Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kadosa Pál


Zeneszerző

Születési hely
Léva
Születési dátum
1903

 
1903. szeptember 6., Léva - 1983. március 30., Budapest

Kadosa Léván, a ma Szlovákiához tartozó kisvárosban született 1903. szeptember 6-án. Édesapját korán elveszítve kisiskolás éveit Nagyszombaton töltötte a nagyszülőknél, s itt tette meg első lépéseit a zongora mellett is. 1918-ban édesanyja újra férjhez ment, s a családjával Budapestre költöző tizenöt éves fiatalember ezúttal komolyan belevágott a zenei stúdiumokba: előbb Pál Ilona zongoraóráit látogatta szorgalmasan, majd három évvel később a Zeneakadémián már a kor legnagyobb hazai muzsikusaitól leste el a zongorázás (Székely Arnold, Keleti Lili), a kamarazene (Weiner Leó), és a zeneszerzés (Kodály Zoltán) fortélyait. A „Sturm und Drang”-korszakát élő ifjú Kadosa azonban nem érte be a muzsikával: festeni és rajzolni tanult, valamint az irodalmi élet szereplőivel is szoros kapcsolatokat ápolt. Még nincs húsz éves, amikor I. zongoraszvitjével zeneszerzőként is a nyilvánosság elé lépett, a budapesti bemutatkozást pedig már 1925-ben követte két opuszának berlini bemutatója. 1927-től a két világháború közötti időszak legendás hírű – s épp Kadosa születésének évében alapított – intézetében, a Fodor Zeneiskolában tanított zongorát: az itt töltött másfél évtized pedagógiai tapasztalatai majd évtizedekkel később, a Zeneakadémia tanszakvezető tanáraként hozzák meg igazi gyümölcsüket. Kadosa 1928-ban a Modern Magyar Muzsikusok alapító tagja, majd 1932-től az Új Magyar Zeneegyesület meghatározó alakja. Az egyik legjelentősebb európai zeneműkiadó, a mainzi Schott ekkoriban már tucatnál is több Kadosa-művet tartott a katalógusában, az ígéretes kapcsolatnak azonban a náci rezsim hatalomra jutása véget vetett. A viharfelhők idehaza is gyülekeztek: Kadosát a háború sötét évei előbb a tanítás lehetőségétől fosztják meg, majd a munkaszolgálat alatt átélt embertelenségek kis híján életétől is.

Kadosa azonban szerencsére nem jutott Radnóti sorsára, és a háborút követő években az új zenei intézményrendszer egyik legaktívabb közszereplőjévé vált A Művészeti Tanács elnökhelyettese (1945és 1949 között), a Magyar Zeneművészek Szövetségének elnökségi tagja (több ízben elnöke is), a Szerzői Jogvédő Hivatal és a nemzetközi szerzői jogi testület zenei bizottságának (CISAC) elnöke – s a lista korántsem teljes. Már 1945-től a Zeneakadémia zongora tanszakának tanára, később vezetője lett: több évtizedes tanári pályafutása során olyan világhírű muzsikusok tanára, akiket ma a hazai és a nemzetközi zenei élet ünnepelt kiválóságaiként tartunk számon. Csak néhány név közülük: Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Ránki Dezső, Schiff András. Mindezek mellett azért jutott idő a kottapapírra is, s bár Kadosa alig másfél évtizede még a tömegdalok révén már az általános iskolákban is jelen volt, azóta csak elvétve hallani műveit. Kadosa nyolc szimfóniát és egy Kamaraszimfóniát, négy zongora-, két hegedű- és számos egyéb versenyművet, az 1951-ben bemutatott (Jókai novellája alapján született) Huszti kaland c. kétfelvonásost, valamint számtalan kamara-, zongora- és kórusművet komponált.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2001 Kadosa Pál: Zongoramuzsika
(Kadosa, Pál: Piano Music)
Hungaroton HCD 31981 Saját
 
Cím Típus Dátum
11 könnyű darab gitárra Szólóhangszerre 1960
12 kis gyermekdarab, Op. 35/b Szólóhangszerre 1944
24 könnyű technikai tanulmány Szólóhangszerre 1964
26. vers Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
3 Tristia, Op. 38/b Szólóhangszerre 1948
55 kis zongoradarab Szólóhangszerre 1960
6 bagatell Kamarazene 1964
61. vers Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
A béke katonái, Op. 41/c Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1950
A gellérthegyi szabadságszobor három alakjára Kórusra és kamarazenekarra 0
A hegyi tolvaj Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1923
A huszti kaland, Op. 40 Opera 1950
A nép nevében Férfikarra 0
A reggel Vegyeskarra 0
A szennai lipisen Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
A tréfás juhász, Op. 24/d Férfikarra 1935
A végtelen ég alatt Vegyeskarra 0
Ady-dalok, Op. 46/c Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
Aki szép lányt akar venni Gyermekkarra 0
Al Fresco, Op. 11/a Szólóhangszerre 1929
Ale menschen tanzen / Minden ember táncol Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Altató Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1924
Amul is garvén a Masse Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Annyi bánat a szívemen Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Aranyhalak Szólóhangszerre 0
As der Rabi Elimalech Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Augusztus 20. Kórusra és zenekarra 0
BACH Toccata Szólóhangszerre 0
Ballada Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Becsület és dicsőség, Op. 1951 Kísérőzene 1951
Bordal Férfikarra 0
Bányák mélyén dolgozunk mi Férfikarra 0
Békedal Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Capriccio, Op. 23/h Szólóhangszerre 1935
Cibavit eos Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Concertino, Op. 27 Concerto 1937
Concertino, Op. 29 Concerto 1939
Concerto vonósnégyesre és kamarazenekarra, Op. 26 Concerto 1936
Csendes dalok, Op. 46/b Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
Csák Máté földjén Vegyeskarra 0
Cú, föl édes lovam Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Dal a győzhetetlen táborról Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Dalok magyar klasszikusokra, Op. 46/a Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
De Amore Fatali, Op. 31 Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1940
Elmentek a cigányok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Elvetettem Férfikarra 0
Epigrammák, Op. 3 Szólóhangszerre 1926
Erev shabat Férfikarra 0
Esze Tamás komája Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 0
Favágó Férfikarra 0
Fehér László Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1924
Felhők Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Föltámadott a tenger Férfikarra 0
Fúvósötös, Op. 49/a Kamarazene 1954
Goriot apó Zene rádiójátékhoz 0
Gyászóda 1945 október 6.-ra, Op. 36/a Zenekari mű 1945
Gyöngykagyló Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Győz a terv! Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Haszid dalok, Op. 24/g Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1935
Hat kis prelúdium, Op. 35/a Szólóhangszerre 1937
Hat kórusdal Arany János verseire, Op. 67 Vegyeskarra 1969
Hat népdal, Op. 23/b Szólóhangszerre 1937
Hat zongoradarab Szólóhangszerre 1924
Határőrdal Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Hegedű-zongora darabok Kamarazene 0
Hej galambom, galambom Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1924
Hej, iharfa! Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Hullámzó vetés közt Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Három Petõfi-dal, Op. 44/b Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
Három Radnóti-dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1961
Három dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Három etűd, Op. 1, No. 5 Szólóhangszerre 1924
Három kis zongoradarab Szólóhangszerre 1965
Három kis zongoradarab BACH nevére Szólóhangszerre 0
Három könnyű szonatina, Op. 18/a Szólóhangszerre 1931
Három magyar népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Hét Petőfi-dal, Op. 44/a Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
Hét bagatell - Magyar táncok és dalok, Op. 1, No. 4 Szólóhangszerre 1923
Hét dal József Attila verseire, Op. 60 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1964
I. Divertimento, Op. 20/a Zenekari mű 1934
I. Hegedűverseny, Op. 19 Concerto 1932
I. Szimfónia, Op. 33 Szimfonikus zenekarra 1942
I. Vonósnégyes, Op. 22 Kamarazene 1935
I. Zongoraszonáta, Op. 7 Szólóhangszerre 1926
I. Zongoraverseny, Op. 15 Concerto 1931
I. vonóstrió, Op. 12 Kamarazene 1930
II. Divertimento, Op. 20/b Zenekari mű 1935
II. Hegedűverseny, Op. 32 Concerto 1941
II. Szimfónia (Capriccio), Op. 39 Szimfonikus zenekarra 1948
II. Szonáta hegedűre és zongorára, Op. 58 Kamarazene 1962
II. Vonósnégyes, Op. 25 Kamarazene 1936
II. Zongoraszonáta, Op. 9 Szólóhangszerre 1927
III. Szimfónia (Sinfonia romantica), Op. 50 Szimfonikus zenekarra 1955
III. Vonósnégyes, Op. 52 Kamarazene 1957
III. Zongoraszonáta, Op. 13 Szólóhangszerre 1930
III. Zongoraverseny, Op. 47 Concerto 1953
IV. Szimfónia, Op. 53 Vonószenekarra 1959
IV. Zongoraszonáta, Op. 54 Szólóhangszerre 1960
IV. Zongoraverseny, Op. 63 Concerto 1966
IV. Zongoraverseny, Op. 63 Concerto 1966
Ifjúsági szvit zenekarra Szimfonikus zenekarra 1962
Improvizáció Kamarazene 1957
Irren ist Staatlich - Lehrstück, Op. 17 Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1931
Kaleidoszkóp, Op. 61 Szólóhangszerre 1961
Kamaraszimfónia 13 hangszerre, Op. 10 Ensemble 1929
Ki-ki derül, meg beborúl Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1924
Kis szvit Kamarazene 1967
Kis szvit zongorára, Op. 23/e Szólóhangszerre 1935
Kis szvit, Op. 16/a Szólóhangszerre 1931
Kis szvit, Op. 16/e Kamarazene 1931
Kis szvit, Op. 49/c Kamarazene 1954
Kodály-köszöntő (Variációk egy Kodály témára) Szimfonikus zenekarra 1962
Két bicinium Gyermekkarra 0
Kétszólamú kánonok, Op. 24/e Kórusmű a cappella 1935
Lel shabat Férfikarra 0
Magyar népdalok, Op. 16/c Kamarazene 1931
Magyar népdalszvit, Op. 24/c Kórusmű a cappella 1936
Magány ül fölöttem Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1926
Megy az eke Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1957
Megérett a cseresznye Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1923
Meredek a Duna partja - Dal Sztálinvárosról Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Mezei csokor - Szvit kamarazenekarra, Op. 42/a Kamarazenekarra 1951
Mint a fény Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Májusköszöntő Vegyeskarra 0
Májusköszöntő zongorára Kamarazene 0
Március fia, Op. 45 Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1952
Március-nyitány, Op. 36/b Zenekari mű 1948
Módri szikla Zene rádiójátékhoz 0
Nem tudnak a fák aludni, Op. 8 Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1926
Nyolc dal, Op. 24/a Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1936
Nádihegedű, Op. 16/f Kamarazene 1931
Négy caprichos, Op. 57 Szólóhangszerre 1961
Négy dal, Op. 4 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1926
Négy dal, Op. 68 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1971
Négy duett, Op. 16/b Kamarazene 1931
Négy etűd Szólóhangszerre 0
Négy hegedűdarab Szólóhangszerre 0
Négy orgonadarab Szólóhangszerre 0
Népdal Vegyeskarra 0
Népdal-kantáta, Op. 30 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1939
Népdalszvit, Op. 21 Szólóhangszerre 1934
Partita, Op. 14 Kamarazene 1931
Partita, Op. 34 Szimfonikus zenekarra 1944
Pian e Forte - Zenekari szonáta, Op. 59 Szimfonikus zenekarra 1962
Pillanatképek, Op. 69 Szólóhangszerre 1971
Propaganda Szólóhangszerre 1924
Puciné Vegyeskarra 0
Rapszódia, Op. 28/a Szólóhangszerre 1938
Regős ének, Op. 24/b Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1935
Ringató Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Rohanunk a forradalomba Kórusra és zenekarra 0
Rádió szünetjel Kísérőzene 0
Sheela achat Férfikarra 0
Sinfonietta zenekarra, Op. 70 Szimfonikus zenekarra 1974
Solem Aléchem Vegyeskarra 0
Sonatina in B - zongorára Szólóhangszerre 1959
Sonatina in C - zongorára Szólóhangszerre 0
Szabadság, szerelem Férfikarra 0
Szefárd népdalok, Op. 24/h Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1935
Szerenád kamarazenekarra (pour prendre congé), Op. 65 Kamarazenekarra 1967
Szonatina hegedűre és zongorára, Op. 49/b Kamarazene 1954
Szonatina magyar népdalokra, Op. 23/d Szólóhangszerre 1935
Szonatina, Op. 11/b Szólóhangszerre 1928
Szonatina, Op. 2/a Szólóhangszerre 1923
Szonatina, Op. 2/b Szólóhangszerre 1924
Szonatina, Op. 2/c Kamarazene 1923
Szonatina, Op. 56 Kamarazene 1961
Szonáta hegedűre és zongorára, Op. 5 Kamarazene 1926
Szonáta, Op. 37 Kamarazene 1947
Sztálin esküje - Kantáta, Op. 41/b Kórusra és szólóének(ek)re 1950
Sztálin köszöntése Kórusra és szólóének(ek)re 0
Szvit vonószenekarra Vonószenekarra 0
Szvit zenekarra, Op. 48 Szimfonikus zenekarra 1954
Szvit, Op. 6 Kamarazene 1926
Szép szabadság Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Sárga kukoricaszár Férfikarra 0
Süss fel, munka napja Gyermekkarra 0
Tanulmány zongorára Szólóhangszerre 0
Teljesíthető kívánság Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Tempo di Minuetto Szólóhangszerre 0
Terjed a fény - Kantáta, Op. 41/a Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1950
Toccatina, Op. 23/g Szólóhangszerre 1935
Tollrajzok, Op. 38/c Szólóhangszerre 1948
Trió hegedűre, csellóra és zongorára, Op. 49/d Kamarazene 1955
Tíz bagatell zongorára, Op. 51 Szólóhangszerre 1957
Tíz kis zongoradarab, Op. 23/c Szólóhangszerre 1936
Ujjgyakorlat kezdő zongorázóknak Szólóhangszerre 1922
V. Szimfónia (Simfonia Breve), Op. 55 Szimfonikus zenekarra 1961
VI. Szimfónia, Op. 62 Szimfonikus zenekarra 1966
VII. Szimfónia, Op. 64 Szimfonikus zenekarra 1967
VIII. Szimfónia, Op. 66 Szimfonikus zenekarra 1968
Vágyak és tettek Kórusmű kísérettel 0
Zenekari darab, Op. 28/b Szimfonikus zenekarra 1937
Zongoradarab Szólóhangszerre 1924
Zongoradarabok Szólóhangszerre 0
Zongoramuzsika Szólóhangszerre 1921
Zongoraszvit, Op. 1, No. 1 Szólóhangszerre 1922
Zongoraszvit, Op. 1, No. 2 Szólóhangszerre 1923
Zongoraszvit, Op. 1, No. 3 Szólóhangszerre 1923
Zsidó katonadalok, Op. 24/f Vegyeskarra 1935
Zöldül a lomb Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Ábránd Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Édes jó anyám Vegyeskarra 0
Éli johu hánori Vegyeskarra 0
Élni, élni gyönyörű Kórusra és szólóének(ek)re 0
Épül az ország Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1949
Öt etűd, Op. 23/f Szólóhangszerre 1935
Öt kis ritmustanulmány, Op. 16/d Kamarazene 1931
Öt vázlat, Op. 18/b Szólóhangszerre 1931
Úttörő induló Gyermekkarra 0