Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Deseő Csaba


hegedű

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1939

 
1939. február 15. Budapest

Hegedűművész, jazzmuzsikus.

Zenei tanulmányait tíz éves korában kezdte, majd a Budapesti Zenei Gimnáziumban, illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában folytatta. 1961-ben kapott diplomát.

1966-ig zeneiskolai hegedűtanár, 1967-től 1999-ig a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagja volt. Ferencsik János, Kobayashi Ken Ichiro főzeneigazgatósága idején számtalan koncert résztvevője Magyarországon és a világ számos országában Japántól az Egyesült Államokig. Jazzmuzsikusként 1963-ban mutatkozott be első együttesével a legendás budapesti Dália klubban. Ezután rendszeresen fellépett koncerteken, valamint a Magyar Rádióban és Televízióban. Első külföldi fesztiválszereplése 1966-ban volt a jugoszláviai Bledben, még abban az évben fellépett a Prágai Nemzetközi Jazzfesztiválon és a Varsói Jazz Jamboree-n.

Első saját nagylemeze 1975-ben jelent meg Nyugat-Németországban Four String Tschaba címmel. Partnerei német, angol és svéd muzsikusok voltak, a felvételen Deseő Csaba hegedűn és mélyhegedűn is játszott. Az eltelt évtizedekben négy LP-t és hat CD-t készített magyar és külföldi zenészekkel. A hetvenes évek óta rendszeres vendégszólistája a zágrábi vibrafonos Bosko Petrovic együttesének.

Változó összeállítású zenekarokat vezet, fontosabb partnerei az 1980-as években a zongorista Gárdonyi László, a vibrafonos Kruza Richárd, a gitáros Kovács Andor, a bőgős Berkes Balázs, és a dobos Kőszegi Imre voltak. 1990 óta fiatal budapesti muzsikusokkal dolgozik, a gitáros Gyárfás István triójával, valamint György Ákos és Cseke Gábor zongoristákkal. Vendégszólistaként redszeresen fellép a Benkó Dixieland Band és a Budapest Ragtime Band koncertjein. Az elmúlt évtizedekben olyan neves sztárokkal is együtt játszott, mint Jean-Luc Ponty, John Lewis, Jiggs Whigham, Martin Drew, Dusko Gojkovic, Tony Lakatos, Szabó Gábor, Pege Aladár és Tommy Vig.

Deseő Csabát 2007-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, 2009-ben Artisjus-díjat kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

Letölthető sajtófotó (3,2 MB)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1964 Modern jazz IV-V. - Anthology 64 Hungaroton LPX 7279-80
1967 Modern jazz VI. - Anthology 67 Hungaroton LPX 17372 LP
1968 Modern jazz VII. - Anthology 68 Hungaroton LPX 17392 LP
1969 Modern jazz VIII. - Anthology 69 Hungaroton LPX 17406
1973 Modern Jazz Anthology X. Hungaroton SLPX 17441 LP
1975 Four String Tschaba MPS 20 22366-3 Saját
LP
1976 With Pain I was Born Jugoton LSY-68035
1977 Csaba Deseő Jazz Quintet & Friends: Ultraviola Hungaroton PDKCD0050 Saját
1979 Debreceni Jazz Együttes
(Debrecen Jazz Group)
Hungaroton SLPX 17550
1980 Strings and Bones III ORF WM 20 054
1984 Blue String Hungaroton SLPX 17823 Saját
LP
1985 Nuages / Felhők Hungaroton SLPX 17910
1988 Oui Hungaroton SLPX 37123
1993 The Swinging Violin of Csaba Deseő Jazzette BPCD 026 Saját
1995 Mercy, Mercy, Mercy Pannon Jazz PJ 1010
1995 Csaba Deseő: Magic Violin Pannon Jazz PJ 1001 Saját
1997 Robog az úthenger
(Swinging Steam Roller)
Pannon Jazz PJ 1030
1997 Something New, Something Old Pannon Jazz PJ 1027 Saját
2000 Keep Cool Pannon Jazz PJ 1043 Saját
2000 Gitár-dob párbaj
(Guitar-Drums Battle)
Hungaroton HCD 71010 Jazz History 3.
2001 Éjfél Már
(It's Midnight)
Hungaroton HCD 71044
2001 Funky Violin Hungaroton HCD 71045 Saját
Válogatás / Hungarian Jazz History 5.
2004 Most és akkor
(Now and then)
Pannon Jazz PJ 1055
2004 Deseő Csaba & Gyárfás István Trió: Mese
(Deseő Csaba & Gyárfás István Trió: Tale)
Drum-Art
2004 Mese
(Tale)
Magánkiadás Drum Art 2003/1 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2006 Old Amsterdam Magánkiadás STS-CD-044
2006 Benkó Dixieland Band: A jazz születésétől napjainkig - 5. rész (1953-2005) Bencolor BEN-CD 5429
2006 Best of Benkó Dixieland Band - 2006 Bencolor BEN-CD 5445
2007 Annyi arc ismerős Magánkiadás BRBCD009
2010 Jazz Hungaricum CD 6 - Jazzhungarians around the world Volume II Pannon Jazz PJ 1066