbiban alkalmazta először tisztán azt a polifonikus szerkesztésmódot, melyet mindvégig bonyolult, rendkívül sokszólamú textúrák és kromatikusan kitöltött hangkomplexumok jellemeznek, melyben az egyes szólamok külön-külön már nem hallhatók: mozgásaik kölcsönösen kiegészítik és kioltják egymást. Ennek eredménye egyfajta irizáló hangzás, mely belül kontrapunktikusan szerkesztett és mozgalmas, kívülről azonban statikusnak hat, a hallgató csak a hangszínek, „halmazállapotok” folyamatos, kaleidoszkóp-szerű változását érzékeli. Ezen a - Ligeti által mikropolifóniának nevezett - technikán alapul a komponista hatvanas években írott zenéjének jellegzetes hangzásvilága.

1959-től 1972-ig előadásokat tartott Darmstadtban a Nemzetközi Nyári Kurzusokon (Internationale Ferienkurse für Neue Music). 1961 és 1972 között vendégprofesszorként oktatott a stockholmi Svéd Királyi Zeneakadémián.

A kamarazenekarra komponált Fragment 1962-es müncheni bemutatóján Ligeti vezényelt, a művet a bécsi Universal Edition igazgatójának, Alfred Schleenek ajánlotta.

A Voluminát Hans Otte, a brémai rádió zenei vezetője rendelte a brémai katedrális számára. A grafikus lejegyzésű művet végül mégsem itt, hanem az amszterdami Westerkerkben mutatták be 1962-ben. Időközben Ligeti szakított az Universal kiadóval, a Volumina már a frankfurti Edition Petersnél jelent meg.

A száz metronómra komponált „Poéme simfonique” a polifonikus zenei struktúrát vizsgálja, premierje 1963-ban volt a Hilversumban megrendezett Gaudeamus Zenei Napok keretében. Ebben a műben jelenik meg először tiszta formában Ligeti egyik jellegzetessége, a mechanikus jellegű, (rosszul működő) gépezetek ketyegését imitáló zene, melyet (többek között) egy kisgyermekkorban olvasott Krúdy-novella és Chaplin Modern idők című filmje ihletett.

A három énekesre és hét hangszerre írt Aventures (1962) és Nouvelles aventures (1962-65) fonetikus lejegyzésű hangzókból áll. (A mű korábbi változata az Artikulation.) A Ligeti által „megkomponált” szöveg zenei alkotóelemmé válik, melynek szemantikai jelentése nincs, csak emocionális tartalma. A zenei gesztusok komikusan túlfokozottak, Ligeti ezt a „hadonászó”, „handabandázó” stílust „kihűlt, mélyhűtött expresszionizmusnak” hívta, melynek célja a túlzott expresszivitás révén való elidegenítés, drámai fordulatok, humor, váratlan felvillanások és megtorpanások jellemzik. A darabor eredetileg egyfajta „mini-operának” szánta, később azonban lemondott a szcenikus előadási módról.

Ligeti 1963 és 1965 között komponálta a Requiemet, melynek első vázlatait még Magyarországon jegyezte le 1953-ban. A hatalmas apparátusra írt mű egyik sajátossága, hogy nem tartalmazza a halotti mise teljes szövegét, csupán az Introitust, a Kyriét és a Szekvenciát.

Eredetileg a Requiem ötödik tételének szánta a Lux aeternát, melyet a stuttgarti Schola Cantorum felkérésére komponált 1966-ban.

1967-ben ismét kiadót váltott, ettől az évtől művei a mainzi Schott Music gondozásában jelentek meg.

A Lontano 1967-ben született, címe a térbeli és időbeli távolságra utal. Ligeti elképzelése egy lassan, de állandóan változó, hatalmas, hangzó tér volt, amely kromatikusan nem kitöltött. Ugyan konkrét idézeteket nem tartalmaz, de a darab mégis a késő romantikus korszak zenekari hangzását idézi meg.

Ligeti idegenkedett az alkalmazott művészettől, sosem komponált filmzenét. Stanley Kubrick azonban - Ligeti tudta és beleegyezése nélkül - felhasználta műveit (Atmosphères, Lux aeterna, Requiem) 2001: Űrodüsszeia című, világszerte sikeres filmjében. Bár tiszteletdíjat csak hat évig tartó pereskedés után kapott, a film nagy mértékben növelte ismertségét és később jelentős jogdíjbevételekhez juttatta. Kubrick későbbi filmjeiben (Ragyogás, Tágra zárt szemek) is felhasználta Ligeti zenéit.

Az 1967-ben született Harmonies című orgonaetűd a nem-temperált hangrendszerek iránti érdeklődéséről tanúskodik: a hangszerben a minimálisra csökkentett légnyomás következtében mikrotonális (kis szekundnál kisebb) hangközök szólalnak meg. Ligeti szavaival élve az így létrejött harmóniák „beszennyezettek”. (Korábban a Requiemben is kísérletezett mikrotonális hangközökkel.)

1967-ben megkapta az osztrák állampolgárságot.

1968-ban a svájci csembalista, Antoinette Vischer rendelt darabot Ligetitől. A Continuum is meccanico-típusú zene, feszegeti a csembalójáték motorikus határait, rendkívül sűrű, rövid impulzusokból áll, amelyek gyors mozgásuk révén a folytonosság érzetét keltik.

A II. vonósnégyes (1968) szokatlan módon öt tételből áll. Összegző jellegű mű, itt találhatók meg legtisztábban azok a jellegzetes technikák, melyeket Ligeti eddig használt (mikropolifónia, „kihűlt expresszionizmus”, meccanico, mikrotonalitás). A darab sikeréshez a La Salle vonósnégyes is hozzájárult, a zenészek az 1969-es baden-badeni ősbemutatóra csaknem egy évig készültek.

A Zehn Stücke für Bläserquintett (1968) tíz tétele közül öt egy-egy hangszer mini-versenyműve, a többi pedig ezeket köti össze, illetve foglalja keretbe.

A Ramifications-ban (1969) az előadó vonósapparátust két részre osztotta, a két csoport hangolása között negyedhangnyi különbséget írt elő. (A Ramification-t és a Lontanót Ligeti később a kevésbé jól sikerült darabjai között tartotta számon.)

1969-től 1973-ig DAAD ösztöndíjasként Berlinben tartózkodott.

A négy tételes Kamaraverseny (1969-70) tizenhárom hangszerre íródott. Több helyen is szabadságot ad az előadónak a műben, melyben újra hallhatók dallamok, a nagyon sok különböző, egyszerre megszólaló melódia egymást összekuszálja. A darabot 1970. október 1-jén mutatták be a Berliner Festwochen keretében, az Ensemble "die reihe"-t Friedrich Cerha vezényelte.

A zenekarra komponált Melodien (1971) a mikropolifonikus szerkesztésmód újabb változata; az addigi szűk ambitusú és általában szomszédos hangközöket használó szólamrajz széles ívű dallamoknak adja át helyét.

A két tételes, fuvolára, oboára és zenekarra komponált Kettősverseny (1972) mikrointervallikus, nem-temperált zene, 1972. szeptember 16-án mutatta be a Berlini Filharmonikus Zenekar Christoph von Dohnányi vezényletével.

1972-ben utazott először az Egyesült Államokba, fél évet töltött a kaliforniai Stanford Egyetemen. Megismerkedett John Chowinggal, az egyetem számítástechnikai laboratóriumának vezetőjével, aki felkeltette Ligeti érdeklődését a számítógépes zene iránt.

A Clocks and Clouds című művet 1972-73-ban komponálta nőikarra és zenekarra. A címnek (Órák és felhők) megfelelően a meccanico, „ketyegő” mozgástípus és a ködszerű, „álló” zene váltakozik, illetve megy át egymásba.

1973-ban elfogadta a hamburgi Állami Zeneművészeti és Képzőművészeti Főiskola által ajánlott tanári állást. 1989-ig tanított az intézményben zeneszerzést, ideje nagy részét a városban töltötte.

Az 1960-as évek közepétől Ligeti „mikropolifon” írásmódja fokozatosan átalakul: a zenei térben újból felbukkannak melodikus alakzatok és ritmikus folyamatok. Egyre több dallamvonalat hallunk, melyek azonban széttartóak, különböző sebességűek és eltérő metrikai-ritmikai artikuláció jellemzi őket. A San Francisco Polyphony (1974) jelenti a mikropolifónia végpontját, egyúttal a stílusváltást egy áttetszőbb, rajzosabb jellegű „új polifónia” felé.

1974-től 79-ig komponálta egész estés színpadi darabját, a Le Grand Macabre-t, amely Michael de Ghelderode meséjét veszi alapul. A mű eredetileg az Oedipus, majd a Kylwyria címet kapta - megvalósítása már hosszú ideje foglalkoztatta Ligetit. A darabot a svéd operaház rendelte, 1978. április 12-én mutatták be Stockholmban Michael Meschke rendezésében, az előadást Elgar Howarth vezényelte.
A régebbi művekhez képest nagyobb jelentőségük van a dallamoknak és a világosan megrajzolt ritmusképleteknek. Az opera sok apró kis számból, epizódból áll össze, átmenetet képez az átkomponált és a zártszámos forma között. A darabot rövid időn belül számos európai operaház a műsorára tűzte, de Ligeti általában elégedetlen volt a rendezésekkel. 1996-ban átdolgozta a művet, bizonyos szakaszokat lerövidített, átírta a hangszerelést, néhány részt kiegészített. Az új verziót 1997. július 28-án, a Salzburgi Ünnepi Játékokon mutatták be Peter Sellars rendezésében, Esa-Pekka Salonen vezényletével.

1978-ban két magyar vonatkozású csembalóművet komponált: a Hungarian Rockot Elisabeth Chojnacka, a Passacaglia ungheresét Eva Nordwall számára írta.

Egy hamburgi tanítványától kapott latin-amerikai és közép-afrikai zenéket tartalmazó felvételeket, melyek felkeltették az érdeklődését. Szenvedélyesen kutatta az Európán kívüli - elsősorban afrikai - zenei kultúrákat, amelyek megnyitották számára a bonyolult poliritmia világát, melyet addig nem ismert. Ezek az új impulzusok természetesen a műveire is hatást gyakoroltak, a komplex poliritmikus zeneszerzési technika képezte az alapját azon műveinek, melyeket az 1980-as és 1990-es években komponált. Ilyenek például a zongoraetűdök (1984-2001), melyekben Chopin, Schumann, Rachmanyinov, Debussy, valamint az afrikai xilofon- és lamellofonjáték hatásai is felfedezhetők; a Zongoraverseny, amely 1985-1988 között készült; a Hegedűverseny (1990-1992), amelyben a tiszta (nem temperált) akkordokat úgy hozta létre, hogy a zenekar bizonyos hangszereit áthangoltatta; a Brácsaszonáta, mely 1991-1994 között keletkezett.

Az Eckart Besch felkérésére 1982-ben komponált Kürttrióban poliritmikus képleteket alkalmazott, amelykhez addigi dzsesszismeretei, a szamba és az aszimetrikus balkáni népzene adta az ihletet. A darab egyes elemei Ligeti későbbi műveiben is felbukkannak.

1996-ban meghívást kapott Hágába, ekkor került utoljára kapcsolatba a számítógépes zenével. Hat hetet töltött a városban, ezalatt workshopokat tartott, a műveiből összeállított koncerteket Reinbert de Leeuw vezényelte.

A Hamburgi koncertet szólókürtre, négy vadászkürtre és kamarazenekarra komponálta. A darab megírására (a Zeit Alapítványon keresztül) Hamburg városa kérte fel abból az alkalomból, hogy Ligeti már 25 éve lakott ott.

Utolsó befejezett műve a Síppal, dobbal, nádi hegedűvel című opusz, melyet Károlyi Katalin és az Amadinda Ütőegyüttes számára, Weöres Sándor verseire komponált 2000-ben. 2002-ben végleg Bécsbe költözött, itt élt, egészen 2006. június 12-én bekövetkezett haláláig.

Ligeti György pályáján mindvégig saját utakat keresett, zeneszerzői stílusa egyedi és változatos volt. Nem gondolkodott programokban, kerülte a dogmákat, műveit nem határozta meg valamilyen általános elmélet, központi gondolat, világmagyarázat vagy mondanivaló. Nem volt egységes zenei nyelve, nézeteit, elképzeléseit folyamatosan revideálta, új problémákat vetett fel és oldott meg.


Díjak, kitüntetések:
1964 Nemzetközi Új Zenei Társaság zeneszerzőversenye (Róma) - I. díj (Apparitions)
1965 Koussevitzky Alapítvány díja (Washington)
1965 Berlin-díj (Requiem)
1966 Nemzetközi Új Zenei Társaság zeneszerzőversenye (Róma) - I. díj (Requiem)
1967 Beethoven-díj (Bonn városától a Requiemért)
1969 Nemzetközi UNESCO-verseny - I. díj (Lontano)
1972 Berliner Kulturpreis (A Berlini Művészeti Akadémia díja)
1975 Orden Pour le mérite für Wissenschaften und Künste
1975 Bach-díj (Hamburg városától)
1984 Prix Ravel (Párizs)
1984 Bartók-Pásztory-díj
1985 Prix Arthur Honegger - Chevilion Bonnaud (Párizs)
1987 Az Osztrák Köztársaság Tudományos és Művészeti Érdemrendje
1987 Bécs városának díszgyűrűje (Ehrenring)
1986 Grawemeyer-díj (Louisville, Kentucky, USA - a Zongoraetűdökért)
1988 A Hamburgi Egyetem díszdoktora
1988 ´Commandeur dans l´Ordre National des Arts et Lettres´ (Párizs)
1988 Pierre monacói herceg alapítványának zeneszerző díja (´Prix de composition musicale de la Fondation Prince Pierre de Monaco´)
1990 Goethe-Medaille, Goethe Intézet, München
1990 Leonie Sonning-díj (Koppenhága, Dánia)
1990 Osztrák Állami Nagydíj (Großer Österreichischer Staatspreis)
1991 Praemium Imperiale, Tokió
1991 A Balzan Alapítvány zenei díja (Bern / Milánó)
1993 A bostoni New England Conservatory díszdoktora
1993 Ernst von Siemens-díj
1993 A Cristoph és Stephan Kaske Alapítvány zenei díja
1993 Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (Middle Cross of the Destinguished Service Medal of the Hungarian Republic)
1993 Bécs városának díja
1995 A Svéd Királyi Zeneakadémia Rolf Schock zenei díja
1996 A Nemzetközi Zenei Tanács (UNESCO-IMC - International Music Council) zenei díja
1996 A Jeruzsálemi Wolf Alapítvány díja
2000 Commandeur de l´Ordre de Mérite Culturel de Monaco
2000 A Jenny és Antti Wihuri Alapítvány Sibelius-díja (Helsinki)
2001 Az Inamori Alapítvány Kiotó-díja (Japán)
2001 A Royal Philharmonic Society Zenei Díja (Kamara kategória, Síppal, doppal, nádihegedűvel)
2003 Medaille für Kunst und Wissenschaft (Hamburg)
2003 Frankfurt városának Theodor W. Adorno díja
2003 Kossuth-díj
2003 Az Académie Charles Cros és a Francia Köztársaság Elnökének Nagydíja (Grand Prix du Président de la République of the Académie Charles Cros)
2004 A Svéd Királyi Zeneakadémia Polar-díja (Stockholm)
2005 Frankfurter Musikpreis



Akadémiai és egyéb tagságok:
1964 Svéd Zenei Akadémia - tag
1968 Berlini Művészeti Akadémia - tag (1992-ben kilépett)
1969 Musikverein für die Steiermark - tiszteletbeli tag
1971 Freie Akademie der Künste, Hamburg - tag
1978 Bajor Szépművészeti Akadémia, München - tag
1984 American Academy and Institute of Arts and Letters - tiszteletbeli tag
1984 International Society for New Music - tiszteletbeli tag
1988 Hamburgi Egyetem - díszdoktor
1989 Hochschule für Musik und darstellende Kunst in Graz - tiszteletbeli tag
1990 Freie Academy der Künste of Hamburg - tiszteletbeli tag
1990 Osztrák Zeneszerzők Egyesülete - tiszteletbeli tag
1990 Accademia Nazionale di Santa Cecilia, Róma - tiszteletbeli tag
1990 Osztrák Művészeti Szenátus - tag
1990 Real Academia de Bellas Artes, Granada - levelező tag
1991 Royal Philharmonic Society, London - tiszteletbeli tag
1992 Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia - tag
1992 Royal Academy of Music, London - tiszteletbeli tag
1993 New England Conservatory, Boston - díszdoktor
1993 Academia Scientarium et Artium Europae - rendes tag
1995 American Academy of Arts and Sciences - tiszteletbeli tag
1997 Academia Românǎ - tiszteletbeli tag
1998 Académie des Beaux Arts, Párizs - "Associé étranger"
2003 Konzerthausgesellschaft, Bécs - tiszteletbeli tag

Forrás:
- Roelcke, Eckhard. Találkozások Ligeti Györggyel. Beszélgetőkönyv. Budapest: Osiris Kiadó (2005)
- Várnai Péter: Beszélgetések Ligeti Györggyel. Budapest: Zeneműkiadó. 1979.
- Schott Musik - www.schott-music.com

Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
BonBon Matiné zeneszerzői pályázat
Budapest
Beethoven Budán - I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny pályázati felhívása
Beethoven Budán Fesztivál
Zenetanári továbbképzés – szakmai nap 3/3.
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek