BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Debreceni Kölcsey Kórus (Kölcsey Choir of Debrecen)
Név: Debreceni Kölcsey Kórus (Kölcsey Choir of Debrecen)
Alakulás éve: 1979
 
1979 februárjában kezdte meg munkáját a főként középiskolás leányokból álló együttes Tamási László karnagy vezetésével. Legfőbb célkitűzésük a zene örömteli művelése révén olyan közösségi létforma kialakítása, amely mind a színpadon, mind a napi életben minőségi emberi kapcsolatokat hoz létre, életre szóló élményt jelenta kórustagok és közönségük számára. A kórus munkáját Duffek Mihály zongoraművész segítette, aki korrepetítorként és számos hangverseny zongorakísérőjeként egyaránt tészt vett a kórus fejlesztésében.

A kórus repertoárja kezdettől fogva igen színes, hiszen a kórusirodalom minden korszakát átfogja. A lelkes közösség ugyanolyan érdeklődéssel fordult a gregorián stílus felé, mint a reneszánsz, a barokk, a romantika és a XX. század zenéje felé. A magyar kortárs kórusmuzsika kiemelten fontos és felelős feladatot ad a kórusnak, hiszen számos magyar szerző kórusművének ősbemutatója fűződik a Kölcsey Kórushoz.

A hazai koncertpódiumokon túl Európa számos országában ismerik az együttest: Finnországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Görögországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában vett részt koncertturnékon, kórusversenyeken. Az USA-ban, Arizonában egyhónapos hangversenykörúton mutatta be az együttes a magyar kóruskultúra remekeit.

A hazai és nemzetközi versenyeken (Debrecen, Budapest, Pécs, Llangollen, Celje, Arezzo, Gorizia, Preveza, Barcelona, Neuruppin) nyújtott kimagasló teljesítményt nagyszámú 1., 2., 3. díj és különdíjak igazolják. A kórus rádiófelvételei, élő adásban adott hangversenyei és CD-lemezei, Kiváló Együttes, Hangversenykórus "summa cum laude" (1999) minősítése jelzi azt a szakmai rangot, amellyel a kóruséletben jelen van a Kölcsey Kórus.

1998 óta a kórus tevékeny részt vállal a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának karvezető képzésében: gyakorló kórusként fogadja a leendő kórusvezetőket. Szintén a Konzervatóriumhoz kötődik rendszeres részvétele a Bárdos Szimpóziumokon, amelyek a magyar kórusszakma kiemelten rangos eseményei.
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
BonBon Matiné zeneszerzői pályázat
Budapest
Beethoven Budán - I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny pályázati felhívása
Beethoven Budán Fesztivál
Zenetanári továbbképzés – szakmai nap 3/3.
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek