Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Horváth Barnabás


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1965

 
Horváth Barnabás 1965. március 29-én született Budapesten. Zuglóban, ének-zene tagozatos általános iskolában kezdte zenei tanulmányait. 1973-79 között hat éven át tanult zongorázni a XIV. kerületi Állami Zeneiskolában. 1979-ben felvételt nyert a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakára, Fekete Győr István osztályába. 1983-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán előbb Soproni József, majd Bozay Attila tanítványa volt. 1990-ben zeneelmélet tanári oklevelet szerzett. Zeneszerzői diplomahangversenyét 1995-ben tartotta. 2011-ben DLA fokozatot szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

1991-től 2006-ig a Szegedi Konzervatóriumban (ma: Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar), 2001-től 2010-ig pedig a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zenei Intézetében tanított. 2008 óta Szombathelyen, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Zenei Intézeti Tanszékének zeneelmélet tanára, főiskolai docens.
Zeneszerzői pályafutásának eddigi termése több mint 60 kompozíció: kórusművek, dalok, szólóhangszerre írott művek, kamaradarabok és néhány nagyobb apparátusra írott mű. Műveivel több zeneszerző-versenyen nyert különböző díjakat.

Horváth Barnabás tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Zeneművészeti Társaságnak. Magyarországon kívül az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztriában, Belgiumban, Belorussziában, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban hangzottak el művei.


Díjak:
1992 Florilège Vocal de Tours zeneszerző pályázata /F/, II. díj
1993 Liberális Szegedért Alapítvány zeneszerző pályázata, II. díj
1994 Jihlavai Zeneszerző verseny /Cz/, I. díj
1996 I. Budapesti Kórusverseny zeneszerző pályázata, II. és III. díj
1998 Kecskeméti Kodály Intézet zeneszerző versenye, II. díj
2000 Szilágy Társaság egyházzeneszerzői versenye, Zilah /RO/, I. díj

Kodály Zoltán zenei ösztöndíj, 1992, 1993, 1994
 
Cím Típus Dátum
21 gyermekkar Gyermekkarra 2001
4 nm (3 fuvolára) Filmzene 1990
A csárdást járó csizma – Mese zenével, Fésűs Éva meséje alapján Színházi zene 2004
A csárdást járó csizma – Szvit ifjúsági vonós zenekarra Vonószenekarra 2006
A kis Jézus aranyalma Nőikarra 2000
A kis Jézus aranyalma - Három szólamú vegyeskarra Vegyeskarra 2011
A víz arcai Szólóhangszerre 2015
Albumlapok - Zongorára Szólóhangszerre 2010
B.P. Bp.-en (Behár Pál Budapesten) - Három vázlat mélyhegedűre Szólóhangszerre 1991
Bevezetés és Passacaglia D. Buxtehude témáira Szólóhangszerre 2012
Boldogságtöredék - Hegedűre és gordonkára Kamarazene 1988
Boldogságtöredék - Vonóstrióra Kamarazene 2000
Capriccio – 6 szólamú vegyeskarra, Kovács András Ferenc versére Vegyeskarra 2007
Ceruzarajzok - Három zongoradarab Szólóhangszerre 1987
Chansons populaires - Zongorára Szólóhangszerre 2007
Con anima – Három kórustétel Esterházy Pál emlékezetére Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2009
Concerto in memoriam A. Vivaldi Concerto 2000
Csacsi dalok – Kosztolányi Dezső tréfás rímeire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Egy dallam körutazása - Kvintett Kamarazene 1997
Falánk remény Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 0
Fanfár – 2 trombitára és 2 harsonára Kamarazene 2008
Fantázia szóló gordonkára Szólóhangszerre 1984
Fekete-piros dal – Petőfi Sándor költeményére Vegyeskarra 1989
Gyermekdal-feldolgozások – Harsonára zongorakísérettel Kamarazene 2007
Gyöngyszínű fák Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Hangsorok Szólóhangszerre 2012
Hat bagatell - Zongorára Szólóhangszerre 1989
Hat dal magyar költők verseire, angolul Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
Hat etűd két hegedűre és két brácsára Kamarazene 2006
Hegedűpartita Szólóhangszerre 0
Hommage á Szervánszky – Hegedűre és zongorára Kamarazene 2001
Három dal Radnóti Miklós verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2000
Három dal Székely Magda verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1988
Három dal Tóth Árpád verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Három könnyű darab fagottra és zongorára Kamarazene 2005
Három könnyű darab gordonkára és zongorára Kamarazene 1998
Három nőikar Kányádi Sándor verseire Nőikarra 1993
Három tanulmány mélyhegedűre Szólóhangszerre 0
Három vegyeskar Szép Ernő verseire Vegyeskarra 1998
Hát Anna hol jár? Nőikarra 1998
Hét kis hegedűduó Kamarazene 1986
Hét mese – Székely Magda verseire Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1995
Hű pásztorunk Nőikarra 2009
Iniciálék - Kamarazenekarra Kamarazenekarra 1988
Kyrie és Sanctus-Benedictus – Szoprán hangra és orgonára Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1998
Két cimbalom-kvartett Kamarazene 2000
Két dal Ady Endre verseire – Basszbariton hangra és zongorára Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2004
Két genfi zsoltár Nőikarra 2009
Két huhogós Kamarazene 1993
Két poéma – Elek Szilvia versei nyomán Kamarazene 2011
Les vitraux – Hangszalagra Zene magnószalagra 1987
Libakerti Albert sóhaja – Tóth Árpád hírlapi rögtönzésére Vegyeskarra 1986
Lírai zongoradarabok Szólóhangszerre 2000
Magány két szólamra – Dalciklus Sulyok Gizella verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1998
Menetrend szerinti zene Zene magnószalagra 1988
Mise – Vegyeskarra, orgonakísérettel Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1991
Mundi renovatio Nőikarra 1996
Mária-ének – Morlas-i Bernát himnuszára Vegyeskarra 2008
Nyolc könnyű duó - Hegedűre és brácsára Kamarazene 1992
Négy dal Radnóti Miklós verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Négy dal Ugró Béla verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1996
Négy dal angolul, magyar költők verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
Négy magánvélemény - Fagottra Szólóhangszerre 1992
Négy magánélmény fagottra Szólóhangszerre 1992
Négy négykezes - Zonográra, négy kézre Kamarazene 1999
Négy nőikar Nőikarra 2007
Négyszög - Fúvósnégyesre Kamarazene 1995
Népdalok - Szóló hárfára Szólóhangszerre 2006
Partita - Szóló gordonkára Szólóhangszerre 1995
Passacaglia in Mi Kamarazene 2000
Pastorale - Fuvolára és zongorára Kamarazene 2010
Pengetve és kalapálva – Két etűd 2 cimbalomra Kamarazene 1997
Quieto – Cimbalomra és kamaraegyüttesre Kamarazene 1998
Rengeteg Csillaga Nőikarra 2004
Rengeteg Csillaga - Vegyeskar Kovács András Ferenc versére Vegyeskarra 2005
Rimifiszi Nőikarra 1993
Sinfonietta - Szimfonikus zenekarra Szimfonikus zenekarra 1995
Szerenád 17 vonóshangszerre Vonószenekarra 2002
Szomorúk az idők - Petőfi Sándor versére Vegyeskarra 1996
Szvit szóló fuvolára Szólóhangszerre 2007
Szőttes - Fúvószenekarra Fúvószenekarra 1996
Süni Dani Gyermekkarra 2003
Témotetta Nőikarra 1998
Tündérmenet - Dalciklus Dsida Jenő verseire Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 0
Veni Sancte Spiritus – Pünkösdi kantáta gyermekkarra, szólóhangokra és kiszenekarra Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2002
Veni Sancte Spiritus – Pünkösdi kantáta gyermekkarra, szólóhangokra és zongorára Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2002
Vonósnégyes Kamarazene 1990
Zongoraszvit Szólóhangszerre 2023
Zsoltártöredékek Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2010
Átirat - 2 Kossuth-nóta - Háromszólamú furulyazenekarra Ensemble 0
Átirat - 8 Brahms-dal – Mezzoszoprán hangra és vonószenekarra Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2006
Átirat - Alekszandr Szkrjabin: 3 Morceaux – Négy cimbalomra Kamarazene 1999
Átirat - Bertha Sándor: Palotás (I. tétel: Lassú) Kamarazene 2012
Átirat - Claude Debussy: Szonáta - Brácsára és négykezes zongorára Kamarazene 2012
Átirat - Edvard Grieg: Lyriske stykker (Lírai darabok) – Válogatás Kamarazene 2012
Átirat - Huber Károly: Változatok Kamarazene 2010
Átirat - Kodály Zoltán: Fölszállott a páva – változatok magyar népdalra Kamarazene 1987
Átirat - Kornéliához – Parafrázis Egressy Béni és Festetics Leó dalaira Kamarazene 2010
Átirat - Liszt Ferenc: Rêve d’amour, 3. noktürn Kamarazene 2011
Átirat - Maurice Ravel: Pavane egy infánsnő halálára Kamarazene 1988
Átirat - Max Reger: Szonatina – Vonósnégyesre Kamarazene 0
Átirat - Mendelssohn: Lieder ohne Worte Kamarazene 1993
Átirat - Weiner Leó: Ballada – Klarinétra és vonószenekarra Concerto 1999
Átirat - Zimay László: A szemeim néma könnyben ferednek Kamarazene 2010
Én, a Nap – Hét gyermekkar Kovács András Ferenc verseire Gyermekkarra 2012
Én, a Nap – Szvit gyermekkarra Kovács András Ferenc verseire Gyermekkarra 2012
Énekek Izraelből Nőikarra 1994
Öt dal Polner Zoltán és Katona Judit verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2003
Öt ütő-etűd Szólóhangszerre 1994
Üdvözlet Szegedről – Fekete Győr István 60. születésnapjára !meghatározása folyamatban 1996