|
Ötévesen kezdte klasszikus zenei tanulmányait. 1979-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán. Éveken keresztül a Zeneakadémia művésztanára volt, jelenleg a Jazz Tanszék vezetője. Zeneszerzőként 1978 óta dolgozik, s hamarosan itthon és külföldön is ismert előadóvá vált koncertező muzsikusként és lemezek közreműködőjeként egyaránt. Fellépett és mesterkurzusokat tartott egyebek közt Londonban (a Royal Festival Hallban), Hamburgban, Berlinben, Frankfurtban, Stockholmban, Amsterdamban, Helsinkiben, Koppenhágában, Kölnben, Bécsben, Athénban, Ankarában, Kairóban, Duisburgban, Essenben, Freiburgban stb. Kontinentspiel című művével mind a Kaliszi Nemzetközi Jazz-zongoraversenyt (1981), mind a Magyar Rádió Nagydíját (1986) megnyerte. 1989-ben eMeRTon-djíat kapott mint az Év Zongoristája, 1991-ben Dance Music című albuma pedig az Év Lemeze lett. Közel két évtizedes munkássága alatt több mint 40 alkalmazott művet komponált a televíziónak, színházaknak és filmekhez. Saját műveiből 28 lemez, illetve CD-lemez készült.
|