2012. augusztus 12. vasárnap 12:30
Vértesacsa, Vörösmarty u. 48. (a református templom mellett)

A Ludium-együttes évente megújuló Kurtág-műsorában most Bach-átiratok is elhangzanak. A koncert második részében Sztravinszkij Tavaszi áldozatának négykezes változatát játsszuk zenésztársammal, Kemenes Andrással.

A koncert után fogadás a pajta udvarában, utána hagyományaink szerint ráadás-hangverseny.

Csalog Gábor

 

 A pajta története


Hosszú ideje dolgozunk Kurtág György művein volt és jelenlegi zeneakadémiai növendékeimmel. Alakuló, lassan kikristályosodó, időnként megújuló együttesről van szó. Sok kurzust és koncertet csináltunk végig, a szerző szellemével, instruálásával és lelkesítésével kísérve, újra és újra változó helyszíneken. Igazi otthonra sokáig nem találtunk.

Amikor az utóbbi néhány év után Hegymagason az ottani polgármester úgy döntött, nem kér többé a Kurtág-együttes teltházas pesti közönség előtt zajló műsoraiból a falu templomában, újra keresésbe fogtam. Saját hétvégéim színterén, Vértesacsán néztem körül, és összetalálkoztam Evva Zsolt építésszel. Felajánlotta: költözzünk zenénkkel a pajtájába, amit ő éppen felújítani készült. Odavittem néhány növendékemet, és gyorsan kiderült, hogy az épület akusztikája és szelleme nemcsak a kurzusokhoz, hanem koncertekre is kiválóan működik. Különösen pedig ilyen drámai zenéhez, mint a Kurtágé. Ebbe a félig nyitott, félig zárt, nyáron viszonylag hűvös helyiségbe csak a tücsök ciripelése hallatszik be (egy szomszédos baromfiudvart azért elköltöztettünk néhány napra) - sem városi zaj, sem a koncerttermek vagy stúdiók mesterkélt csendje nem zavarhatja az elmélyülést. A zenéléshez ideális szakrális légkör talán kézzelfoghatóbb, mint egy templomban - ilyen koncerthelyszín kevés van Magyarországon.

Az akusztikát megfelelőnek ítélve, a Bartók-rádió is kijön idén fölvenni a koncertet.

A faluban pesti értelmiség is él - rejtőzködve, mint én magam is - de alapjában megmaradt a paraszti környezet. Fontosnak tartottuk, hogy a 150 éves épületet, bár koncertezésre alkalmassá tettük, eredeti formájában hagyjuk meg. 80 szék lesz a közönségnek - a tavalyi, első koncerten nemcsak ezek teltek meg zsúfolásig (jórészt budapesti közönséggel) - de miután kitártuk a pajta kapuit, sokan a kertből, a fűben heverve hallgatták a zenét.

Ha vihar vagy elviselhetetlen hőség jönne, a szomszédos református templomba menekülhetünk. Ha valaki Pestről jön ide, háromnegyedórás autó vagy fél-fél óra vonat és buszút után, a koncert végeztével és az első buszindulás előtt még éppen van ideje a pajta kertjében kényelmesen elborozgatni. Ha tovább is tud maradni, átjöhet utána a falu másik utcájába, az én házam kertjében is sokan leszünk.

Csalog Gábor

A jelentős dolgok gyakran csendben kezdődnek.

Csalog Gábor ráakadt Vértesacsán egy pajtára: tornácos falusi ház a szokásos melléképületekkel, a tágas udvaron gazdasági eszközök, az udvar végében a csűr, hatalmas kapuval a hosszanti oldalán, s ugyanakkorával átellenben. Elég volt kicsit megerősíteni, bevakolni az épületet, a szénapadlást kibontva megmagasítani a teret, egyik végére dobogót állítani zongorával, a szabad helyre berakni nyolcvan széket, máris készen állt a kamara-hangversenyterem.

Tíz napot töltöttek itt szorgalmas munkával Csalog és növendékei, s végül két hangversenyen (augusztus 8-án és 9-én) bemutatták az eredményt. A pajtában nem maradt üres hely, de a két nagy kapu előtt az udvarban is ültek. Környékbeliek, Budapestről leruccanók, zömmel fiatalok. Ami vonzó a könnyűzenei jamekben, azt kulturált és szelíd formában megtalálták a látogatók, csak éppen Bach, Beethoven, Schumann zenéjével és sok Kurtággal tartalmassá téve.

De előbb még néhány szó a környezetről. Mintha falusi ismerősünkhöz kirándulnánk - oldott, de mindig mértéktartó hangulat; beszélgetések a parasztudvaron; a szünetben pogácsa, a hangverseny után egy pohár bor. Úgy éreztük, barátok között vagyunk.

És ez volt az alapvető benyomásom a művészekről, értsd: Csalog fiatal növendékeiről is. Vidáman komoly, keményen dolgozó, jó emberi-közösségi kapcsolatba került csapat volt ez az egyszerre előadóművész és házigazda fiatalság. Azt hiszem, olyan zeneakadémisták léptek föl, akik mind elkötelezett és dolgukat szeretettel művelő zenészekké formálódtak. A sok rövid Kurtág-darab közben mind ott szorongtak a dobogón vagy az előtte álló székeken, s úgyszólván percenként váltogatták egymást, így igazi ciklus vált az apró zenei gondolatokból.

Ezzel már el is értünk a „koncertkritikához". Az első napot nem hallottam, csak hallottam róla, ekkor Csalog játszott egyedül, Bachot és Beethovent. A második napot Kurtágnak és Schumann-nak foglalták le. A két szerző egyáltalán nem bántotta egymást; és műveikből jó ízléssel összeállított, eleven műsor kerekedett ki. A teljesítmény mögött pedig az a fajta munka volt érezhető, amire a mindennapokban is szükség van, de talán egy ilyen tíznapos együttlét még jobb feltételeket is teremt hozzá. Láthatóan megérintette a fiatalokat az is, hogy mesterük nemcsak tanítja őket, hanem velük van, és velük együtt zenél. Talán ez az a fajta „régimódi" tanulás, amiből valamit viszsza kellene hozni a mai zenei egyetemekre is. És persze be kellene hozni a műsorválasztás efféle igényességét, korunk zenéjére való nyitottságát, meg a rendszeres kamarázás zenésznevelő erejét is.

Remélem, csak kezdetét láttam valaminek. Sok ilyen műhelyre volna szükség, ilyen csendes erőt sugárzó vezetővel. Nem kell őket nagydobra verni, nem kell rögtön fesztivállá dagasztani. De a vértesacsai pajtában megsejtett lehetőség kibontakozhat, és akár az ország zenekultúrájára is jó hatása lehet. De ha nem, akkor is jó magot ültet egy kis, dimbes-dombos vidék társadalmi talajába.

Dobszay László
Muzsika, 2009 szeptember

„…A nagyobbik, az igazi varázslat azonban második részben következett be. Ez a válogatás talán még kifürkészhetetlenebb távlatokat nyitott a mélység és a magasság, az infernó és a szférák irányában egyaránt - ezúttal a szó szoros értelmében úgy éreztük, hogy egyetlen, magával ragadó kompozíció tételeit halljuk, amelyben úgyszólván minden tétel nélkülözhetetlen szerepet játszik, s az előadók is mintha mindvégig varratmentesen csatlakoztak volna egymáshoz, jobban mondva mintha minden hang mögött egyaránt jelen lett volna mind a tíz művész. …”

Malina János: PAJTABACHKURTAG 
Muzsika 2010. október