Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bolla Gábor


szaxofon

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1988
Együttes

 
Bolla Gábor 1988-ban született Budapesten. 10 éves korában kezdett klarinétozni, 2000-ben az Országos Klarinétversenyen első helyezést ért el. Erre az időszakra tehető, hogy érdeklődése a jazz felé fordult, s egy év múlva már mind tenor-, mind szopránszaxofonon játszott.

2003-ban a Montreux-i Jazzfesztivál Szaxofonversenyén, 2004-ben pedig a Londoni Jazzfesztivál versenyén a középdöntőig jutott. Többször fellépett Londonban, valamint Bilbao, Bukarest, Delhi, Bombay és Szentpétervár fesztiváljain. 2004 végén Bécsben neki ítélték a Hans Koller-díjat, a Vienna Art Orchestra pedig meghívta készülő lemezére mint közreműködő szólistát.

A Bolla Gábor Quartet (melyben jelenleg Szakcsi Lakatos Róbert zongorázik, Oláh Zoltán bőgőzik és Mohay András dobol) a szaxofonos 15. születésnapján alakult. "Így játszunk mi" című debütáló lemezükön Billie Holiday, Thelonious Monk, John Coltrane és Miles Davis számai, valamint Bolla és Cseke Gábor szerzeményei szerepelnek - utóbbiak minősége nem marad el a nagy mesterek darabjaiétól. Fiatal koruk ellenére a zenekar tagjai mind a magyar jazzélet meghatározó előadói.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2004 Bolla Gábor: Így játszunk mi
(Bolla, Gábor: The Way We Play)
Magánkiadás BOLLA 001 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2008 Balázs Elemér: Mindig az a perc 2.
(Balázs Elemér: Always That Moment 2.)
BMC Records BMC CD 149
2010 Integro / Grandeur BMC Records BMC CD 177
2010 Lamm Dávid: 1st the 1 (... then the other) X-produkció XP042
2011 Barcza Horváth József: Garden of Myths Fonó Records FA 268-2